1p
Matolcsy György, a nemzetgazdasági tárca vezetője, mint a Világbank magyarországi kormányzója, Simor András, a jegybank elnöke és Fellegi Tamás, az IMF/EU tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter is részt vesz a Világbank és a Valutaalap washingtoni tavaszi ülésén.

A Nemzetgazdasági Minisztériumot Matolcsy György miniszter, Pleschinger Gyula államtitkár és Nátrán Roland helyettes államtitkár képviseli a két nemzetközi szervezet tavaszi ülésén, emellett a magyar delegációnak tagja Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter is. A Magyar Nemzeti Bankot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tavaszi, miniszteriális és jegybankelnöki bizottsági ülésein Simor András elnök és Karvalits Ferenc alelnök képviselik.

Az IMF tavaszi közgyűlésén pénteken találkoznak a G20 csoport országainak pénzügyminiszterei, valamint az államok központi bankjainak vezetői. Az IMF ezenkívül ismerteti többek között Közép- és Kelet-Európára és Latin-Amerikára vonatkozó legfrissebb gazdasági előrejelzését, valamint az IMF európai ügyekért felelős igazgatója, Reza Moghadam részvételével szemináriumot tartanak az eurózóna válságáról.

Szombaton az IMF politikai-stratégiai testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) tart plenáris ülést, amely után a bizottság elnökével Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója számol be az elhangzottakról. Az afrikai pénzügyminiszterek ugyancsak a hétvége első napján ülnek össze. A közgyűlés zárónapján, vasárnap az afrikai konzultációs csoport ülésezik; a találkozó után Christine Lagarde tart sajtótájékoztatót.

Az egy évvel korábbi ülésen a világgazdaság előtt álló főbb kihívásokra - így a szárnyaló élelmiszer- és nyersanyagárakra, az inflációs kockázatok növekedésére, a globális növekedési egyensúlytalanságra és az ázsiai gazdaságok túlhevülésére -, valamint az ezekre adható válaszok elemzésére fókuszáltak az IMF és a Világbank tavaszi ülésének résztvevői.

(Orbán Viktor miniszterelnök decemberben egy interjúban az IMF-et a saját bankunknak nevezte.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG