Ma 100 éve, 1909. július 25-én repülte át az első ember, a francia Louis Blériot a La Manche-csatornát
A merész pilóta a reggeli szürkületben indult Calais közeléből saját tervezésű, egyfedelű gépével, amelyben mindössze 25 lóerős, háromcilinderes Anzani-motor dolgozott, s félóránál is kevesebb idő alatt érkezett meg Doverbe. A rossz időjárási viszonyok miatt útja során egy ideig sem Franciaország, sem Anglia partjait nem látta, így iránytű és rádió összeköttetés nélkül repült (igaz, a biztonság kedvéért egy romboló kísérte a tengeren).
Blériot hőstettének nemcsak a dicsőség és a világhír lett a jutalma, hanem akkoriban fejedelmi összegnek számító 1000 font sterling jutalom is, amelyet a Daily Mail című lap tűzött ki a csatornát elsőként átrepülő pilóta számára.
Az 1872. július 1-jén született Blériot karrierje autófényszórók eladásával indult, de az így keresett pénzt rögvest el is költötte vitorlázó repülőgépekkel folytatott kísérleteire. 1903-ban Gabriel Voisin társaságában repülőgépgyártó vállalatot alapított, amely sikertelen tervei és kísérletei miatt a csőd szélére került.
Blériot önállósította magát és egyedül építette tovább gépeit, a La Manche-csatornát végül 11. típusával szelte át. A kísérletre főként a jutalom inspirálta, de akadtak vetélytársai is. A jóképű és népszerű playboy Hubert Latham egy héttel korábban, július 19-én indult útnak, de a doveri szikláktól tíz kilométerre motorhiba miatt a tengerbe esett.
A hírnév morzsáiból így is jutott neki, hiszen - nem önszántából - ő lett az első ember, aki sikeresen landolt a vízen. A francia ősökkel büszkélkedő orosz arisztokrata, Charles de Lambert szintén július 25-re tervezte az indulást, de a próbarepülések alatt szerzett sérülései miatt ki kellett szállnia a versenyből.
Maga Blériot sem volt "csúcsformában": egy korábbi balesete miatt lába megégett és csak mankókkal tudott járni. Ráadásul amikor felesége könyörgése ellenére mégis a levegőbe emelkedett, motorja túlmelegedett, de szerencséjére az eleredő eső lehűtötte a szerkezetet s az kitartott az út végéig. A cél előtt újabb nehézséggel szembesült: a híres doveri fehér sziklák túl meredek voltak a kis gép számára, így csak üggyel-bajjal sikerült földet érnie, a futómű meg is rongálódott.
A világhírt ügyesen használta ki, repülőiskolát nyitott és bemutatórepüléseket is tartott, "Blériot Lajos" 1909. október 17-én a magyar közönséget is elkápráztatta. 1910-ben a világon elsőként szárnyalta túl az óránként 100 kilométeres sebességet. Az üzleti lehetőséget is felismerte, s repülőgépgyárat alapított, amely az első világháborúban vadászgépeket gyártott. Louis Blériot 1936. augusztus 1-jén hunyt el, 64 éves korában.
Fapadon vagy a la carte repülünk ki a válságból?
Légiközlekedés: vége a zuhanásnak?
A hadiipar mentette meg a Boeing-et
Durva bukta: csak pénzük ötödét kapják vissza az 5 Kontinens ügyfelei
Már a reptéren megmondják mit kell megnéznünk
MTI
Címlapon
Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
Katona Zsolt a tőzsdei kereskedési rendszer zökkenőmentes cseréje mellett egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókkal az eddigieknél szorosabb együttműködést tudjon kialakítani. A tőzsde új vezérigazgatója a Privátbankárnak adott interjúban elmondta: új kategóriákat vezetnek be a tőzsdén, és hamarosan új vállalatok is érkezhetnek a parkettre. Szeretnének néhány állami mamutot is a BÉT-re csábítani.
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Nem csak rémálom: az éjjeli után megint 302-nél az euró
- Újabb 3185 lakáshiteles otthonát viszik a bankok
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
Még több KKV
Utánajártunk...
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A bevándorlók menthetik meg a magyar nyugdíjrendszert? (videóval)
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- Áfakulcs esetében uniós csúcstartók vagyunk
Állásajánlatok
- Kontroller - Carl Zeiss Vision Hungary Kft.
- Trader - Nemzetközi pénzügyi piacokon - TTINTERCONSULT Kft.
- VEVŐSZOLGÁLATI ÉRTÉKESÍTÉSI ASSZISZTENS - Huntraco Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
- Ágazati tanácsadó (2fő) - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Tárgyi eszköz könyvelő - ÉMI Nonprofit Kft.
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- Lassan itt lenne az ideje a devizakötvény-kibocsátásnak (videó)
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Ezért megfizetünk
Legfrissebb híreink
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Az influenzajárvány miatt ugrott meg a halálozások száma
- Hogyan lehet Masterplast-részvényem? Így működik az aukció
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Indul a különleges részvényaukció - felfüggesztették a Masterplastot



