2p
Egy új uniós rendelet szerint máshogy kell számítani a távolságot, így lehet, hogy kevesebb pénz jár vissza.
Utasok csomagjaikkal a londoni Heathrow repülőtér 5-ös termináljának bezárt utasfelvevő pultjai előtt 2017. május 27-én, miután összeomlott a British Airways (BA) brit légitársaság számítógépes hálózata. A hiba miatt a cég két legnagyobb londoni bázisán, a Heathrow és a Gatwick repülőtéren az összes szombati járatának indulását törölte. A hiba a BA teljes, globális informatikai hálózatát érinti, ezért külföldi repülőtereken is akadoznak, több helyen leálltak a British Airways járatai. (MTI/AP/Jo Kearney)

Az Európai Unió Bírósága ma tette közzé azt az új határozatot, amely előírja, hogy a csatlakozással közlekedő légi járatok törlése vagy jelentős késés esetén a kártalanítást az indulási és az érkezési repülőtér között közvetlen járattal megtett, légvonalbeli távolság alapján kell számolni. Akkor is, ha ez a távolság egyébként rövidebb lenne a ténylegesen megtett távolságnál. Így ezentúl nem tesznek különbséget a csatlakozással és a közvetlen járattal utazók között.

A bíróság tájékoztatása szerint a vonatkozó jogszabály úgy rendelkezik, hogy az utasoknak 250 euró (mintegy 77 ezer forint) kártalanítás jár minden 1500 kilométeres vagy annál rövidebb légi járat, illetve 400 euró (mintegy 125 ezer forint) minden 1500 kilométernél hosszabb, unión belüli járat három órás vagy azt meghaladó késése esetén.

Precedensértékű

Az ügy előzménye, hogy három utas a Brussels Airlines által üzemeltetett járattal, brüsszeli átszállással utazott Rómából Hamburgba. Mivel az eredetileg tervezett érkezési időhöz képest jelentős késéssel érkeztek Hamburgba, kártalanítás iránti keresetet indítottak a helyi bíróság előtt.  Itt azonban nem volt mindegy, hogy melyik útvonalat nézi a bíróság: a Róma-Hamburg közvetlen távolság 1326 kilométer, míg a csatlakozások, Róma-Brüsszel és Brüsszel-Hamburg összesen 1656 kilométer.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG