3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Javában folyik a készülődés az áruházláncokban a vásárlók karácsonyi rohamára.
(Kép forrása: MTI Fotó: Soós Lajos)

Öt-tíz százalékos bevételnövekedést várnak az áruházláncok az év végi vásárlási láztól, a szárnyasok és az édesvízi halak kereslete 15, illetve 20 százalékkal is megélénkülhet – írja a Világgazdaság.

Az év végi vásárlói roham közeledtével nem számítanak munkaerőhiány miatti fennakadásokra a hazai áruházláncok – derült ki a Tesco, a CBA, a Spar és az Aldi a lap megkeresésére adott válaszaiból. A múlt héten indult el a karácsonyi toborzási kampány a Tescónál, a hipermarket a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint jár el, az előirányzott megemelt létszámú dolgozó 70 százaléka már munkába állt, vagy beléptetés alatt van. A munkavállalók ráadásul 30 ezer forintos toborzási bónuszt kapnak, ha az új kolléga, akit ajánlottak, legalább három hónapig alkalmazásban áll, a karácsonyi időszakban ez az összeg 40 ezer forintra nő.

Mit keresnek a vásárlók?

Ötmillió darab szaloncukor, hárommillió figurás édesség, 250 ezer Mikulás-csomag és 45 ezer saját márkás adventi kalendárium eladására számít a Tesco. A szárnyasok és az édesvízi halak értékesítésében 15, illetve 20 százalékos növekedést vár az áruházlánc, különleges halfajtaként idén a sárga tonhalsteak és lazacok jelennek meg. Az ünnepek alatt 80 százalékkal fogy több hal, mint az év más időszakában – hangsúlyozta a társaság.

A Spar szerint fokozott érdeklődés várható a pulyka és az alkohol iránt is, valamint a sütést érintő kategóriák (liszt, cukor, margarin) körében. Szezonédességből 1,5 milliárd darabos készlettel rendelkezik a lánc, és saját húsüzeme kapacitására építve szilveszterkor 600-700 tonna virsli eladását tervezi.

Így alakulnak a nyitva tartások

Az ünnepek alatt sehol sem működnek hosszabbított nyitva tartással a Tesco áruházak, december 25-én, 26-án és január 1-jén pedig zárva tartanak – emelte ki a vállalat. A hipermarketek szenteste napján 14, szilveszterkor 18 órakor zárnak, a 94 kényelmi formátumú áruház közül tíz zárva tart ezeken a napokon, akárcsak az adventi vasárnapokon, a Spar viszont ezeken a vasárnapokon hosszabbított nyitvatartással várja a vásárlókat.

December 24-én a 33 Interspar áruház egységesen délután kettőkor zár be, a 344 Spar és City Spar szupermarket közül 335 viszont már délben. Az év utolsó napján az este tízig nyitva tartó repülőtéri üzlet kivételével minden egység legkésőbb délután négykor bezár. A Lidl idén az adventi vasárnapokon nem hosszabbít: az áruházak 17 óráig lesznek nyitva. A Penny Market pedig nem nyitja ki a boltjait december 24-én, előtte három napig viszont hosszabbított nyitva tartás lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
Vásárló Matracválasztási tanácsok a pihentető alvásért
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:50
Az éjszakai pihenés minősége kiemelten befolyásolja a nappali energikus létezést. De vajon mi lehet a zavartalan alvás záloga? Gyakran nem vesszük észre, hogy az alvásunk komfortját nem csak a napi stressz, hanem az ágyunk is formálja. Egy jól megválasztott matrac nem csupán a kényelemet garantálja, hanem gerincünk egészségét is szolgálja.
Vásárló A legkárosabb ételek a fogak egészségére
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:43
Az egészség megőrzése összetett feladat, amely a testi és lelki jólét mellett a helyes táplálkozást és a szájápolást is magában foglalja. Kevesen gondolnak bele azonban, hogy az egészséges életmód része a fogaink védelme is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG