4p
A közvélemény-kutatók biztosra veszik Macron győzelmét az elnökválasztás második fordulójában.
Emmanuel Macron. (Kép forrása: MTI/AP/Christophe Ena)

A francia közvélemény-kutatóintézetek egyöntetű álláspontja szerint az elnökválasztás vasárnapi második fordulójáig a szuverenista Marine Le Pen nem tudja behozni 19-20 százalékpontos lemaradását a centrista Emmanuel Macronhoz képest. Az elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a radikális jobboldali Nemzeti Front rendelkezik a legstabilabb szavazótáborral, a választók nyíltan vállalják véleményüket, az úgynevezett rejtőzködő szavazat már régóta nem létezik.

"Már régóta eldőlt, abba kéne hagyni az ijesztgetést" - mondta a Reuters hírügynökségnek Jean Chiche a Cevipof politikatudományi intézet kutatója, akinek szakterülete a közvélemény-kutatások.

6 millió választó fordíthatna az eredményen

Merkel Macron mellé tette le a voksát >>>

A kedden és szerdán nyilvánosságra hozott felmérések a Harris Interactive, a BVA, az Ipsos, az Ifop, az Opinionway, az Orpi és az Elabe intézeteknél is Emmanuel Macron győzelmét jelzik mintegy 59-60 százalékos támogatottsággal, s valamennyi elemző azt hangsúlyozza, hogy olyan jelentős a különbség a két jelölt között, hogy ahhoz, hogy az esélyek megforduljanak, legalább 6 millió választónak meg kellene változtatnia a véleményét.

Egyes felmérések szerint ugyanakkor Macron az első forduló óta mintegy öt százalékpontot esett vissza, az Elabe például az első forduló estéjén 65 százalékos támogatottságot mért neki, s most már csak 59 százalékot. Erwan Lestrohan, a BVA kutatási igazgatója szerint ez teljesen természetes, miután a két forduló között mindig csökken a különbség a két jelölt között.

Öt évvel ezelőtt az első forduló estéjén a felmérések 55 százalékos támogatottságot jeleztek a szocialista Francois Hollande-nak az akkori jobboldali államfővel, Nicolas Sarkozyvel szemben, s a baloldali politikust két héttel később végül 51,6 százalékkal választották meg elnöknek.

Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy nem mindegyik közvélemény-kutató jelzi, hogy összezárulna az olló a két jelölt között, van, amelyiknél egyáltalán nem változik sem Le Pen, sem Macron támogatottsága.

Négy nappal a második forduló előtt 76 százalékos részvételt jeleznek vasárnapra a felmérések, s az első fordulóban 20 százalékos támogatottsággal harmadik helyen végzett konzervatív Francois Fillon választóinak 42 százaléka Macronra, 32 pedig Le Penre szavaz, 26 százalék tartózkodik. A negyedik helyen végzett radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon mintegy 7 millió szavazójának 48 százaléka Macront, 14 százaléka Le Pent választja, a szocialista Benoit Hamon táborának pedig 75 százaléka adja a voksát Macronra, négy pedig Le Penre.

A két elnökjelölt televíziós vitáját szerda este rendezik, mintegy 20 millióan követhetik élőben a közel három órás műsort. Az elemzők szerint azonban az elnökjelölti vita a jelenlegi tendencián már nem változtathat. A Cevipof kutatója szerint amennyiben Le Pen kiütéssel legyőzi Macront a vitában, a centrista jelölt már akkor sem fog az 55 százalékos támogatottság alá süllyedni.

Nem tévedtek

Tény viszont, hogy miután egyik jelölt sem a hagyományos pártokból érkezik, a felmérésekkel szemben nagyok a fenntartások a közvéleményben és a médiában. A közvélemény-kutatók viszont úgy látják, hogy a választók már az első forduló előtt is láthatóan őszintén nyilatkoztak, s a felmérések nem tévedtek az eredményt illetően.

A rejtőzködő szavazatokat korábban nehéz volt mérni, de a Nemzeti Front támogatottságának mérése a szakértők szerint már nem okoz gondot, a választók vállalják a véleményüket. Amióta a Nemzeti Front lett Franciaország legnagyobb pártja, a szimpatizánsok körében nincsen szégyenérzet a Cevipof szerint. A felméréseket erősíti az is, hogy a közvélemény-kutatásokat már interneten végzik a szakemberek, akik szerint az emberek korábban időnként szégyellték a véleményüket telefonon elmondani, de az internetes felmérésekben nem jelentkezik ez a probléma.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rábólintott a kiárusításra Donald Trump, de az elemzők aggódnak az acélipari óriási miatt
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 10:36
Zöld utat kapott a US Steel felvásárlása, de az amerikai kormány megőrzi a befolyását.
Makro / Külgazdaság Bajban a Boeing, de a távoli jövőt még optimistán látják
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 09:19
A kereslet csak kicsit fog csökkenni, de a saját teljesítményére vonatkozó előrejelzéseit lejjebb csavarta a cég.
Makro / Külgazdaság Félelmetes jelentés: egyre több a nukleáris fegyver a világban
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 08:52
Véget ér a nukleáris arzenálok csökkentésének korszaka a kutatóintézet szerint.
Makro / Külgazdaság Harcias hangulatban szállt repülőre Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 07:53
Nem hagyja elvenni az orosz energiát.
Makro / Külgazdaság Hány órát kell dolgozni? A német kancellár ősi recepttel élénkítené a gazdaságot, de az ötlet problémás lehet
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 14:10
A nők ingyenes munkáját figyelembe kellene venni és lapot osztani nekik. 
Makro / Külgazdaság Békesi László: Arra nincs esélye a fővárosnak, hogy a kormány által inkasszált 10 milliárdot visszakapja
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 15. 06:04
A volt pénzügyminiszter, közgazdász a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 77. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Lázár János jobban teszi, ha nem a román MÁV-tól kér tanácsot
Privátbankár.hu | 2025. június 14. 14:42
Míg idehaza rengeteg utasnak okoztak bosszúságot a pünkösdi késések, keleti szonszédunknál fizetésképtelenség fenyegeti az állami vasúttársaságot.
Makro / Külgazdaság Ezt aztán jól elintézték az izraeliek: lesz nemulass a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. június 14. 11:19
Az izraeli-iráni konfliktus hatására bekövetkezett olajdrágulás természetesen idehaza is érezteti a hatását: a jövő héten akár 15 forinttal emelkedhetnek az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság A vámháború mélybe lökte az euróövezet iparát és külkereskedelmét áprilisban
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:28
Ez megkérdőjelezve az elemzők azon nézetét, hogy a blokk jól tartja magát a gazdasági zűrzavarral szemben.
Makro / Külgazdaság Lázár János meg sem szólalt – pedig most nagyon is lett volna rá oka
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 11:58
Viszonylag hosszabb ideje tartó lejtmenet után végre kedvezőbb adatokat tett közzé a KSH az építőiparról. Az ágazati miniszter nem kommentált, az elemzők és a szakmai szervezet igen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG