Hirdetés
Orbán Viktor a Fidesz elnöke és Sólyom László köztársasági elnök vezeti a politikusok népszerűségi listáját a Szonda Ipsos október első hetében készült felmérése szerint
Hirdetés
A Szonda Ipsos szerint az államfő részben a bizonytalan választópolgárok, illetve a Fidesz táborának köszönheti, hogy a lista élén áll. Orbán Viktor első helye viszont egyértelműen az ellenzéki párt népes táborának rendkívül kedvező véleményéből fakad.Az 1500 fő megkérdezésével végzett felmérés eredménye szerint a politikusok népszerűségi mutatói a múlt havi emelkedés után kisebb visszaesést mutattak, különösen a kormánypárti közszereplők esetében. A Szonda Ipsos szerint az efféle változások a pártok között hezitáló választópolgároknak köszönhetők. A pártok támogatóinak véleménye idén szinte egyáltalán nem módosult.
A felmérés szerint minél inkább kötődik egy szavazó a pártjához, annál magasabb pontszámot ad a vezetőinek. A bizonytalan választópolgárok között Sólyom László és Szili Katalin volt házelnök a legnépszerűbb.
Pozsony: amit Orbán mondott, politikai agresszió
Budapesten is tarolna a Fidesz
Orbán: 2004 kötelez, lesz kettős állampolgárság
Hidegen hagyja Brüsszelt a Sólyom-ügy?
Népszabadság
Hirdetés
Címlapon
Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
2012. február 11., 16:35
A görög parlament holnap szavaz az EU által kirótt, korábban a politikai pártok által elfogadott további megszorító intézkedésekről. Ha a parlament is jóváhagyja az intézkedéseket, akkor vélhetően megnyílnak Görögország előtt a csapok, és megkapja újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomagját.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
Legfrissebb híreink
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Orbán: higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az unióval
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Átalakul az olajpiac Irán miatt
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Lemondott a BKV vezérigazgatója
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Nem kell nekünk erősebb forint - mibe fektessünk 2012-ben?
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Megint üzent a bankoknak Lázár János
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés





_fill_200x116.jpg)













