2p

Egy konferencián beszélt Hernádi Zsolt az orosz olajról való leválásról és Európa jövőjéről is.

Hernádi Zsolt a Mol elnök-vezérigazgatója a Budapest Economic Forumon tartott előadást, amelyben sok szó esett Magyarország leválásáról az orosz olajról a HVG tudósítása szerint. 

„Nem tudjuk, hogy mink van, amíg el nem veszítjük”

- kezdte előadását Hernádi, aki azzal folytatta, hogy hiába számolták ki egy íróasztal mellett, hogy Magyarország ellátható más forrásokból is, a valóság teljesen más. 

„Mindenki bírja a fájdalmat, kivéve azt, aki érzi”

- tette hozzá Hernádi, aki Donald Trump amerikai elnök a NATO-tagországok orosz olajról való leválását szorgalmazó kijelentéseiről szakrasztikusan így nyilatkozott:

„Nagyon örülhettünk Trump elnök úr szavainak, mert legalább azt tudja, hogy Szlovákia van.”

Az elnök-vezérigazgató szerint az Európai Unió értékek mentén hozza meg a döntéseit, de figyelmen kívül hagyja a gazdasági realitásokat.  Az ideológiákkal drágítjuk meg magunknak Európát. Szerinte ennek a vége az lesz, hogy Európa egy skanzen lesz, igaz, egy nagyon jó skanzen – vélte, majd hozzátette, hogy még a saját szabályaink betartását sem tudjuk ellenőrizni, azaz az EU nem tudja, nem orosz olaj érkezik-e a területére például szaúdi olajként. 

ha ő lenne az EU vezetője, akkor először is spórolni kezdene az uniós bürokrácián, nem zárná ki a keleti kooperációt, diverzifikáció felé menne el, és hagyná a piacot szabadon működni. Mert most az EU számára a legnagyobb kockázat a versenyképesség elvesztése és persze a Barátság vezetéké – zárta az előadását.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG