1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A legnépszerűbb közösségi oldal pont ott áll vesztésre, ahol kitalálták. Amerikában több mint egymillió fiatal törölte profilját, összesen pedig 3 millió felhasználót veszített az oldal fél év alatt. Sokakat zavar ugyanis, hogy anyuci is láthatja, hogy mit csinál a gyerek. Éppen ezért sokan térnek át olyan alkalmazásokra, amit csak a címzett lát. Zuckerbergéknek azonban - legalábbis egyelőre - nem kell aggódniuk, a középkorúak még csak most kezdik felfedezni az oldalt. Ráadásul van olyan ország is, ahol alig használják, így "robbanás" várható.

A 18 és 34 év közötti korosztályban egyre többen fordítanak hátat a Facebooknak főleg az USA-ban, Németországban és Japánban: kevesebbet használják, vagy véglegesen szakítanak vele - derült ki a Socialbakers felméréséből.

A legfejlettebb országokban jelenleg már csak a 45 év felettiek korosztályában van növekedés. 163 millió felhasználóval még mindig az USA a fő „Facebook-ország”, de az év elején a közösségi oldal éppen ott van kevésbé jó passzban: a 25 és 34 év közötti felhasználók közül 1,2 millió hagyta ott a közösségi oldalt. Az elmúlt hat hónapban a felhasználók összesített száma 2,9 millióval csökkent.

Mark Zuckerberg és Frank Gehry a Facebook-központ makettjével (Fotó: Facebook)

Az okostelefonok új szokásokat hoztak

Az USA-ban idén csak a 65 felettiek esetében volt enyhe növekedés. Azt persze figyelembe kell venni, hogy az aktív felhasználók száma mindig ingadozott. Azonban nemcsak a Socialbakers számai az egyedüli mutatói annak, hogy a Facebook az USA-ban teret vesztett a fiatalok körében. Az utóbbi hónapokban egyre többet beszélnek például a Snapchatről. Ez egy olyan okostelefon-alkalmazás, amivel képeket lehet küldeni, amelyeket azonban a fogadó csak néhány másodpercig láthat, aztán eltűnnek. A Snapchat nagyon népszerű az amerikai tinédzserek között. Emellett a Tumblr (mikro blog-platform) számít a Facebook egyik nagy riválisának.

Csaknem 40 éves az átlagos német felhasználó

Jelenleg Németországban 25 millió Facebook-felhasználó van. 2013 áprilisában csaknem 1,8 millióval több német tagot regisztráltak, mint egy évvel korábban azonban a megelőző évvel összehasonlítva már igencsak csekély eredmény.

A közösségi háló hatalmas növekedése, úgy tűnik legalábbis, Németországban is a múlté. Január óta csak a 45 felettiek között növekedett a belépők száma, ez azonban nem pótolja a fiatalabbak körében tapasztalható veszteséget. Egy átlagos német Facebook-felhasználó életkora 38,7 év. A trend az USA-ban a legerősebb, de Németországban is lassan változik a regisztráltak korösszetétele – az adatok szerint öregszik. Németországban az év első három hónapjában a 25 és 34 évesek között 121 ezerrel, a 18 és 24 évesek között pedig – valamivel kevesebbel – 90 ezerrel csökkent a felhasználók száma. Ez a két korosztály pedig a Facebook magját jelenti. De a 35–44 évesek között is inkább stagnálás, mintsem növekedés rajzolódik ki.

A tinik kiábrándultak az oldalból

Japánban különösen drasztikusan csökkent a Facebook felhasználóinak száma, az elmúlt félévben csaknem a háromnegyedére esett vissza a számuk, ma már 13 millió alatt van. Az osztrák közösségi tagok is korosodnak. A Socialbakers adatai szerint a fiatal felhasználók nagy számban hagyják ott a Facebookot. Különösen a 13–15 évesek körében jelentős a csökkenés. Viszont a 45 év feletti tagok száma emelkedett az utóbbi három hónapban. Magyarországon a lakosság 44,8%-a használja havonta a Facebookot.

Nem kizárt, hogy itt valóban egy új trend kezd kirajzolódni, hiszen szinte kizárólag éppen a digitális világgal, az okostelefonokkal felnövekvő generáció használ bizonyos szolgáltatásokat – a Tumblr-t és az Instagramot fotók nézegetésére, Snapchatet és hasonlókat a közvetlen, személyes kommunikációra. A Facebook sok tizenéves számára nem túl személyes, mert egy olyan hely, ahol a szülők, a nagyszülők, a tanárok és az edzők is jelen vannak. Jelentős növekedést könyvelhet el a Twitter is, főleg a tinédzserek körében.

A változás sem mindig jó

Az is oka lehet a változásoknak, hogy a fiatal célcsoport különösen érzékenyen reagál a Facebook platformján végrehajtott változásokra. Eredetileg az egyszerűség sok felhasználó tetszését nyerte el. A felhasználók 45%-a ma már kifogásolja, hogy a Facebook egyre átláthatatlanabbá válik. A felmérés szerint a Facebooknál már régóta ismerik a problémát. Az egyik éves beszámolóban is szó van róla, és elfogadhatatlannak tartják, hogy a fiatalok más szolgáltatásokra szokjanak át.

India robbanás előtt

Sok országban azonban a növekedési potenciál még mindig hatalmas. Indiában a lakosság csak 5%-a rendelkezik Facebook-profillal, ami jelentősen elmarad Amerikától, vagy Németországtól. A föld más régióiban azért egyelőre még más a helyzet. Ott a Facebook még virágkorát éli.

Vietnamban január óta a 18 és 24 évesek között 200 ezerrel nőtt a felhasználók száma, összesen 24%-os növekedéssel 11 millióra emelkedett a közösségi oldal tagjainak a száma (ez a lakosság 12,5%-a). Egyiptomban még nagyobb a növekedés. Brazíliában a legifjabb felnőttek között 2013-ban csak eddig egymillióval többen kapcsolódnak a legnagyobb szociális hálóhoz, összesen 10%-kal több felhasználó van, és ezzel a brazilok egyharmada, 66,5 millió ember rendelkezik Facebook-profillal.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Közbelépett a fogyasztóvédelem, több ezren panaszkodtak a közszolgáltatásokra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:16
A tavalyi panaszok jelentős része az elszámolásra, számlázásra bonatkozott az illetékes hatóság szerint.
Vásárló Ami csendben beszivárgott a tudatos döntések világába
Márkázott tartalom | 2026. május 17. 13:08
Az utóbbi években egyre többen fordulunk a tudatosabb életvezetés felé, legyen szó étkezésről, mozgásról vagy akár a mindennapi rutinjaink finomhangolásáról. Nem egyik napról a másikra történik ez a váltás, hanem apró, következetes lépések sorozataként. A figyelem, a tudatosság és a kiegyensúlyozottság iránti igény csendben, mégis határozottan formálja át a döntéseinket.
Vásárló Outdoor living boom: miért költöznek ki az európai nappalik a szabadba?
Márkázott tartalom | 2026. május 16. 13:17
Az elmúlt években látványos változás zajlik Európa-szerte: a lakberendezés már nem korlátozódik a négy fal közé. A teraszok, erkélyek és kertek egyre inkább a nappali természetes meghosszabbításává válnak. A trend mögött nem csupán esztétikai szempontok állnak, hanem életmódbeli átalakulás is – melyre a piac szereplői, köztük a vidaXL is gyorsan reagáltak.
Vásárló Megbízható kerítések hosszú távra
Márkázott tartalom | 2026. május 15. 09:40
Amikor ingatlanunk védelméről van szó, a kerítés szerepe kiemelkedő fontosságú. A piacon számos lehetőség áll rendelkezésre, közülük a háromdimenziós, ellenálló panelek tűnnek ki praktikusságukkal és esztétikai értékeikkel. Érdemes mérlegelni, melyik megoldás szolgál minket hosszabb távon is optimálisan.
Vásárló Egyszerűség és hatékonyság természetesen
Márkázott tartalom | 2026. május 14. 09:44
Az utóbbi időszakban az emberek egyre inkább előnyben részesítik a természetes megoldásokat testi-lelki nehézségeik kezelésére. A CBD, azaz a kannabidiol tartalmú készítmények közül a kannabisz olaj kapszulák kifejezetten praktikus megoldásként jelentek meg, köszönhetően az egyszerű adagolásuknak és diszkrét mivoltuknak.
Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló Hogyan tervezhetjük meg a zökkenőmentes költözést?
Márkázott tartalom | 2026. május 13. 09:53
A költözés sok fejtörést és stresszt okozhat, hiszen új lakóhelyre való átköltözés számos teendővel jár együtt. Legyen szó egy szűk panellakásról vagy egy tágas családi házról, mindenféle ingatlan elhagyása és az új otthon berendezése komoly logisztikai kihívást jelent. 
Vásárló Az RFID technológia szerepe a modern vállalati környezetben
Márkázott tartalom | 2026. május 12. 12:08
A modern vállalatok számára az automatizálás egyre fontosabb eszközzé válik, különösen az adatok hatékony és gyors kezelése terén. Az RFID, vagyis rádiófrekvenciás azonosítás technológiája éppen ezen a téren nyújt kiemelkedő előnyöket a hagyományos vonalkódolvasó rendszerekkel szemben. 
Vásárló A pénzügyi szakemberek előtt álló feladatok
Márkázott tartalom | 2026. május 11. 14:48
A pénzügyi területen helytállni mindig alapos szakértelmet követel. Szombathely városában is egyre több vállalkozás keres olyan könyvelőket, akik nemcsak az adatokat képesek feldolgozni, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is jártasak. Felmerül a kérdés, hogy mit várnak el egy szakértőtől ezen a területen?
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG