Hirdetés
A hazai fogyasztók a márkák honlapjáról tájékozódnak szívesebben, de bánatukat és örömüket egy termékkel kapcsolatban már a közösségi oldalakon tárgyalják ki - érdemes lehet vásárlás előtt itt is körülnézni
Hirdetés
A fogyasztók nagyobb valószínűséggel látogatják meg egy csomagolt termék (CPG) weboldalát, mint válnak a terméket gyártó márka követőivé a twitteren vagy a Facebook-on, függetlenül attól, hogy milyen termékkategóriáról van szó - derült ki az Ipsos 23 országban elvégzett online felméréséből. A magyarokra még inkább jellemző, hogy bár látogatnak ilyen internetes oldalakat, a közösségi térben kevéssé követik a márkákat.A 2009 novembere és 2010 januárja között zajló online felmérésben részt vevő magyarok megközelítőleg egynegyede nyilatkozott úgy, hogy a következő három hónap folyamán nagy valószínűséggel felkeresi olyan márka weboldalát, amely csomagolt termékek gyártásával foglalkozik. Ez az arány szinte teljesen megegyezik a globális átlaggal.
Viszont a magyarok rendre feleannyira aktívak az online közösségi térben, mint az átlag netezők a világon, ha ezekről a márkákról van szó. Mindössze a magyarok 5-9%-a nyilatkozott úgy, hogy várhatóan követni fog ilyen márkákat a twitteren a következő három hónapban és 5-8%-a állította, hogy ugyanezt teszi majd a Facebookon. Természetesen a teljes képhez hozzátartozik, hogy Magyarországon nem a Facebook vagy a twitter a leglátogatottabb közösségi oldal, hanem az iWiW (amelyet a gemius Ipsos Audience mérése szerint 2009 év végén - a felmérés idején - a hazai internetezők kétharmada keresett fel rendszeresen).
Annak ellenére, hogy a potenciális vásárlók nagyobb valószínűséggel látogatnak el egy-egy márka weboldalára, mint követik a brandeket egy közösségi oldalon, ezek a céges honlapok kevés lehetőséget adnak fogyasztóik
számára a visszajelzésre. Éppen ezért a fogyasztók elsősorban tájékozódási célból látogatnak el a cégek weboldalára, illetve, hogy értesüljenek a promóciókról, míg a közösségi oldalakat, például a Facebook-ot olyan helynek tartják, ahol elmondhatják a véleményüket és más vásárlókkal kerülhetnek kapcsolatba.
Miközben több vállalat is Facebook csoportokat és twitter fiókokat hozott létre márkái számára, a felmérés azt mutatja, hogy a fogyasztók sokkal nagyobb valószínűséggel keresik fel az adott brand weboldalát. Ez az összefüggés csomagolt termék kategóriájától függetlenül ugyanúgy igaz a vény nélkül kapható gyógyszerekre, mint a szépségápolási szerekre, háztartási termékekre, személyes termékekre, valamint az étel- és italmárkákra.
Ennek az az oka, hogy a fogyasztók eltérő okokból látogatnak meg egy weboldalt, mint lesznek rajongói egy márkának a Facebook-on, vagy kezdik el követni a twitteren.
| Ezek az eredmények az Ipsos 2009 novembere és 2010 decembere között folyó felméréséből származnak. A 23 országban zajló felmérés során Magyarországon 1027 18 évnél idősebb válaszadót kérdeztek meg, akik reprezentálják a hazai internetezőket. |
Privátbankár - Zsiborás Gergő
Hirdetés
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
2012. május 26., 07:30
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
Hirdetés
Még több Fogyasztó
Hirdetés
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- KSH: Foglalkoztatottság
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek




