2p
Megkezdi a munkát a metrókocsik beszerzését vizsgáló bizottság.

A bizottság elnöke a testület alakuló ülése utáni sajtótájékoztatón ma bejelentette: az Alstom metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság bekéri az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatalának Alstom-botránnyal kapcsolatos jelentését a Miniszterelnökségen keresztül.

Tarlós feljelentésével kezdődött

Borbély Lénárd elmondta: úgy döntöttek, megkérdezik a magyar ügyészséget arról, hogyan áll az a nyomozás, amely Tarlós István főpolgármester 2010-ben, a közbeszerzés ügyében tett feljelentése alapján indult.

Arról is határoztak, hogy meghallgatják mindazon szakembereket és döntéshozókat, akik a metrókocsik közbeszerzésében részt vettek.

Az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala kereste meg Magyarországot az Alstom megvesztegetési botránya ügyében, mivel a korrupciós szálak ide is elvezettek. A Fővárosi Közgyűlés pedig májusban döntött az ideiglenes vizsgálóbizottság létrehozásáról. A testület egy több ezer oldalra rúgó, a fővárosnál, illetve a BKV-nál keletkezett iratanyag alapján kezdte meg most munkáját. A közbeszerzés több kérdést vet fel, mert végül a legdrágább, 65 milliárd forintos ajánlatot fogadták el a döntéshozók - tette hozzá.

Meghallgatnák Demszkyt és Medgyessyt

Kérdésre válaszolva Borbély Lénárd elmondta: indítványozni fogja Demszky Gábor korábbi főpolgármester meghallgatását is, és nem tartja kizártnak Medgyessy Péter korábbi szocialista miniszterelnök meghallgatását sem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG