2p
Tízszer annyi pénz ajánlott fel koncessziós díjként az Imperial Tobacco, mint a dohányellátással megbízott cégek, de az NFM nem kér az ajánlatból.

Évi 600 millió helyett 6 milliárdot ajánlottak

Az Imperial Tobbacco az ajánlatában évente lépcsőzetesen növekvő,  6 milliárd forintig terjedő koncessziós díjat vállal - miközben a kormány által kiválasztott nyertesek évi 600 millió forintos koncessziós díjat fizetnek majd, szintén fokozatosan növelve. Az ajánlat hátteréről itt írtunk bővebben >>

Az NFM kézhez vette és át is tekintette az Imperial Tobacco Magyarország Kft. ajánlatát a dohánykiskereskedelmi-ellátási feladatok elvégzésére, azonban az nem felel meg a törvényi feltételeknek - közölte a minisztérium.

Több oka is van, hogy nem fogadhatták el

Az NFM egyebek között arra hivatkozik: az ajánlattevő jogilag nem kötelező erejű, legfeljebb tárgyalási alapnak szánt, s nem a miniszter által elfogadható ajánlatnak nyilvánította a saját ajánlatát, amelytől ő maga bármikor, jogi kötelezettségvállalás nélkül visszavonulhat.

Problémásnak tartják, hogy a vállalt koncessziós díj mértékét a törvénnyel ellentétes módon korlátozták. Felrüják, hogy nincs benne semmilyen számítás vagy minimális üzleti terv sem. Az NFM szerint az ajánlat szinte teljes egészében eshetőleges, nem kézzel fogható kijelentéseket rögzít, és egyáltalán nem tartalmaz semmilyen jogkövetkezményre (pl. kötbérre) vonatkozó vállalást.

Bár az ajánlatot az Imperial Tobacco Magyarország Kft. adta, az ajánlat egyértelműen arról rendelkezik, hogy a tevékenységet nem a törvény által előírt koncessziós társaság látná el, hanem azt kiszerveznék egy külföldi tulajdonú cégnek, a spanyol Logista elnevezésű társaságnak. A tevékenység teljes kiszervezésére azonban a törvény nem ad lehetőséget - írja az NFM.

Ahogy arról a Privátbankár.hu is beszámolt: a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Continental-cégcsoporthoz tartozó Tabán Trafik Zrt. kapta meg a trafikellátó üzemeltetési jogát. November 1-jével csak tőlük szerezhetnek be dohányárut a trafikok, ami értelemszerűen nem tetszik a versenytársaknak.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG