2p
A fontosabb szereplőknek kevés okuk van a panaszra.

A munkaerőhiányra panaszkodnak a legtöbbet a gyorsétteremláncok - számol be a Napi.hu a tavalyi beszámolók alapján, egyébként viszont egész szép évet zártak 2016-ban.

A McDonald's ugyan már csak 1261 embert foglalkoztat itthon az egy évvel korábbi 1278 helyett, de több bért fizet ki: 3,72 milliárdot a 2015-ös 3,33 milliárd helyett. Panaszra azért nincs ok: a nettó árbevétel 2,3 százalékkal, 600 millió forinttal nőtt, az adózott eredmény pedig 1,7 milliárdig futott az egy évvel korábbi 692,1 millióról.

A KFC-t és a Pizza Hut láncait fenntartó AmRest Kft. nem panaszkodhat: a nettó árbevétele közel 30 százalékkal nőtt 13,4 milliárd forintra. az adózott eredmény pedig szintén megugrott 228 százalékkal 1,2 milliárdra. Foglalkoztatás tekintetében is ők a nyertesek: 651 után most 802 fő dolgozik a cégnek, a bérköltség ezzel arányosan 2,83 milliárdra nőtt.

Kevésbé örülhet a Burger Kinget működtető Fusion Befektetési Zrt.: a nettó árbevétel 1 milliárd forinttal nőtt 10 milliárd forintra, viszont az adózott eredmény 80 százalékára esett vissza 2015-höz képest: 547,9 millió helyett csak 445,2 millió forint volt a profit. Új étterem is nyílt, tehát több a dolgozó is: Az előző évi 182 főről 207-re emelkedett a statisztikai személyi állomány, ezzel a bérköltség 758,5 millió forintot tett ki, ami 130 millió forinttal több a 2015-ös szintnél.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalatok A Mol-részvényesek osztaléka is csúszik
Privátbankár.hu | 2020. március 24. 09:58
A rendkívüli helyzetre és a jogszabályi kötelezettségekre hivatkozva ugyanis a tőzsdei társaság nem tartja meg az április 16-ára meghirdetett éves közgyűlését. 
Vállalatok Napi 25 ezer orvosi maszk gyártását kezdi meg egy pécsi lakástextil üzem
Privátbankár.hu | 2020. március 18. 13:59
A napokban érkezhet meg Litvániából az az orvosi textil alapanyag szállítmány, melyből összesen 400 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd le a Rovitex Hungária Kft.
Vállalatok Hétfőtől elkezdődik a magyarországi vonatok teljes fertőtlenítése
Privátbankár.hu | 2020. március 15. 14:36
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon.
Vállalatok Nyolc magyar cég került fel a kistigrisek listájára
Privátbankár.hu | 2020. március 8. 17:06
A Financial Times FT1000 néven már a negyedik évben jelentette meg listáját Európa leggyorsabban növekvő társaságairól.
Vállalatok Óriási pénzt kap a Huawei konkurense
Privátbankár.hu | 2020. március 6. 13:48
Félmilliárd eurós hitellel fejleszt 5G technológiát a Nokia. Korábban felmerült az is, hogy amerikaiak vennék meg, hogy erősebb legyen a Huawei vetélytársa.
Vállalatok Nemzetközi légikikötő, vagy kisrepülőgépek fogadására alkalmas hely lesz a fehérvári reptér?
Privátbankár.hu | 2020. március 4. 12:10
Úgy tűnik, hogy részben meghallgatásra talált a székesfehérvári önkormányzat igénye, és kormányzati segítséggel megkezdődik a város repterének régóta tervezett fejlesztése.
Vállalatok Meghalt Jack Welch
Privátbankár.hu | 2020. március 2. 18:53
A General Electric legendás vezére újraértelmezte a vállalatvezetést.
Vállalatok Hogyan kezeld és ne kezeld a munkavállaló jelöltjeidet
Privátbankár.hu | 2020. január 11. 11:36
Manapság se a munkaválalóknak, se a munkaadóknak nincsen könnyű dolguk. Mivel gyökeresen megváltoztak a viszonyok az álláskeresésben és a foglalkoztatásban, így ezekhez kell alkalmazkodnia annak a vállalatnak, ami fent szeretne maradni. Lássuk, hogy milyen fontos dolgokra kell figyelni, amikor interjúztatunk.
Vállalatok Több mint 23 milliárdot érhet a Takarék-ingatlanvagyon
Csabai Károly | 2019. december 23. 17:11
Ilyen értéken apportálta ugyanis azokat abba a társaságba, amelyet néhány hónapja azért alapított, hogy a Takarékbank által használt banküzemi ingatlanokat kezelje.
Vállalatok A cégeknek a járművek tulajdonlása egyszerűen nem gazdaságos
Privátbankár.hu | 2019. december 16. 13:36
Ha egy vállalkozás járműbeszerzésben gondolkodik, akkor a tartósbérleti konstrukció az egyik legjobb megoldás. A költségek kiszámíthatók és jól tervezhetők, egy, az év elején hatályba lépett jogszabályi változás révén pedig a konstrukció adóterhelése kedvezőbb lett, mondta el Penz Tamás, a Merkantil Bérlet Kft. ügyvezetője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG