2p
Tavaly rekordot döntött a kiskereskedelem a karácsony előtti hajrában, 656 tonna édességet adtak el két hónap alatt.

A Nielsen Kiskereskedelmi Indexe szerint ez a mennyiség mintegy 3,4 milliárd forint árbevételt jelentett a boltoknak, mindezt kizárólag a szezonális édességek, így csokifigurák, szaloncukrok és ajándékcsomagok eladásával érték el, ezt közölte a piackutató a Privátbankár.hu-val. A nagy hajrá mintegy 7 százalékkal dobta meg éves szinten a kiskereskedelem forgalmát. A legtöbb édességet hipermarketekben szerezték be a fogyasztók, tavaly azonban erősíteni tudtak a 200 négyzetméter alatti és a hagyományos kisboltok is, az ő piaci részesedésük 10-ről 12 százalékra emelkedett.
A decemberi ünnepek szezonális édességének értékben mért kiskereskedelmi forgalmának megoszlása az egyes szegmensek között, a legutóbbi három évben november-december során. Forrás: Nielsen

A legnagyobb sláger továbbra is a Mikulás figura volt, ezekből 432 tonna fogyott el tavaly, 3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A második helyen a hagyományos ajándékcsomagok végeztek, ezek azok, amikben kizárólag édességet találunk – ezek piaci részesedése évek óta csökken, tavaly már csak 11 százalékot tett ki. A játékot is tartalmazó csomagokra viszont egyre nagyobb a kereslet. Az adventi kalendáriumok hagyományosan 6 és 10 százalék közötti részt hasítanak ki maguknak a piacból, édes karácsonyfadíszt viszont csak nagyon kevesen vásárolnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mutatjuk: így ugrottak meg az árak a magyar diszkontokban – egyetlen jó hír érkezett
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2025. március 3. 05:43
Továbbra is hegymenetben vannak az árak a Privátbankár Diszkont Árkosara szerint. Februárban a felmérésben szereplő termékek átlagára a három diszkontláncban 12 435 forint volt, ami bő 2 százalékos havi áremelkedésnek felel meg. 
Vásárló Nézze csak, mi történik az üzemanyagok árával!
Privátbankár.hu | 2025. február 26. 11:32
Árcsökkenés is előfordulhat a kutakon.
Vásárló Szociális bombaként ketyeg az élelmiszerek megállíthatatlan drágulása
Buksza blog | 2025. február 24. 15:59
Az élelmiszerek makacs drágulása a világ leggazdagabb országaiban, így az Egyesült Államokban is olyan problémává vált, amit már nem lehet egyszerűen átmeneti gazdasági nehézségként leírni.
Vásárló Nem lehet felhőtlen a magyar autósok hétvégéje
Privátbankár.hu | 2025. február 21. 11:58
Jutott a munkahét végére egy kellemetlen hír is. 
Vásárló Itt a BPA-szigor: át kell öltöztetni a termékeket
Buksza blog | 2025. február 18. 12:11
Nyugdíjba küldik az egészségkárosító  csomagolásokat.
Vásárló Jó hírt kaptak a plázázók: megmenekülhetnek a bevásárlóközpontok
Buksza blog | 2025. február 18. 08:08
A bevásárlóközpontok az 1970-es években jöttek divatba az Egyesült Államokban, ám jó pár akadt köztük, amely csődbe ment a gyenge fogalom miatt. Erre rátett egy lapáttal az e-kereskedelem terjedése.
Vásárló Ideje megszokni, hogy a tej jusson eszünkbe a Coca-Coláról
Buksza blog | 2025. február 18. 07:44
Az egészséges étkezés híveinek kedvenc célpontjai a kólagyártók, ami meglátszik értékesítési számaikon. A Coca-Cola fordult egyet, hogy befogja a friss szelet a vitorlájába, és ez bejött a cégnek.
Vásárló KMÉ-védjeggyel elismert minőség a MIRELITE MIRSA Zrt.-nél
PR | 2025. február 17. 14:46
A KMÉ-védjeggyel elismert MIRELITE MIRSA Zrt. gyorsfagyasztott zöldségei nemcsak a hazai boltokban, hanem külföldön is magas minőséget garantálnak.
Vásárló Húsz év együttműködés sikere az elismert minőség
PR | 2025. február 17. 10:11
Az Auchan és az Izsáki Házitészta Kft. több mint 20 éve működik együtt, és most közös sikerük a KMÉ-védjegyes nyolctojásos cérnametélt.
Vásárló Szoboszlai gólja felborzolta a kedélyeket
Márkázott tartalom | 2025. február 16. 13:13
Szoboszlai Dominik, a Liverpool FC magyar középpályása, lenyűgöző gólt szerzett a csapat legutóbbi edzésén, amely nagy visszhangot váltott ki a szurkolók és a média körében. A Liverpool hivatalos közösségi oldalain megosztott videón látható, amint Szoboszlai közelről bombázza a labdát a kapuba, amit a klub „rakétás” emojival kommentált. A szurkolók elragadtatással fogadták a látványos találatot, és számos pozitív visszajelzést hagytak a bejegyzés alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG