5p
A háborúhoz ugye köztudottan rengeteg pénz kell. Az amúgy is gazdasági gondokkal, az alacsony olajárral, szankciókkal küzdő Oroszország nemrég lényegében háborúba lépett a szíriai kormány oldalán, ami nagy összegeket emészthet fel. A tartalékai jelenleg mégsem csökkennek, sőt emelkednek is, de ki tudja, meddig, és a nép rosszul járhat.
Moszkva (Fotó: Wikimedia Commons)

Az orosz nép egyre rosszabbul él, ennek ellenére Putyin támogatottsága meglepően magas, egy közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 70 százaléka bízik benne – írja a német N24.de. A romló életszínvonalat, a döcögő gazdaságot az emberek inkább a magas bürokrácia és egy megfelelő vezetőgárda hiányának számlájára írják.

Még az orosz gazdasági minisztérium hivatalos prognózisa szerint is tovább fog csökkenni az életszínvonal az országban, még 2018-ban is. Ezt főleg a magas inflációval magyarázzák, ami évi 15 százalékot tesz ki.

Az inflációt sokszor úgy gerjesztik

Itt érdemes megjegyezni, hogy az infláció nem természeti csapás, sokszor egy rejtett, trükkös adóként (is) működik egyes gazdaságokban. Amit részben vagy egészben a gazdaság irányítói gerjesztenek, vagy legalábbis tűrnek, hogy a jövedelmek egy részét jól látható adóemelések nélkül szedjék el minél nagyobb csendben.

Az orosz gazdasági minisztérium ennek ellenére jövőre gazdasági növekedésre számít, az IMF (Nemzetközi Valutalap) viszont 0,6 százalékos GDP-zsugorodásra. A Világbank egy tanulmányban a rossz orosz gazdasági kilátásokat a külkereskedelem szorult helyzetével – az embargókkal – és az alacsony olajárral magyarázza.

Szeszélyes gazdaságpolitika, ismerős?

De olyan dolgokért is kritizálják Oroszországot, amelyek Magyarországról is ismerősek lehetnek. Ilyen, hogy jogbizonytalanság van, a játékszabályok állandóan változnak, a gazdaságpolitika kiszámíthatatlan. Államosítottak, növelték az állam súlyát a gazdaságban, kézivezérelnek, korlátozzák a piacgazdaságot. Ezt nem csak holmi ismeretlen ellenzéki politikusok mondják, hanem vállalkozók között széles körben készített felmérések is.

A bizonytalan vállalkozói és politikai klíma megakadályozza a külföldi befektetőket abban, hogy beruházzanak az országban. Ahogy az orosz részvényalapokkal és részvényekkel kapcsolatban nemrég említettük, az orosz tőzsde is a világ egyik leginkább utált részvénypiaca – ennek ellenére az idén egész jól teljesített.

Nem jönnek a reformok

Az országban komoly reformokra lenne szükség – tartják sokan, ám ezek nem igazán látszanak sehol sem, vélhetően azért sem, mert akkor oda lenne Putyin népszerűsége. Például privatizáció kellene, de a befektetők hiányoznak hozzá. Nyugdíjreform kellene, fel kellene emelni például a nyugdíjkorhatárt, amit mindig nagyon utálnak a dolgozók. Az orosz társadalom is erősen elöregedőben van.

Nemrég visszavonták a hadsereg kiadásainak tervezett megkurtítását, és növelték az olajipari vállalatok adóját, ami várhatóan csökkenti majd a beruházási kedvet. Sokan azt remélik, hogy a jövő szeptemberi parlamenti választások után lesznek majd reformok. Mások azt, hogy a 2018-as elnökválasztás után.

Mégis nőnek a tartalékok

Az ország állítólag a tartalékaiból fizeti a költségvetés növekvő hiányát, így a szíriai beavatkozás költségeit is. Az említett német cikk szerint 2017-2018-ra elfogyhatnak a likvid tartalékok. Ennek ellenére a nemzetközi tartalékoknak az orosz jegybank által megadott szintje – egy korábbi nagy zuhanást követően – az idén nyáron lassan ismét emelkedni kezdett.

 

Erre magyarázat lehet, hogy az orosz jegybank a jelek szerint, ha törik, ha szakad, folyamatosan vásárolja az aranyat. Júniusban 24, júliusban 13 tonnát vásároltak a Bloomberg szerint. Úgy egy éve a világ nyolcadik legnagyobb aranytartalékával rendelkeztek, ez mára állítólag már az ötödik legnagyobb lett.

Politikai okokból aranyvásárlás

Júniusi adatok szerint Oroszország aranytartaléka 48 milliárd dollárt ért, de ez a nemzetközi tartalékainak csak egy kis része. Egy gramm arany egyébként 38 dollárt, egy tonna arany az utóbbi hónapokban hozzávetőleg 38 millió dollárt ért, tehát csak az említett két havi mennyiség 1,4 milliárd dollár körül lehet.

Hogy ezt miért csinálják, az kérdéses. A Bloomberg csak annyit ír, politikai okokból. Más arra tippel, hogy aranyfedezetű pénzrendszer bevezetését tervezik, hogy függetlenítsék magukat a nemzetközi pénzpiacoktól. Ez eléggé felforgatná a világ pénzügyi rendszerét, főleg, ha mások is követnék a példát, mondjuk Kína.

Ez nem is az összes aranyuk?

Az a gyanú is felmerült, hogy az oroszok más volt szovjet tagköztársaságokkal is koordinálják aranyfelhalmozásukat, és – Kínához hasonlóan – nem is jelentik be a teljes aranykészletüket az IMF-nek. Ugyanis valójában nem kötelező.

Ha a jegybank rubelért vásárol a hazai kitermelőktől, akkor az mindenesetre növelheti az inflációt (növeli a forgalomban levő pénz mennyiségét), gyengítheti a rubelt, és növeli a devizatartalékokat. Mindezt pedig az emelkedő árakon keresztül a rubeltulajdonosok, tehát lakosság, vállalkozók, gazdálkodók fizetik meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mibe kerül nekünk az orosz gázvezeték elzárása?
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 16:44
A Trend FM hétfő reggeli adásában az év első napjainak fontosabb történéseit elemezte munkatársunk, Király Béla. Így az év elején az Ukrajnán át futó gázvezeték lezárásának következményeiről volt szó, illetve arról, hogy ennek milyen hatása lehet az ellátásbiztonságra, akár az európai gazdasági helyzetre. Emellett terítékre került az év végi kisebb emelkedést követően látható érdemi forintgyengülés is, annak nemzetközi és hazai okait és következményeit is elemezte kollégánk.
Makro / Külgazdaság Infláció: azért drágul a benzin, mert gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 11:25
Ahogy arra számítani lehetett, tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak, köszönhetően a forint további gyengülésének a dollárral szemben.
Makro / Külgazdaság Nagy botrány volt belőle, most csendben törölték a pénzintézetet
Vég Márton | 2025. január 5. 13:09
Törölték a cégjegyzékből a Széchenyi István Hitelszövetkezetet. Töröcskei István bankár-üzletembert szoros baráti szálak fűzték a jobboldali körökhöz. Egy ideig.
Makro / Külgazdaság Vajon Nagy Márton zsebkendőt készítsen elő, vagy pezsgőt hűtsön be?
Privátbankár.hu | 2025. január 5. 11:41
A turisztikai szálláshelyek, az ipari termelés és az ipari termelői árak, valamint a kiskereskedelem tavaly novemberi adatait teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal a jövő héten.
Makro / Külgazdaság Tizenhét éves rekord dőlt meg a spanyol gazdaságban
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 14:01
Spanyolországban 2 millió 561 ezer volt a regisztrált munkanélküliek száma tavaly decemberben, ilyen kevés munkanélkülit decemberben 2007 óta nem jegyeztek föl.  Tavaly novemberhez viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezer 300-zal (0,98 százalékkal) csökkent – közölte a spanyol munkaügyi hivatal pénteken.
Makro / Külgazdaság Vérrel-verítékkel küzd Nagy Márton egy fontos mutatóért
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 09:46
Bár a 2024-es költségvetést eredetileg 2,9 százalékos hiánycéllal tervezték meg, még messze vagyunk a teljesítésétől. A GDP-arányos hiány 2024. III. negyedévben 3,0 százalékos volt, az első három negyedévben pedig 3,5 százalékos lett.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék nem válaszolnak, pedig milliárdokról van szó
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 09:22
Milliárdokat pumpáltak az Eximbankba.
Makro / Külgazdaság Újabb pocsék gazdasági adat érkezett Magyarországról
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 08:31
2024 novemberében az export értéke éves szinten csökkent, míg az import növekedett a KSH első becslése szerint. 
Makro / Külgazdaság Ha Norvégián múlna, teljesülne Orbán Viktor álma
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 12:58
Ha mindenhol úgy vennék az elektromos autókat, mint a skandináv országban, tényleg jó lapra tett volna Magyarország az akkugyártással és a villanyautókkal.
Makro / Külgazdaság Ez már az Ausztriában dolgozó magyaroknak is rosszul eshet
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 11:44
Jelentősen nőtt az osztrák munkanélküliség az előző hónaphoz és a 2023-as adathoz képest is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG