Magyarországon csak az üzletek elenyésző hányada látja vendégül ügyfeleit egy kávéra, vagy ásványvízre
Aki vett már igénybe különböző szolgáltatásokat külföldön, tapasztalhatta, hogy lépten-nyomon üdítővel, kávéval kínálják az ügyfelet. Hazánkban ez a szokás még messze nem ilyen elterjedt, bár az üzleti életben nálunk is természetes, hogy az irodába érkezőt a fogadó fél "vendégül látja". Az ügyfélszolgálaton, a fodrásznál, vagy a magánrendelőben azonban legfeljebb régi magazinokat olvasgathatunk, míg várunk a sorunkra.
Az emberek jelentős része azonban nagyon jó néven venné, ha a fodrásznál, a ruházati boltban vagy a biztosítónál megkínálnák ásványvízzel vagy kávéval − derül ki a Caffé Perté legújabb, nem reprezentatív hazai felméréséből. Ennek ellenére mindössze a megkérdezett szépségszalonok 16 százaléka válaszolta azt, hogy megkínálják a vendégeket.
Ugyanakkor a tapasztalatok szerint - teszi hozzá Boda Andrea, a Caffé Perté marketing vezetője –, tízből kilenc ember elfogadja, ha kávéval kínálják, és aki nem, az is értékeli a figyelmességet. A hazai marketinggyakorlat ennek ellenére mégsem él ezzel az olcsó és hatékony lehetőséggel, a kérdést a közlemény szerint álkifogásokkal intézik el.
|
Kávé, mint befektetés: |
Természetesen itt nem csak fodrászatokról van szó – hangoztatta Boda Andrea. Sokan vennék szívesen a kínálást az autószalonban, a gumisnál, a magánorvos várójában vagy a könyvesboltban is. A megkérdezett potenciális ügyfelek - járókelők - 46 százaléka egyértelműen kijelentette, ha kapna egy jó kávét a fodrásznál vagy biztosítónál töltött idő alatt, biztosan ragaszkodna a helyszínhez, természetesen a fő szolgáltatás megfelelő színvonala mellett.
Mit keresnek egymás mellett a szórakozóhelyek?
Csokival drágább az élet
Privátbankár
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria





_fill_200x116.jpg)













