2p
Elindult a sármelléki repülőtérről az első törökországi charterjárat, szeptember elejéig hetente szállít utasokat Antalyába és vissza.

Iglódi László, a járatokat üzemeltető Green Travel értékesítési vezetője az első gép indítása alkalmából elmondta: a török Freebird Airlines Airbus A320-as gépein 180 utast visznek Törökországba. Az idei nyárra tervezett 12 járat töltöttsége mintegy 70 százalékos, de a következő hetekben induló gépek már gyakorlatilag megteltek.

Az idei járatokkal összesen 2100 utast tudnak szállítani, de ha igény mutatkozik, meg is hosszabbítják a szezont.

33 ezer turista 2014-ben

Tavaly csaknem ötödével bővült a sármelléki repülőtér forgalma az előző évhez képest. Részletek >>>

Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a repülőtér idei forgalmában az orosz gépek kiesését némileg ellentételezi a német járatok és a kisgépes forgalom erősödése is. A meglévő németországi járatokon ugyanis a tavalyihoz képest eddig több utas foglalt helyet, és a korábbiakhoz viszonyítva nőtt a néhány személyes gépek száma is.

A következő járatokkal ellentétben a Freebird Airlines gépe az első útján nem közvetlenül Sármellékre jött, a török légitársaság ugyanis Antalyából először Budapestre szállított utasokat. A Liszt Ferenc repülőtéren néhány Törökországba induló utast a fedélzetére vett, majd így érkezett meg 25 perc alatt Sármellékre, ahonnan már teljes telítettséggel indult a török tengerparti üdülőhelyre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG