Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az év első napjaiban tapasztalt forint gyengülést és kötvényhozam emelkedést a kormány és az IMF között zajló tárgyalások biztató előmenetele mérsékelte valamelyest, ez azonban csak egy soron kívüli kamatemelés kivédésére volt elég.
Hozzátette, mivel az országkockázati felár jelenlegi szintje és az euró/forint árfolyam továbbra is magas kockázatot mutat a külföldi befektetők részéről, a holnapi, soron következő ülésen elkerülhetetlennek tűnik az újabb szigorítás.
A szakértő szerint a legutóbbi, december 21-ei kamatemelés idején tapasztalt szintekhez képest az euró/forint árfolyam és az országkockázati felár is lényegesen emelkedett, ezért nem kétséges, hogy a jegybank egy újabb kamatemelés mellett fog dönteni. A piac már be is árazta a kamatemelést, amit jól mutat, hogy a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek hozama és a hasonló futamidejű bankközi kamat is átlépte a 7,5 százalékot.
A K&H befektetési igazgatója úgy látja, hogy mivel a helyzet érdemben nem javult, hiba lenne, ha a Monetáris Tanács megállna a kamatemelésekkel, amely a forint gyengülését hozná. Ugyanakkor a piaci nyomás enyhülésével az MNB megfontolhatja a kamatemelések lelassítását. Akár 7,25 százalékra, akár 7,50 százalékra változik a kamat, a jegybank várhatóan jelzi, hogy nem ez volt az utolsó emelés.
Horváth István úgy véli, hogy a következő hónapokban leginkább az EU-IMF-fel történő megállapodás fogja befolyásolni az alapkamat mértékét. A megállapodás megszületéséig biztosan szükség lesz a szigorú jegybanki politika folytatására, és csak a gazdaságpolitika jelentős változásával kerülhet majd sor év végéig lazításra.
A magas országkockázati felár, és az euró/forint árfolyama alapján is elkerülhetetlennek tűnik a Monetáris Tanács újabb kamatemelése. A K&H szakértője szerint akár 25, akár 50 bázispontos kamatemelést hajt végre a jegybank, várhatóan jelezni fogja, hogy nem ez volt az utolsó emelés.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
9 perce
-
Minőségi térkő – hazai gyártótól megfizethető áron
29 perce
-
Hadat üzent a tenger alatti szabotázsoknak az EU
44 perce
-
Remény a békére: új fogolycsere Kijev és Moszkva között
körülbelül 1 órája
-
Pirosban a pesti börze, esnek a vezető részvények
körülbelül 1 órája
-
Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
2 órája
-
Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
2 órája
Mfor.hu Top24
- Elszakadt a cérna Karácsony Gergelynél: az Európai Bizottsághoz fordul
- Áttörte a kormánypárti buborékot Lázár János – csak nem a jó irányban
- Pluszpénz jöhet az energiatárolók pályázatába – ez volt a csütörtöki Kormányinfó
- Jó hír érkezett az orosz-ukrán tárgyalásokról
- „Hihetetlen teljesítmény ez a miniszterelnök úrtól” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
- Orbán Viktor kiutasításokról döntött
- Beelőzte Magyar Péter Orbán Viktort, de van egy kis csavar
Makro / Külgazdaság
Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság
300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság
Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság
Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság
Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság
34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság
Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság
Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Hadat üzent a tenger alatti szabotázsoknak az EU
Több száz millió euróval védik az adatkábeleket.
44 perce
Pénzügyi szektor
Pirosban a pesti börze, esnek a vezető részvények
A Mol, az OTP és a Magyar Telekom is mínuszban.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Mutatós számok a Wizz Air 2025-ről szóló jelentésében
13:01
-
Dubaji élményvilág Budapest közepén – véget ért egy fejezet, jön a következő
11:29
-
Miért válik egy sziléziai város egy teljes éven át a művészetek központjává?
09:37
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
A vidék hírei
-
Még sosem volt ennyi szétfagyott út és kátyú egyszerre
14:02
-
A háborús veszélyhelyzet miatt kormányrendelettel állították le a szolidaritási hozzájárulás miatti pereket
11:38
-
Újabb egri autófeltörő rács mögött
09:07
-
Egyedülálló társashét a Bródyban
08:35
-
Kiemelkedő sikerrel zárult a BIDF Egerben
08:07
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
2026. február 5. 10:11
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2026. február 5. 07:24

