4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az augusztusi árcsökkenés után szeptemberi nagybevásárlásunk során áremelkedést mértünk a Privátbankár Árkosár-felmérésében. Augusztushoz képest ugyan csak két hiper emelet az árain, éves alapon viszont szépen megugrottak az árak. Nem tartott sokáig az elképesztően olcsó sajtok világa sem, de itt az ősz, a sajt mellé szőlő dukál, abból viszont már most lehet kapni mindenfélét.

Mint ahogy nyolc éve minden hónapban, szeptember 5-én ismét elmentünk három hipermarket-lánc egy-egy áruházába, hogy megnézzük, miként alakult 30 termékből álló minta-kosarunk ára. Szokás szerint most is az Auchan, a Tesco és az Interspar egy-egy üzletét választottuk.

Mennyivel drágultak a hipermarketek?

Szeptemberben két lánc, az Auchan és a Tesco emelt az árakon. Előbbiben 1,7, utóbbiban pedig 4,5 százalékkal került többe a vásárlás, mint augusztusban. A harmadik áruháznál, az Intersparnál 1,1 százalékos volt a csökkenés.

Komolyabb áremelés látszik viszont, ha egy éves távlatban nézzük meg az árakat. Az Auchanban 3,9, a Tescóban 5,4, az Intersparban 12,1 százalékkal drágultak az árak egy év alatt. Így az éves Árindexünk 7,1 százalék lett.

Mintakosarunkért a legkevesebbet, 17 276 forintot most is az Auchanban fizettük volna. A Tescóban pedig ugyanezekért a termékekért 18 545 forintot kérnek. Az Intersparban most 18 881 forintot fizettünk volna. A három áruház átlagára így 18 234 forintra emelkedett, ez száz forinttal több, mint előző hónapban. Így éves alapon 7,1 százalékkal, havi alapon pedig 1,7 százalékkal lett magasabb az átlagár.

Ha a legolcsóbban akartuk volna megúszni a nagybevásárlást, és mindent ott vettünk meg volna, ahol a legolcsóbb, akkor 1446 forintot spóroltunk volna. Ez azonban tripla utazgatással vagy tripla létszámú bevásárlócsapattal járna.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közli az infláció augusztusi alakulásáról szóló adatait.

Mi lett olcsóbb és mi drágult?

Havi átlagban 10 százalék feletti árcsökkenést csak az almánál mértünk. De kevesebbet kell fizetnünk tejért, a tojásért, a csirkehúsért és a margarinért. Drágább lett viszont a csokoládé, a májas, a párizsi és a sajt. A tésztáért is közel 26 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy hónapja.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Ha tavaly augusztushoz viszonyítjuk az árakat, már egészen más a kép: Több mint 40 százalékot drágult a krumpli, de az alma esetében is nagy volt az áremelkedés egy év alatt. Ugyancsak sokat drágult a tojás, a rizs, a csokoládé, az olaj, a tészta és a margarin. Közel 50 százalékkal kerül többe az általunk vizsgált tömény szeszes ital is, mint egy évvel korábban. Olcsóbb lett viszont a banán, a csirkemell, a sajt és a jeges tea.

Az árak változása az előző év azonos időszakához képest, azaz a Privátbankár.hu éves árindexe

Havi legolcsóbbak

Augusztusban külön megnéztük, hogyan alakult a sajt ára az orosz embargó hatására. Egy hónapja még elképesztő olcsón, 2009-es árszinten tudunk venni sajtot. A vásárlóknak rossz, a termelőknek jó hír, hogy az olcsóság nem tartott túl sokáig: augusztus után szeptemberben több mint 30 százalékkal került többe a sajt.

Az augusztusi, 900 forint alatti kilónkénti sajtot sehol sem találtunk, valamennyi áruházlánc emelt az árain: az Auchanban 979, a Tescóban 1099, míg az Intersparban 1349 forintért vehettünk sajtot.

Ha szeptember, akkor megjelent a boltok zöldséges részlegén az ősz egyik kedvelt idénygyümölcse, a szőlő. Fehér, olasz szőlőt az Auchanban már 325 forintos kilónkénti áron lehetett kapni, a magyart 469 forintért árulták. A Tescóban a fekete, magyar szőlő 299 forintba került, az Intersparban pedig ugyancsak kétféle szőlő közül lehetett választani: 549 forintba került a fehér szőlő, 449 forintba a rozé szőlő kilója.

Körülnéztük a mirelit pultok körül is. Ennek apropóját azt adta, hogy a múlt héten a Nébih ellenőrei az M1-es autópálya melletti étterem ellenőrzésekor 2008-ban lejárt fagyasztott húsgolyókra bukkantak.

Aggodalomra semmi pánik, mi nem találtunk lejárt gyorsfagyasztott élelmiszert. Megnéztük mennyibe kerülnek a hiperekben a legolcsóbb baromfi falatkák. Itt az Auchan nyert: 399 forintért lehetett venni panírozott pulyka korongot, a Tescóban 599 forintért találtunk, míg az Interspar saját márkás termékét is 599 forintért árulták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Miért pont az Aldi vagy a többi diszkont? Megvan az új varázsszó
Buksza blog | 2024. május 9. 19:03
Az Aldi azon áruházláncok között lesz, amelyek jól jönnek majd ki abból az időszakból, amelyben az inflációval küszködő vásárlók sokkal jobban megnézik, mit vásárolnak a boltokban.
Vásárló Az elképzelhetetlent kínálja a svájci bicska új változata
Buksza blog | 2024. május 9. 15:13
A svájci bicska mögött 140 éves múlt áll, ám a fejlesztése soha nem áll meg egy pillanatra sem. Más kérdés, hogy amire a gyártó most készül, az igencsak meglepő változást hoz a bicska történetében.
Vásárló Kitalálja, mennyivel olcsóbb ugyanaz a magyar tészta Romániában, mint nálunk?
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 06:35
Bődületes a különbség - miért vásárolna itthon az, aki Romániában is megteheti?
Vásárló Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. május 9. 05:36
A Privátbankár Árkosár-felmérések bő 17 éves történetének legnagyobb éves árcsökkenését mértük a hazai hipermarketekben májusban - igaz, az áresés mértéke messze-messze elmarad a korábban látott óriási áremelkedésektől. Jó hír, hogy végre havi szinten is értelmezhető árcsökkenés történt az élelmiszerek frontján. Megnéztük azt is, hol a legolcsóbb a spárga, a párizsi és a csirkemáj.
Vásárló Újabb pofont kapnak a termékzsugorítók
Buksza blog | 2024. május 7. 11:11
Méretes bírságra számíthat az a gyártó Dél-Koreában, amelyik titokban próbálja csökkenteni termékei megszokott mennyiségét ugyanazért az árért.
Vásárló Az Aldi közelebb menne a vevőkhöz, miközben a Lidl ünnepel
Buksza blog | 2024. május 7. 07:48
Az Aldi egyik legjobb terjeszkedési döntése az volt, amikor a cég vezetősége úgy határozott, hogy partra szállnak Nagy-Britanniában. A „hódítást” a helyi lakosok bevonásával akarják kiterjeszteni.
Vásárló Örömhírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 13:24
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken.
Vásárló Készítsd fel a bőröd speciális krémekkel a szoláriumozásra!
Márkázott tartalom | 2024. május 3. 08:43
Itt a jó idő, előkerülnek a szekrényekből a rövidebb ruhák, pólók és lassan már a fürdőruhákra is szükség lesz. Ha egészséges, szép, barna bőrszínnel szeretnél ezekben a ruhadarabokban megjelenni, látogass el alkalmanként a szoláriumba! Azonban úgy, mint a napozásnál, itt is oda kell figyelni néhány alapszabályra! 
Vásárló Hogyan hat a fizikai teljesítményre az alvás hiánya?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:23
A fizikai és mentális egészség fenntartásához nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű és minőségű alvás. Kutatások bizonyítják, hogy frissen tartja a memóriát, szabályozza az érzelmeket, javítja az anyagcsere-folyamatokat, erősíti az immunrendszert.
Vásárló Megérkeztek az esős hónapok, milyen gumiabroncsot válasszunk?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:15
Már látótávolságban a nyár, betört a tavasz, ami magával is hozta a szeszélyes időjárást. Egyik nap még tűző napsütés van, másnap pedig hosszú órákon keresztül esik az eső. A nyár eleje pedig mindig a viharokról szól, ami azt jelenti, hogy az autósoknak gyakran kell nedves körülmények között vezetni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG