2p
Felvásárlási ajánlatot tett a kínai Midea a német Kuka iparirobot- és berendezésgyártóra.

A Midea mintegy 4,6 milliárd eurót, részvényenként 115 eurót kínál a Kukáért.  Az ajánlat csak akkor érvényes, ha legalább 30 százalékos részesedést tudnak szerezni a Kukában, tették hozzá. A vállalat európai terjeszkedése beleillik abba a kínai stratégiába, amely előirányozza, hogy a kínai érdekeltségű cégek 2020-ig megháromszorozzák az ipari robotok gyártását.

A Mideának mindazonáltal nem célja, hogy teljes ellenőrzést szerezzen a Kuka fölött: az továbbra is független tőzsdei cég lenne, a telephelyei megmaradnának, az igazgatótanácsban pedig csak akkora képviseletre törekszik a Midea, amely "megfelelően tükrözi üzletrésze nagyságát", közölte a kínai fél.

A robotok kora jöhet?

A World Robotics Federation (WRF) kimutatása szerint a tavalyi év volt az első, amikor az ipari robotok eladása meghaladta a 240 ezret. Jelenleg mintegy 20 millió ipari robotot alkalmaznak világszerte, számuk évente átlagosan 30 százalékkal nő. Elsősorban a járműipar és Kína hajtják fel az eladásokat, itt tavaly 66 ezer ipari robotot adtak el, ami 16 százalékos növekedés 2014-hez képest. Európában ugyanez az arány 9, Észak-Amerikában pedig 11 százalékkal bővült ugyanabban az évben.

A robotizáció az elemzők szerint nem csak a foglalkoztatottság alakulását, de a világpiaci folyamatokat is alaposan felforgathatják, erről itt írtunk korábban.

Miért olyan érdekes a Kuka?

A Kuka a világ egyik vezető autóipari robot szállítója, világszerte 12 ezer alkalmazottja van. A Kuka a Kuka Robotics Hungária Ipari Kft. révén 1991 óta van jelen Magyarországon, Taksonyban és Füzesgyarmaton van telephelye. A cég itthon több mint 1000 főt foglalkoztat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG