3p
Egyre másra jönnek az új készpénzmentes fizetési megoldások - dőreség ugyanakkor hinni, hogy az új technikák valóban költségmentesek és a kockázatokkal is jó tisztában lenni.

Miközben már Magyarországon is üzemel az első bitcoin automata, egyéb megoldások is születnek arra, hogy miként lehetne még inkább készpénzteleníteni a társadalmat. Hazánkban is elérhető pár hónapja az új elektronikus pénz Barion, amelynek működését az MNB engedélyezte a Hetek tudósítása szerint. A platformfüggetlen alkalmazás segítségével bankkártya, bankszámla és készpénz nélkül lehet fizetni, pénzt küldeni, parkolási díjat rendezni online és okostelefon segítségével.

A Barion technikáján alapuló fizetési: mód, mint ötlet a 90-es évek végén merült fel először, amikor üzlettársam egy szemesztert Hollandiában töltött, ahol lehetőség volt elektronikusan egy chipkártya segítségével fizetni. Ezt továbbgondolva született meg az ötlet, hogy szükség lenne az e-pénzre Magyarországon is.” - mesélt a Heteknek a kezdetekről Bíró Tamás, a Bariont fejlesztő Sense/Net társalapítója. Néhány évvel később az unión belül kötelezően elfogadottá vált a pénz új formája, ami utat nyitott az elképzelés megvalósítása felé.

Néhány év kitartó munkát követően sikerült a technikai, szakmai és anyagi feltételeket is megteremteni, hogy hazánkban is bevezetésre kerüljön az e-pénz. Az engedély megszerzéséhez szükséges 200 millió forintot és a fejlesztéshez szükséges pénz egy részét Európai Uniós pályázaton keresztül nyerték az ötletgazdák.

Egy elektronikus forint értéke azonos egy forintéval. A pénzforgalom egy Barion által vezetett e-pénzszámlán történik. Az e-pénz fedezetét a CIB Banknál vezetett e-pénz letéti számláján található összeg biztosítja - írja a Hetek.

Azért vannak kérdések

A probléma ezzel - és a hasonló - megoldásokkal az, hogy az ügyfélnek a letéti számlához nincs hozzáférése, azaz a rendszer esetleges likviditási problémája esetén a befizetett összeg kivétele meglehetősen nehézkes lehet. További érdekesség, hogy bár valóban bankmentes megoldásról van szó - amely okán mondjuk a tranzakciós illeték megspórolható - a pénz elhelyezéséhez továbbra is utalni kell a feltöltésre szolgáló pénzt. A harmadik "gyenge" pont, hogy a rendszer költségeit mi termeli ki: a pénz feltöltése után a rendszerbe küldött forintösszeget a letéti számla tulajdonosa kamatoztatja, ha pedig ez nem elég bevétel, úgy a feltöltéshez és a tranzakciókhoz is kapcsolódhatnak költségek. A Barionnál konkrétan a tárca megszüntetése vagy a rajta lévő készpénz visszaváltása 0,4 százalékos költséggel jár, aki pedig készpénzzel tölti fel a tárcát 100 forintos többletdíjjal számolhat. A pénz fogadása 1000 forint felett 50 forintos költséggel jár. További szűk keresztmetszetet a felhasználási lehetőségek szűkössége jelenthet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG