1p
Európa után Amerika is elfogadta a Bayer és a Monsanto egyesülését.

Ahogy arról már korábban írtunk, hosszú ideje húzódott a Bayer és a Monsanto közötti felvásárlási harc, hosszas próbálkozás után a Monsanto végül beadta a derekát a felvásárlásra, erre pedig végül az Európai Unió is rábólintott. A Reuters cikke szerint most az amerikai versenyhivatal is elfogadta a döntést, így a Monsanto valóban megválhat 9 milliárd dollárnyi részétől, és így végül a Bayer felvásárolhatja őket 62,5 milliárd dollárért. A Bayer ezért cserébe 2,2 milliárd értékben válik meg üzletágaktól.

Az összeborulással a világ legnagyobb vetőmag és gyomirtó vállalata jön létre. A Bayer egyébként is a világ egyik legnagyobbja volt már eddig is, 2017-ben mintegy 20 milliárd euró bevételre tettek szert. A többi legekhez képest ez jelentős többletet jelent, a második legnagyobb gyártó, a DowDuPont csak 12,4 milliárd eurót ért el tavaly, míg a ChemChina Syngenta 7,9 milliárd értékben értékesített. A Bayernek ugyanakkor sietnie kell, a szerződést június 14-ig kell aláírniuk, különben a Monsanto visszavonja az ajánlatát és magasabb ajánlat után néz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG