3p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mark Zuckerberg idén is újévi fogadalmat tett, ezúttal azonban kevésbé személyes célok hajtják a Facebook-vezért.

Új célokat tűzött ki a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg. A 33 éves milliárdos szokásához híven újévi üzenetében fejtette ki újévi fogadalmát, idén azonban nem személyes projekteket tervez: 2018-ban ugyanis szeretné szilárdabb alapokra helyezni a közösségi hálót és kijavítani a számos kritikáért felelős hiányosságokat – írja a Reuters.

A világ ideges és megosztott, a Facebooknak előtt pedig még sok munka áll – írta bejegyzésében Zuckerberg, aki a Forbes 2017-es listája szerint több mint 74 milliárd dolláros vagyonával az ötödik leggazdagabb ember a világon. Korábbi tervei között még a Mandarin nyelv elsajátítása, havi legalább két könyv elolvasása állt, valamint, hogy bejárná az összes olyan államot az USA-ban, ahol korábban még nem volt.

Gyűlöletbeszéd, orosz befolyás és függőség

Idei posztjában viszont úgy fogalmazott: a Facebook útelágazáshoz érkezett, ami személyes figyelmét igényli. Megemlítette a közösségi médiában terjedő gyűlöletbeszédek okozta problémákat, valamint kitért az orosz befolyásra is, amivel a feltételezések szerint a Kreml próbálta saját igényei szerint alakítani a választások eredményét, de olyan hangok ellen is felszólalt, akik szerint a weboldal használata függőséget okozó időpocsékolás.

Nekimentek a Facebooknak: ebből hogyan másznak ki?

Komoly vizsgálat alá vetették a közösségi oldalt Németországban. Tovább >>>

Ahogy arról korábban írtunk, Németországban komolyan felléptek a cégóriással szemben: egy új törvény értelmében minden gyűlöletbeszédet el kell távolítaniuk, különben bírságot szabhat ki az állam. Az Egyesült Államokban pedig komoly kritikák érték a Facebookot, amiért képtelen volt eredményesen fellépni a 2016-os választások alatt mutatkozó orosz befolyással szemben. Emellett számos volt vezető a cégnél megkérdőjelezték az oldal mentális hatásait a felhasználókra nézve.

Mi lesz a legnagyobb kihívással?

Zuckerberg szerint idei terve, hogy ezeket a fontos ügyeket megfelelően tudják kezelni – és bár ez kevésbé személyes jellegű célkitűzés, a problémák leküzdéséből rengeteget tanulhat. Hozzátette: nem tudunk majd minden hibát kezelni, de jelenleg túl sok problémába ütközünk az irányelveink miatt és nem tudjuk megelőzni, hogy eszközeinket rossz célokra használják fel.

Lopnak, csalnak és hazudnak - milliárdos károkat okoz a Facebook?

A videótartalmak javára változtatja meg hírfolyamát a Facebook. Az internetes óriás komoly versenyben van a Youtube-bal, mivel ők is a videókat tekintik üzleti modelljük legértékesebb darabjának. A bevételek szempontjából a vállalat számára elengedhetetlen, hogy a felhasználókat minél tovább az oldalon tartsa, ehhez azonban a Facebook gyakran etikátlan gyakorlatokhoz nyúl: a legnépszerűbb videókat egyszerűen ellopja vetélytársaitól. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb problémák derültek ki a Boeingnél
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 12:56
Nem csak a gépek zuhannak, a munkások is elégedetlenek.
Vállalat Óriási meglepetést jelentett be a Heineken
Herman Bernadett | 2025. július 28. 10:56
Nőtt a nyereség, de a vámoknak nem örül a sörgyártó.
Vállalat Megbénították a vámok a Pumát
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 10:16
A gyenge kereslet és az amerikai vámok miatt veszteséget vár idénre a Puma. 
Vállalat Elon Musk posztolt: lebuktathatta a Samsungot
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 09:17
A Samsung Electronics 22,8 ezermilliárd wonos (16,4 milliárd dolláros) rekordösszegű chipgyártószerződést kötött egy meg nem nevezett nagy ügyféllel a pénzügyi felügyeletnek benyújtott jelentése szerint.
Vállalat Elon Musk cége éjszaka hazavágta az ukrán harci műveleteket
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 16:10
Két és fél órán át szünetelt a Starlink műholdas internetszolgáltatás az ukrán hadsereg számára. Az éjszakai leállás érdemben akadályozta az ukrán katonai kommunikációt és drónműveleteket a frontvonalakon – közölte egy magas rangú ukrán parancsnok.
Vállalat A metán októbertől nincs politikai hírdetés az Európai Unióban
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 15:40
A Meta az Európai Unió területén októbertől megszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetések futtatását – jelentette be a vállalat csütörtökön, hogy ezzel elkerülje az EU új átláthatósági rendeletének való megfelelést, amely szigorúan szabályozza a politikai reklámok megjelenítését az online platformokon.
Vállalat A Volkswagen erre kényszerült Trump importvámjai miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 13:51
A német autógyártó visszavágta előrejelzéseit, miután a második negyedévében jelentős, 29 százalékos profitcsökkenést regisztrált, amelynek fő oka az Egyesült Államok által bevezetett 25 százalékos importvám volt.
Vállalat Esik a gyémántkereslet, de azért nincs bajban a kereskedő
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 13:21
A dél-afrikai De Beers gyémánttermelése az idei második negyedévben 36 százalékkal, 4,1 millió karátra csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a céget irányító Anglo American vállalat.
Vállalat Az elemzők is foghatják a fejüket a Wizz Air számait látva
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 11:31
41 repülőgép maradhat még tovább a földön, az idei első féléves eredmény pedig csalódást keltő a magyar székhelyű fapadosnál.
Vállalat Már csak ez hiányzott: tovább emelné az élelmiszerárakat a világcég
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 11:14
Már az első félévben is megtették, de még ez sem fedezi a vámháború okozta veszteséget? Nyomás alatt a világ legnagyobb csomagolt élelmiszer-ipari vállalata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG