2p
Vége a Monsantónak.
Fotó: EPA/Jens Wolf

A Bayer német vegy- és gyógyszeripari konszern azt tervezi, hogy megszünteti a Monsanto márkanevet, miután három nap múlva lezárja az amerikai vetőmagtermelő és agrárvegyipari cég felvásárlását.

Megvan az engedély

A leverkuseni központú német vállalat hétfőn bejelentette, hogy megkapta a közel 63 milliárd dollár értékű ügylet lezárásához szükséges összes hatósági engedélyt, és várakozásai szerint június 7-én lezárja a felvásárlási tranzakciót, és egyedüli tulajdonosa lesz az amerikai cégnek. Német nagyvállalat még soha nem vásárolt fel külföldi vállalatot ilyen nagy összegért.

"A Bayer marad a vállalat neve. A Monsantót, mint vállalati nevet, nem tartjuk meg" - közölte a német cég, hozzátéve, hogy a Monsanto által gyártott termékmárkák továbbra is megmaradnak.

A Bayer nem indokolta meg, hogy miért nem használja a Monsanto nevet a továbbiakban. Az AFP hírügynökség azonban emlékeztetett arra, hogy környezetvédők szerte a világban tiltakozásokat és tüntetéseket terveztek 2016-ban, amikor bejelentették a két vállalat fúziójának tervét. A környezetvédők a Monsanto nevet a környezetre végzetes hatást gyakorló agrártermékek használatához társítják. 

Werner Baumann, a Bayer elnök-vezérigazgatója közleményében úgy fogalmazott, hogy "meghallgatjuk bírálóinkat, és együtt dolgozunk velük", de "a fejlődést nem szabad megállítani ideológiai frontok felerősödése miatt".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG