2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Bachar Najari többségi tulajdonos szerint szándékosan keltik a cég rossz hírét.
Zsolnay-órisávázák az Új Budapest Galériában. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Támadás indult a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. ellen, rossz hírét keltették, mert az uniós támogatások, épületfelújítási projektek és a pirogránit üzletágban rejlő üzleti lehetőségek miatt meg akarja szerezni egy lobbicsoport - mondta Bachar Najari, a pocelánmanufaktúra többségi tulajdonosa keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet az elmúlt hetek botrányai miatt hívott össze.

Rendben vitte a céget

Bachar Najari felidézte, a Zsolnay-részvénycsomagot az előző tulajdonos 1 forintért adta vissza a pécsi önkormányzatnak. Amikor ő 2013-ben megvásárolta, a gyárnak két - több mint egy évtizedes - hitele és évi közel 300 millió forintos vesztesége volt. A veszteséget már az első évben sikerült felére csökkenteni, a másodikban pedig már közel nullszaldós lett a cég. A gyár sok országba exportál, a márkához méltó üzleteket nyitott, újraindította a szakmunkásképzést, felkészült a nagyobb volumenű pirogránit munkák és mázas tetőcserepek legyártására. A város a befektető szerint mindig azt jelezte, hogy elégedett a gyár működésével.

Tavaly azonban megtámadták a gyárat, zűrzavart keltenek körülötte, mert egy lobbicsoport meg akarja szerezni - mondta az üzletember, aki szerint jelentős károkat okozott, hogy Páva Zsolt, Pécs polgármestere a nyilvánosság előtt azt mondta, a gyár a csőd szélén áll, és erre hivatkozva kérte, minősítsék stratégiailag kiemelt szervezetté. Ezt követően több partner felmondta az együttműködést - tette hozzá.

A kormánynak kell?

A Világgazdaság értesülései nyomán korábban arról írtunk, hogy egy kormányközelinek mondott építőipari cégcsoporthoz, a West Hungária Bau Kft.-hez tartozó vagyonkezelő társaság pénteken benyújtotta a felszámolási kérelmet a porcelánmanufaktúra ellen a Pécsi Törvényszéken. Ha sikerül más kezébe juttatni a céget, nagyon jól jár az új tulaj: legalább százötven olyan, Zsolnay épületkerámiával és pirogránittal díszített épület van ugyanis az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén, amelyeknek a felújítása időszerű a lap szerint, ez pedig feltűnt a kormánynak is.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Perlusz László: a 10 százalékos emelés a plafon a jövő évi minimálbéreknél
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:59
Októbertől a Széchenyi Kártya Program keretében elérhető összes kkv-hitel kamata 3 százalékra csökkent. A vállalkozások leginkább a mindennapi működés fenntartása és a munkahelyek megvédése miatt rohanták meg az ügyintéző pontokat. Nagy szükség van most a segítségre, a vártnál jóval alacsonyabb gazdasági növekedés miatt az elmúlt két és fél – három évben havonta 1000 vállalkozás dobta be a törülközőt.
Vállalat Nagyon rossz hírre ébredtek a Molnál
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:19
Hétfő éjjel tűz ütött ki a százhalombattai Dunai Finomító AV3-as üzemében; a tüzet lokalizálták a tűzoltók, és dolgoznak a területen.
Vállalat Nagy biznisz az építőanyag-iparban: felvásárolják az Ytong gyártóját
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 10:56
A Xella vevője a svájci Holcim.
Vállalat Ezzel lepheti meg az OTP november 28-ától
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:40
Megszűnnek a MobilBank alkalmazás díjmentes push mobilos értesítései, miután új digitális csomagokat vezet be a bank.
Vállalat Pozitív meglepetés az American Expressnél
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:20
Az elemzők által vártnál magasabb harmadik negyedéves profitról számolt be az American Express (AmEx) multinacionális pénzügyi szolgáltató vállalat.
Vállalat Aránytalanság miatt a Romgaz beperelte az Európai Bizottságot
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 16:55
A román állami gáziparivállalat azt szeretné elérni, mentesítsék a kötelezettség alól, hogy szén-dioxidot tároljon a kimerült gázmezőkben.
Vállalat A Volvo AG-t még az ág is húzza
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 14:55
Csökkent a teherautókat, buszokat, hajómotorokat és munkagépeket gyártó Volvo AG adózás előtti eredménye a harmadik negyedévben, miután mérséklődött a bevétele is az alacsonyabb értékesítés miatt.
Vállalat Trump rárontott a fogyasztószerekre – bevitt egy gyomrost a Novo Nordisknek
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 13:51
A dán gyógyszergyártó részvényei 6 százalékot estek, miután az amerikai elnök bejelentette csökkentené a fogyókúrás gyógyszerek árát.
Vállalat A BYD-nek nagy gondja akadt az akkumulátorokkal
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 13:31
A BYD kínai autógyártó több mint 115 ezer, 2015 és 2022 között gyártott Tang és Yuan Pro típusú járművét hívja vissza tervezési hibák és az akkumulátorral kapcsolatos biztonsági kockázatok miatt – jelentette be a kínai piacfelügyelet pénteken. Ez a cég eddigi legnagyobb visszahívása.
Vállalat Az Axiom Space társalapítója Jászai Gellértnél járt Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 13:10
Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke, Kam Ghaffariannal találkozott. A megbeszélésen a felek űripari és potenciális energetikai együttműködésekről egyeztettek – közölte a cég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG