1p
Az IMF-hitelek lehető legalacsonyabb kamata ugyan csak 1,09 százalék éves szinten, de az összeg emelkedésével és a futamidővel ez 3,09-4,09 százalékra is felszökik. A kamat ráadásul változó és emelkedhet is, közben futamidő viszonylag rövid. Jelenleg nem látszik érdemleges kamatelőny a nemrég kibocsátott dollárkötvényekhez képest – tudtuk meg piaci szakértőktől.

A nemrég végrehajtott magyar dollárkötvény-kibocsátás során a két papír ajánlati könyvében a végén már összesen 12,2 milliárd dollárnyi ajánlat szerepelt, ami a legnagyobb kelet-közép-európai kötvénykibocsátássá teszi 2012 eleje óta  – mondták el névtelenséget kérő piaci szakértők. A dollárkibocsátás megítélése jó volt, pozitív, hogy Amerikában ez a befektetői kör, amelyik lejegyezte, hozzá van szokva a feltörekvő piacokhoz, és kevésbé befolyásolja a válsághangulat. Kockázatkedvelő intézményi befektetőkről, főleg befektetési alapokról volt szó.

Dollárban, de mégis euróban

Előny az is, hogy a dollárkötvény-piac jóval likvidebb, mint az eurós, és a dollárhozamokat euróra swapolva (cserélve) kedvezőbb a tényleges kamatteher, mint egy közvetlen eurókibocsátás során lett volna. Ezért is jelennek meg mostanában újabb államok, mint Spanyolország vagy Szlovénia a dollárkötvény-piacon. A dollárt egyébként az országnak mindenképpen euróra kell swap-olnia. Az eredetileg 345/355 bázispontos tervezett hozamfelárral szemben 335/345 bázispont lett a végső hozamszint az irányadó dollárkötvények hozama felett.

Az IMF-hitel egyik hátránya, hogy viszonylag rövid futamidejű, így tovább rövidítené a devizaadósságaink átlagos futamidejét. A másik a kamattal van, amiről sokféle feltételezés látott napvilágot az utóbbi időben. Ha az IMF Hielt nyújt, akkor ebből jelenleg a legolcsóbb kamata elvileg 0,09 százalék plusz egy százalékos kötelező kamatprémium, tehát 1,09 százalék.

Nem olyan magas a mi kvótánk

(Fotó: IMF)

Ha viszont a hitel értéke meghaladja a konkrét ország úgynevezett IMF-kvótája 300 százalékát, akkor az feletti részre további két százalékpontnyi kamatot kell fizetni. Magyarország kvótája csak egymilliárd euró körüli (átszámítva, mert az IMF SDR-ben számol), ezzel szemben mintegy 14 milliárd eurónyi hitelt vett fel korábban. További egy százalék a kamatfelára a három éven túl is fennálló hitelrészeknek. Így a kamat már 3,09, illetve 4,09 százalékra jönne ki a hitelösszeg nagy részére.

Ha egy új IMF-hitelt szeretnénk lehívni, akkor – mivel már a kvótánk 300 százaléka felett vagyunk – a 3,09 százalékos kamatszinttel kéne számolnunk. Ha összehasonlítjuk a két lehetőséget, akkor van néhány további különbség. Az IMF-hitel futamideje csak négy év, az öt éves kötvényé öt év (és volt egy tíz éves kibocsátás is). Ha az IMF által nyújtott SDR-hitelt is dollárra átszámítanánk (swapolnánk), akkor az IMF-hitel kamatterhe 4,06 százalék, a hosszabb dollárkötvényé 4,21 százalék lenne dollárban.

Felfelé változhat leginkább a kamat

A jelenlegi IMF-kamatláb viszont historikus mélyponton, minimális szinten van, ahonnét sokat is emelkedhet, a dollárkötvény hozama viszont fix a teljes futamidő alatt. Az IMF-hitelre piaci pletykák szerint még egy összegben 50 bázispont jutalékot is ki kellene kifizetni, a dollárkötvények esetén ez csak 12,5 százalék.

Az öt éves kötvények valós kamatköltsége az állam számára euróra swapolva az öt éves papírnál 3,9, a tíz évesnél 4,8 százalék körül lehet, ezekhez képest az IMF-hitel érdemi költségelőnyt már nem is tartalmaz – mondják a piacon. A devizaadósságunk átlagkamata egyébként 4,4 százalék körül járhat.

Bezzeg a románok

A környező régiós országok valóban tudtak kedvezőbb feltételekkel kötvényeket kibocsátani az utóbbi időben, például Románia is. Ám a román piac nem mindegyik hitelminősítőnél van a nem befektetési kategóriában, míg Magyarország az összesnél, így nem túl meglepő, hogy jobb feltételekkel tudtak kötvényt kibocsátani, mint mi – mondják.

Van olyan szakember, aki hozzáteszi azt is: 2011 végén-2012 elején, amikor a magyar államkötvények hozamai forintban is és devizában is az évi tíz százalékot verdesték, teljesen más volt a helyzet, jelentős megtakarítást jelentett volna az alacsonyabb kamat. A jövőben is adódhat olyan kedvezőtlen piaci környezet, amikor a piacról csak rossz feltételekkel tudjuk finanszírozni az államadósságot. Most azonban nem ez a helyzet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 23740 23510 23900 +2,15% 23710 23740 2 153 070 670 HUF 2025-04-14 12:41:57
MOL 2890 2870 2910 +1,76% 2890 2892 428 178 120 HUF 2025-04-14 12:44:47
MTELEKOM 1610 1600 1630 +1,26% 1608 1610 674 822 230 HUF 2025-04-14 12:41:57
RICHTER 10390 10300 10450 +1,46% 10380 10390 166 603 140 HUF 2025-04-14 12:41:57
OPUS 528 518 534 +2,13% 523 528 27 572 513 HUF 2025-04-14 12:32:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Meg se kottyant a vámháború a magyar államkötvényeknek 
Privátbankár.hu | 2025. április 3. 13:51
Elvitték a papírokat. 
Állampapír / Kötvény Az egész évre tervezett bruttó kibocsátás 38 százaléka három hónap alatt teljesült
Privátbankár.hu | 2025. április 1. 20:09
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól.
Állampapír / Kötvény Fontos, az állampapírokat érintő döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. március 27. 15:28
Az állampapírok vásárlását ösztönöznék vele.
Állampapír / Kötvény Szinte szerelmesek a magyarok a lakossági állampapírba
Privátbankár.hu | 2025. március 25. 08:50
Pedig nagyot esett a hozam.
Állampapír / Kötvény Mi ez a sok új állampapír hétszázalékos hozammal?
Eidenpenz József | 2025. március 25. 05:49
Ritkán látott jelenség figyelhető meg most, az intézményi befektetőknek kibocsátott állampapírok hozama a szabadpiacon meghaladja egyes lakossági kötvényekét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rohanni kell ezeket megvenni, mert a magasabb hozamhoz magasabb kockázat is tartozik. Lehet, hogy mindig azt érdemes venni, aminek a feltételeit az állam épp rontani fogja?
Állampapír / Kötvény Valakik megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 13:23
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Nem akármilyen hét kezdődik: hatalmas pénz mozdulhat meg a lakossági megtakarításoknál
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 08:49
540 milliárd forintos összegű kamatfizetés és lejáró állampapírok mellé még bő 300 milliárd forint értékű állampapír-visszaváltás is jöhet egyetlen hét alatt.
Állampapír / Kötvény Mégis érdemes megtartani az állampapírokat?
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 17:02
A két számjegyű infláció ugyan egyre mérséklődött, amely miatt a pénzromlást lekövető állampapírok kamata is nagyot esett, a most a világban és nálunk meglévő nagyfokú bizonytalanság miatt továbbra is jó választásnak tűnik – vélte lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti műsorában.
Állampapír / Kötvény Verheti a falba a fejét, aki kiszállt az állampapírból?
Privátbankár.hu | 2025. március 14. 08:01
Az újra 5 százalék fölé emelkedett infláció miatt mégis érdemes lehet megtartani a pénzromlásnál mindig magasabb kamatot fizető Prémium Magyar Állampapírt. 
Állampapír / Kötvény Nagy változás történt az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2025. március 8. 09:42
Befektetési alapokban már majdnem ugyanannyi pénzt tartanak a kisbefektetők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG