3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Már több mint száz ország írta alá a kezdeményezést, hogy megadóztassák a legnagyobb globális cégeket.

Már több mint 110 ország írta alá azt a kezdeményezést, hogy 2020-ra konszenzus szülessen a globális tevékenységet folytató digitális vállalatóriások megadóztatására – közölte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet. Az elmúlt években már komoly ellenérzést váltott ki az OECD tagországai között, hogy a Google, az Apple és az Amazon jogi kiskapukon keresztül képesek kijátszani, hogy a helyi törvények alapján adózzanak tevékenységük után, ezzel komoly pénzeket spórolva a vállalatuk számára – írja a Reuters.

Nincs több trükközés az adókkal: kiakadtak az európai fejesek

Az uniós pénzügyminiszterek közös levélben kérik a jelenlegi alacsony adóztatás szigorítását. Részletek >>>

A G20-ak által közzétett jelentés szerint a tagországok újratárgyalnák azokat a több évtizede lefektetett jogszabályokat, amelyek a nemzetközi adózást szabályozzák, mivel a digitalizáció hatására ezek mára elavultak. A jelentésben elismerték, hogy számos változtatást az adott országon belül kellene végrehajtani, egyes országok szerint azonban egyáltalán nem szükséges az adózási szabályok módosítása.

Komoly közterhek jöhetnek

A legfőbb kérdés annak a megállapítása, hogy mi minősül az adóztatáshoz elégséges jelenlétnek egy adott országban. A szigorítást korábban már a francia, a német, az olasz és a spanyol pénzügyminiszterek közös levélben indítványozták. A közlemény szerint az Amazon és a Google-hoz hasonló, Európában működő multiknak nem profitjuk, hanem az adott országban elért bevételük alapján kellene adózniuk. Az ehhez hasonló vállalatoknak általában alacsony adózású országokban van székhelyük, annak ellenére, hogy bevételük jelentős része más EU-s országokból származik.

Nemzetközi megegyezés híján azonban például Indiának, Ausztráliának, valamint néhány EU-s országnak saját szabályozást kellene alkotniuk a megfelelő közterhek bevezetése miatt. Az Európai Bizottság javaslata szerint a jelentős bevételt generáló, digitális tevékenységet folytató vállalatoknak akár bevételük 3 százalékát is le kell majd adózniuk.

Méghogy adózni fog a Facebook: Magyarország megint hoppon marad?

"Helyi értékesítési modellre" áll át a Facebook 2018-tól - közölte a társaság pénzügyi vezetője, Dave Wehner kedden egy blogposztban. A hazai tudósítások szerint így már Magyarországon is fog adót fizetni a társaság, mi ebben nem vagyunk olyan biztosak - pedig jól jönne a pénz, a digitális multikat már így is a legnagyobb adótartozók között tarja nyilván a NAV. Tovább >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Fontos ügyben kapott haladékot a Mol
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 08:57
A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására – tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombat este.
Vállalat Kevesebb mint egy hónap maradt, több ezer cégnek kell gőzerőre kapcsolnia
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 11:58
Fontos határidő közeledik a hazai vállalkozások számára: június 30-ig mintegy négyezer vállalkozásnak kell sikeresen teljesíteni a NIS2 kiberbiztonsági auditot – hívta fel a figyelmet a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán szombaton megjelent bejegyzésében. Jelezte, módosulhat a kiberbiztonsági auditorokra vonatkozó szabályozás.
Vállalat Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 14:16
Kivonul a magyar piacról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta tulajdonában lévő Express One-nal tervezett összeolvadása – közölte a román tulajdonú vállalat.
Vállalat Szép évet zárt a Scruton – a tulajdonosok kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 09:21
Nincs oka panaszra a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Scruton kávézóit és bisztróit vezető cégnek. A tulajdonosoktól mégis azt kérdeztük, mit gondolnak a lánc kormányváltás utáni jövőjéről, hiszen ezeket az az eredményeket az éppen bizonytalan helyzetbe került MCC-vel együtt érték el.
Vállalat Nem akármilyen befektetői körben tűnt fel a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. június 4. 14:14
Beszállt a vállalat az Axiom Space-be.
Vállalat A remek eredményekkel visszatért Milák Kristóf cége megszenvedte a tavalyi évet
Privátbankár.hu | 2026. június 4. 12:15
Remek hírek érkeztek a két év után visszatért Milák Kristófról. Ismét parádézott a soproni Országos Bajnokságon, majd a Mare Nostrum-sorozat első két állomásán több dobogós helyezést, köztük három aranyérmet is szerzett. Ugyanakkor vállalkozása 2025-ben veszteséges lett.
Vállalat Idén is lesznek Erzsébet táborok Balog Zoltánék alapítványánál
Privátbankár.hu | 2026. június 4. 09:23
Tavaly még jelentős állami támogatást kapott az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, amiből számtalan ingyenes tábort szerveztek. Kérdés, hogy a Tisza-kormány alatt milyen jövő elé néznek. 
Vállalat Repkednek a mínuszok a Magyarországon működő akkugyáraknál
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 17:30
Az általános hazai és világgazdasági helyzetet elnézve egyáltalán nem meglepő, de jelentős veszteséggel zártak a már hosszú ideje Magyarországon működő akkumulátorgyárak.
Vállalat Döntött a kínai elektromosautó-gyártó, nem Magyarországon építi fel az üzemét
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 15:55
Spanyolországban építi fel első európai elektromosautó-gyárát a kínai SAIC Motor, amely többek között az MG Motor és a Maxus márkákról ismert. A döntés azért is figyelemre méltó, mert a cég korábban Magyarországot is mérlegelte mint lehetséges helyszínt, végül azonban a spanyolországi Galícia lett a befutó.
Vállalat Újabb fordulat a Mol szerbiai vásárlásának ügyében
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 15:30
A Mol további 30 napos haladékot kért az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatalától (OFAC) a szerbiai kőolajipari vállalat (NIS) jövőjéről folyó tárgyalások lezárására – közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter a szerbiai közszolgálati televíziónak adott szentpétervári nyilatkozatában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG