2p
A közlekedési társaság szerint nyugodjunk meg, garantált az utasok biztonsága.
Kép forrása: MTI, Jászai Csaba

A társaság közleményében Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. A Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője felszólította a miniszterelnököt és a főpolgármestert, hogy "ne játsszon orosz rulettet az emberek életével", a párt szerint ugyanis egy tömegkatasztrófa elkerülése érdekében haladéktalanul meg kell kezdeni a 3-as metró felújítását.

Teljes felelősséggel

A BKV közleményében azt írta: a társaság vezetése birtokában van a 3-as metróvonal biztonságos üzemeltetéséhez szükséges minden információnak és tapasztalatnak, és teljes felelősséggel állítja, hogy az utasok biztonsága garantált.

Visszautasították a párt állításait, hozzátéve: a budapesti metrórendszer megbízhatósága semmilyen szempontból sem rosszabb az európai városok hasonló rendszereinél, és a metrót üzemeltető munkatársak felkészültsége is kimagasló.

A BKV az üzemeltetéssel kapcsolatos összes döntést kizárólag szakmai alapon, az utasok és az üzemeltetés biztonságát prioritásként kezelve hozza meg - húzták alá. Ez magában foglalja a szerelvények és a pálya állapotának rendszeres felmérését is, amelynek gyakoriságát és módszereit kizárólag szakmai elvek határozzák meg, és amelyet a szakemberek a legnagyobb körültekintéssel és a szabályok maximális betartása mellett végeznek.

Átnézik a szerelvényeket

A dokumentumban hangsúlyozták: a BKV csak olyan szerelvényt enged utasforgalomba, amelyet szakemberei műszakilag átvizsgáltak és biztonságosnak találtak, vagyis nem veszélyezteti senki egészségét és biztonságát. Az esetleges leállások pedig éppen a biztonságos üzemeltetést szolgálják.

A 3-as metró üzemeltetésében, műszaki rendszereiben az elmúlt néhány évben olyan jelentős átalakítások, fejlesztések történtek, amelyekkel a különböző veszélyhelyzetek kialakulásának esélye a korábban is minimálisról tovább csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Magyar szakmai partnert választott a dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUSA és a Brøndby IF
PR | 2025. július 29. 12:52
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a tisztán hazai tulajdonú étrendkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégcsoport Dánia egyik legmeghatározóbb futballklubja, a Brøndby IF hivatalos táplálékkiegészítő partnere lett.
Vásárló Csütörtökön lesz némi mozgás a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 11:13
Csak az egyik üzemanyagfajta ára változik.
Vásárló Veszélyes kínai csomagok szivárognak Magyarországra is? Megkongatták a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 20. 10:21
Aggasztó híreket hozott az uniós biztos.
Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló A 2025-ös év színtrendjei: a barna és a Mocha Mousse hódítása
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 11:30
Ahogy múlnak az évek, a színtrendek új lendületet vesznek, alkalmazkodva az aktuális divatigényekhez. Mire számíthatunk 2025-ben? A szakértők egy új divatos színt jeleznek előre: a Mocha Mousse-t. Vajon hogyan alakíthatja át ez a finom nevű árnyalat a babakocsi piacot? A sötétbarna visszahódítja régi helyét, új lehetőségeket nyitva meg.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG