1p
Ugyanakkor kedvezőbb ajánlatokat várnak az új tenderen.
Kép forrása: MTI, Jászai Csaba

Ahogy arról már korábban írtunk, visszavonta a felújítási tendert a főváros, hamarosan azonban kiírják az újabbat, ezt már a kiviteli tervek alapján. Tarlós István főpolgármester elmondása szerint ezzel ugyanis kikerülnek a különböző „árfelhajtó tényezők”, és így „épelméjűbb ajánlatok” érkezhetnek be a pályázatra.

A 3-as metró felújításának azóta már konkrét ütemterve is született, ez alapján három részletben történik, első körben a déli szakasz felújítása zajlik, ez 2017. június 15-én indul és 2018. szeptember 30-ig tart majd. Az északi szakasz teljes lezárása 2017. október elsején kezdődik és 2018. szeptember 30-án fejeződik be, a középső szakaszon pedig 2018. október elsején kezdődnek és 2019. szeptember 26-ára fejeződnek be a munkák. A Lehet téri és a Nagyvárad téri állomások és a csatlakozó pályák felújítását csak 2019. szeptember 27. és 2020. február 10. között végzik el.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Space X vezetőivel is tárgyalt Jászai Gellért és Nagy Márton Washingtonban
Privátbankár.hu | 2025. november 8. 15:46
A 4iG elnöke szerint a washingtoni vizit mérföldkő.
Vállalat 2028-tól szállíthat nukleáris üzemanyagot Paksra az amerikai Westinghouse
Privátbankár.hu | 2025. november 8. 15:14
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company. Ennek értelmében az amerikai partner hosszú távú, stabil ellátást biztosít a Paksi Atomerőmű számára Európában gyártott VVER üzemanyaggal – közölte az MVM Csoport.
Vállalat Gigantikus mennyiségű magzatkárosító hatású hulladékot szállíthatnak Komáromba Debrecenből
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 15:12
Évente 25 ezer tonna, azaz 25 ezer kisebb autó tömegének megfelelő NMP-hulladék átvételéről szóló szerződést kötött egy komáromi cég. A hulladékot a debreceni CATL-gyárból szállítják a városba.
Vállalat Óriásit zakózott a japán cég az amerikai vámok miatt
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 13:00
A Honda fél éves profitja csaknem 20 százalékkal zuhant.
Vállalat Gigantikus adókkal sújtja a kormány az OTP-t, de így is jól megy a banknak
Herman Bernadett | 2025. november 7. 11:30
Kiváló kilenc hónap van az OTP mögött, bár a kormányzati terhek tovább emelkedtek. Az Otthon Start miatt ötször annyi lakáshitelt igényeltek szeptemberben, mint augusztusban. 
Vállalat Jól megadóztatták az OTP-t, így teljesítettek idén eddig Csányi Sándorék
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 07:20
Közzétette az első három negyedévre vonatkozó üzleti adatai az OTP-csoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Washingtonig szállt a hír: eredményben ugyanott áll a Mol, mint egy éve
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 06:38
Erős harmadik negyedévet zárt a Mol-csoport, ugyanakkor az új kihívások tükrében a vállalat felülvizsgálta év végi eredmény előrejelzését – írja a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatóban.
Vállalat Trump vámjai elkaszálták a Nissant, az autógyártó a központját is eladja
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 18:25
A Nissan Motor japán autógyártó jelentős veszteséggel zárta pénzügyi évének első felét a járműeladások csökkenése, a magas amerikai vámok miatt – közölte a cég csütörtöki jelentésében.
Vállalat Ezt tervezi a német bankóriás a Commerzbank gyenge eredménye után
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 17:26
A Commerzbank, a második legnagyobb német bank adózott eredménye 7,9 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben éves összevetésben – áll a cég csütörtöki közleményében.
Vállalat A bolgárok már a Lukoil finomítójának átvételére készülnek – de van benne csavar
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 16:41
Bulgária jogszabályváltozást készít elő a Lukoil burgaszi finomítójának állami átvételére és értékesítésére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG