3p
Zabkásákat ellenőrzött a Nébih, 17-ből 14-nél találtak valamilyen hiányosságot.

Összesen 17 (12 csokoládés és csokoládé ízű, valamint 5 natúr) zabkása komplex ellenőrzését végezték el a Nébih munkatársai a legújabb Szupermenta termékteszten. A szakemberek biztonsági és minőségi szempontok szerint egyaránt megvizsgálták a termékeket.

A biztonsági vizsgálatokon már a teszt legelején, tavaly novemberben fennakadt két zabkása DON mikotoxin szennyezettség miatt. A Nébih szakemberei ezeknél a termékeknél azonnal megtették a szükséges hatósági intézkedéseket. A felelős vállalkozások – együttműködve a hatósággal – az előírt teendőknek maradéktalanul eleget tettek.

A Szupermenta tesztekhez hűen a biztonsági méréseken túl számos egyéb vizsgálatnak is alávetették a zabkásákat a Nébih munkatársai. A mikrobiológiai és a növényvédőszerek jelenlétére utaló vizsgálatok mellett nem maradhatott el a különböző allergének ellenőrzése sem. Emellett a szénhidrát-, a zsír-, és a fehérjetartalom, az édesítőszer-, valamint az ásványi anyag mérésére is sor került. A termékek megfeleltek az előírásoknak, valamint a csomagolásukon feltüntetett allergénekre vonatkozó állításoknak.

Habár a zab avenin nevű fehérjéje a gluténérzékenyek nagy részénél nem okoz egészségügyi problémát, fontos kiemelni, hogy az előállítás során búzával, árpával illetve rozzsal mégis könnyen szennyeződhet, amit a nem gluténmentesként jelölt termékeknél a laboratóriumi vizsgálataink is igazoltak. Három termék csomagolásán hirdették a gluténmentességet, amelyek a laboratóriumi eredmények alapján valóban mentesek voltak, így a gluténérzékeny vásárlóknak az ilyen vállaltan mentes zabkásákat kell keresniük.

Gond volt a jelölésekkel

Ezúttal is számos gond akadt a termékek jelölésével. A szakemberek kifogásolták az energiatartalom és a tápérték adatok szabálytalan megjelenítését, valamint az összetevők megtévesztő vagy helytelen jelölését is. Egy zabkásánál a magyar nyelvű jelölésen felültetett tápértékadatok eltértek az ún. termékspecifikációban szereplő és a német nyelvű jelölésen feltüntetett értékektől.

A jelölési problémák miatt a 17 termékből 14-nél indult hatósági eljárás. A kisebb jelölési hibák miatt a Nébih figyelmeztetésben részesíti az élelmiszer-vállalkozókat, és – intézkedési terv benyújtása mellett – kötelezi őket a hibák javítására. A súlyosabbnak számító jelölési problémák miatt 6 zabkása esetében élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki a szakemberek.

Melyik volt a kedvenc?

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozhatták a termékeket „vak-kóstolásos” módszerrel. A toxinos termékek kizárásával 15 zabkását értékelhettek. A rangsor a csokoládés és csokoládé ízű, valamint a natúr termékek esetében is a külső megjelenés, az állomány, az illat és az íz összesített értékelésével alakult ki.

A tesztelt 12 csokoládés és csokoládé ízű zabkása közül a Tesco Instant étcsokoládés zabkása nyerte el leginkább a kóstolók tetszését. Második lett a BonaVita terméke, míg harmadikként a Crownfield étcsokoládés zabpehely végzett.

A 3 „versenyben maradt” natúr zabkása közül a dobogó első fokára a Tesco instant zabkása, a másodikra a Dr. Oetker Vitalis zabkása, míg a harmadikra az Alnatura Basis reggeli zabkása állhatott.

A teszt részletes eredményeit ebben az excel táblázatban lehet megnézni. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Meglepetésekkel készül idén karácsonyra a Magyar Telekom
Natív tartalom | 2025. november 27. 12:50
Kedvezményözönt zúdít a Telekom karácsonykor jelenlegi és jövőbeli ügyfeleire, ezzel is támogatva a rég halogatott kapcsolatfelvételt családtagok, barátok, ismerősök között.
Vásárló Zuhanó borfogyasztás: minőségi választ ad egy magyar borászat
PR | 2025. november 19. 09:36
A borfogyasztás visszaesése által okozott krízisre a Jammertal a Nagyborral válaszol.
Vásárló Ötször annyi játékot vesznek a családok decemberben, mint máskor
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:57
Egy átlagos kisgyerekes családnak 88 ezer forintba kerül a karácsony. 
Vásárló Hogyan érheted el, hogy a webshopod előkelő helyen szerepeljen a keresőkben?
Márkázott tartalom | 2025. november 14. 18:04
Megépítetted a webshopodat, feltöltötted a termékeket, leírásokat is készítettél, mégsem nő a látogatottság? Sok webáruház-tulajdonos tapasztalja ugyanezt, amikor mindent megtesz, mégis alig látszik a Google organikus találatai között. Az alábbiakban a BP Digital szakértői osztanak meg hasznos tippeket, hogyan javíthatod a helyezéseidet!
Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló Milyen előnyei vannak a toló bukó erkélyajtónak?
Márkázott tartalom | 2025. november 10. 18:30
Ez egy rendkívül népszerű nyílászáró típus, amit az erkélyekhez, teraszokhoz és télikertekhez rendszeresen használnak. A kialakítása tulajdonképpen egy fix elemből és egy tolható szárnyból áll. Zárt állapotban a fix üvegfal síkjában helyezkedik el, így a gyakorlatban nem foglal el felesleges helyet.
Vásárló Az autóüveg javításának időtartamát befolyásoló tényezők
Márkázott tartalom | 2025. november 10. 09:12
Valószínűleg mind vissza tud idézni egy alkalmat, amikor egy kis kavics az úton repülve megcsapta a szélvédőt, látható sérülést okozva. Amennyire jelentéktelennek tűnhet is, a szélvédő megsérülése a biztonság szempontjából nem hagyható figyelmen kívül, hiszen a későbbi kockázatokat megelőzendő gyors beavatkozásra lehet szükség.
Vásárló Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG