5p

Jön az IRIS² – a területért felelős miniszter már korábban bejelentette a program sarokpontjait. Az Elon Musk Starlinkjéhez hasonló műholdas rendszer néhány éven belül az űrből szórhat stabil és megbízható internetet, emellett a magyar gazdaságot is számos ponton segítheti, nem beszélve a fehér foltok felszámolásáról. Íme, a részletek!

Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a napokban jelentette be, hogy a kormány döntött: a következő években 500 millió euró (mintegy 180 milliárd forint) értékben fektet be az állam olyan uniós műhold alapú infokommunikációs rendszerekbe, melyek révén tovább javul az ország digitális versenyképessége és haváriák esetén is megbízható, zárt kommunikációs csatorna biztosítható.

A tárcavezető közölte az Európai Unió IRIS² nevű programjáról, hogy ez

„Európa Starlinkje”. Szerinte Európának szüksége van egy megbízható, önálló, szuverén kommunikációs hálózatra, ami titkosított, biztonságos kommunikációt tesz lehetővé.

Írisz? Csillagkapu?

Hogy mi az az IRIS Square néven futó program, amihez a mostani bejelentés szerint csatlakozunk? Az Európai Unió 2030-ig teljeskörűen kiépít egy teljesen saját műholdas kommunikációs rendszert, mely az IRIS² (Infrastructure for Resilience, Interconnectivity and Security by Satellite) elnevezést kapta. A többpályás konstelláció mintegy 290 műholdból áll majd, amelyeket alacsony (LEO) és közepes (MEO) Föld körüli pályára állítanak.

A hálózat 

  • titkosított,
  • szigorúan védett

kapcsolatot nyújt az uniós és tagállami kormányzati szerveknek a védelmi műveletekhez, határőrizethez és a válságkezeléshez.

Emellett a piaci szereplők és a lakosság számára is nagysebességű szélessávú internetet biztosít, felszámolva a digitális fehér foltokat és erősítve az EU stratégiai szuverenitását. Elnevezésére legjobban a Csillagkapu című filmsorozat Írisze rímel. A fiktív történetben Írisz egy űrbéli védelmi rendszer volt.

Hol van már a Masat? Jöhet a magyarok 17-es flottája

A már napvilágot látott közlések alapján a közel 300 darabos műholdas flottából

17 darab berendezés kizárólagosan magyar használatba kerülne.

A projekthez kapcsolódó földi kiszolgálási területen Tanács Zoltán szerint kiemelt szerep juthat Magyarországnak a kiberbiztonság, de adatközpontok vagy akár vezérlőállomások építésén, üzemeltetésén keresztül.

A műholdas rendszer fent már említett előnyeivel országspecifikusan a következő gyakorlati felhasználási módok emelkedhetnek ki Magyarország számára:

Távközlés

Megszűnhetnek az úgynevezett fehér foltok. Az optikai és egyéb távközlési vezetékekkel nem vagy piaci alapon nem kifizetődő módon elérhető tanyák, mezőgazdasági egységek is szélessávú, stabil és bármikor elérhető internetelérésre tehetnek szert.

Katasztrófavédelem

Volt már példa porviharra Magyarországon, és rendszeresen történtek károkat okozó árhullámok is. Amellett, hogy előbbiek idején is stabil, független kommunikációs rendszer biztosítható a rendvédelmi szerveknek az IRIS² segítségével, a műholdak akár az árhullámok, egyéb természeti csapások valós idejű monitorozását is elhozhatják.

Agrárium

Vízügy, aszály, földek. A talaj nedvességtartalmának vizsgálatával, a drónok hatékonyságának növelésével a precíziós gazdálkodás is támogatható. Tovább javítható a vízmegtartás, növelhetők a földeken a mezőgazdasági terményhozamok is.  

Szélsebes, földöntúli piaci szegmens

A mostani bejelentés – amellett, hogy a jelenlegi kormány törekvéseihez is illik – egy kimondottan dinamikusan fejlődő pályán lévő iparágat hoz közelebb az ország gazdaságához. A Világgazdasági Fórum és a McKinsey korábbi elemzése szerint az űrgazdaság értéke 2035-re eléri az 1800 milliárd dollárt. A szektor messze túlmutat a rakétafejlesztésen: az időjárás-előrejelzéstől a logisztikáig és az okoseszközökig szinte minden iparágat átalakít.

Öt iparág – az ellátási lánc és szállítás, az élelmiszer- és italipar, az állami védelmi szektor, a kiskereskedelem, fogyasztási cikkek és életmód, valamint a digitális kommunikáció – fogja adni az űrgazdaság növekedésének több mint 60 százalékát 2035-re. Emellett

kilenc további iparágban érik majd el a többmilliárd dolláros szintet

az űriparhoz kapcsolódó bevételek, ami a hagyományos és a nem hagyományos szereplők számára egyaránt lehetőségeket teremt. 

 

Maradt néhány kérdés

Mivel a tudományos és technológiai miniszter több területet is kiemelt az IRIS Square kapcsán, kérdéseket küldtünk a tárcának, hogy megtudjuk, valóban lesznek-e magyar vezérlőállomások a program részeként, melyek Magyarország valamely pontján létesülhetnek. Amint válasz érkezik, folytatjuk a témát és közöljük a minisztérium álláspontját.

Összefoglalásul, amit a hivatalos közlések alapján már tudunk: a kormány 500 millió eurós befektetéssel csatlakozik az uniós IRIS² műholdas hálózatához, amelyet Európa Starlinkjeként is emlegetnek, a közel 300 műholdból álló, 2030-ra kiépülő rendszerből 17 berendezést kizárólagosan Magyarország használhat majd. A fejlesztés felszámolja a digitális fehér foltokat, emellett a katasztrófavédelem, a precíziós agrárium és a hazai kiberbiztonsági infrastruktúra terén is áttörést hozhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika A nap képe: így néz ki a Föld legkísértetiesebb tája
Herman Bernadett | 2026. október 31. 15:07
Különleges és meglehetősen baljóslatú felvétellel ünnepelte a Halloweent a NASA csillagászati szaklapja.
Tudomány-technika Óriási várakozás övezi az egyik AI-óriás tervezett tőzsdei rajtját
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 19:54
Még 2026-ban tőzsdére léphet a Claude mesterségesintelligencia-modellt fejlesztő Anthropic, amelynek értékeltsége minden idők egyik legnagyobb technológiai részvénykibocsátását eredményezheti. A vállalat esetében korábban 2 billió dolláros értékeltség is felmerült, a legfrissebb befektetői várakozások azonban már inkább 1,5 billió dollár körüli összegről szólnak. Szitás Lóránt, az XTB munkatársa szerint jelentős az érdeklődés, ugyanakkor a magas árazás komoly kockázatokat is rejt.
Tudomány-technika Jó hír jött egy rákgyógyszerről: nemcsak zsugorodott, de volt, hogy el is tűnt a daganat
Privátbankár.hu | 2026. október 24. 16:27
Egyelőre még kísérleti fázisban van a gyógyszer.
Tudomány-technika Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
Czwick Dávid | 2026. október 17. 16:48
Könnyen lehet, hogy a következő években inkább hosszú barátságot köt jelenlegi okostelefonjával ahelyett, hogy igencsak mélyen a zsebébe nyúlna. Olyan történelmi mélypontra zuhant ugyanis a globális mobilpiac, amilyenre csak nagyon régen volt példa. Ennek hátterében egy technológiai átrendeződés és egy elkerülhetetlen drágulási hullám húzódik meg, ami teljesen átírja a vásárlási szokásokat. Eközben még a legnagyobb gyártók között is drámai mozgások sejlenek fel.
Tudomány-technika Egy pap a Vatikán igazi AI suttogója, Ferenc pápát is ő informálta
Czwick Dávid | 2026. október 11. 17:01
Ferences pap a Vatikán elsőszámú mesterséges intelligencia (AI) szaktekintélye, akinek a szavára a Szentatyától az ENSZ-ig mindenki figyel. A mérnökből lett teológus-szakértő határozottan fellép az ellen, hogy a nagy techcégek kisajátítsák a technológia jövőjéről szóló vitát. Úgy véli: a mesterséges intelligencia etikája nem lehet szűk vállalati igazgatóságok privilégiuma, és vallja, hogy kifejezetten akkor kell figyelni az új technológiára, amikor emberek sorsa függhet tőle.
Tudomány-technika A mobiltelefonálást is letarolja Elon Musk? Azért nem eszik olyan forrón a kását
Litván Dániel | 2026. október 7. 18:31
Magyarországra hozza a 4iG a Starlink Mobile-t. De mennyire kell félni a hagyományos mobilszolgáltatóknak az új megoldástól? És mire lesz ez jó?
Tudomány-technika Az idegrendszer csodáit kutatják az új orvosi Nobel-díjasok
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:34
Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért – jelentették be a stockholmi Karolinska Intézetben.
Tudomány-technika A Pentagon nem fékez, inkább felfegyverzi a mesterséges intelligenciát
Litván Dániel | 2026. október 3. 11:51
Külön parancsnokságot állítanak fel az autonóm, intelligens fegyverek fejlesztésére. Elon Musk is újra képbe kerül.
Tudomány-technika Már ördögi cselekre is képes az AI – hátra is hőkölt a fejlesztő
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 08:18
Kezd kezelhetetlenné válni a technológiai csoda?
Tudomány-technika Sokkol a Google, reszkethet az Apple: jönnek a megfizethető AI-laptopok
Czwick Dávid | 2026. szeptember 28. 10:16
Már-már frontális támadásnak is beillő hadjáratot indított a prémium laptopok piaca ellen a Google: a techóriás lerántotta a leplet a legújabb Googlebookról, amely nemcsak teljesítményben, hanem dizájnban és AI-integrációban is rengeteg újdonságot ígér. A lépés komoly hatással lehet a hordozható számítógépek piacára, ahol az Apple eddig viszonylag kényelmesen őrizte dominanciáját. De ennek most vége szakadhat: ha bejön a keresőóriás új, jó árasított dobása, akkor főhet csak igazán a cupertinói konkurencia feje. Bemutatjuk a legújabb kütyüről ismertté vált első információkat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG