3p
Ismét napirenden a régi devizahiteles szerződések felülvizsgálata, az egész devizahiteles-probléma. Megnéztük hát újra, hogy a devizahitelesek vagy a forinthitelesek vannak nagyobb bajban. Az állás majdnem döntetlen, a forinthitelesekkel mégsem törődik senki.

Az MNB negyedévente publikálja a lakosság hitelállományának összetételére vonatkozó adatokat. A legfrissebb, március végi számok a hitelállomány minőségének további lassú romlását mutatják a jelzáloghitelek körében: Akár devizahiteles, akár forinthiteles, akár lakáshitel, akár szabad felhasználású hitel, mindegyik körben tovább nőtt a legalább 91 napja nem fizetett hitelek aránya az összes hitelen belül. (Összeg szerint, azaz a problémás hitelek összegét osztottuk az összes hitelállomány értékével.)

Ráadásul ha nem vonjuk össze a 91-365 napos fizetési késedelemben levőket az egy év feletti késedelemben levőkkel, akkor még rosszabb a kép: a három hónap és egy év között nem fizetők száma csökkent ugyan, de a több mint egy éve nem fizetőké ennél jobban nőtt, mind a négyféle kategóriában az első negyedévben. Különösen furcsa ez annak fényében, hogy állítólag nagyon magas volt a gazdasági növekedés és nőtt a lakossági fogyasztás is.

Az év elején már felvetettük ugyanezt a problémát, akkor is megállapítottuk, hogy arányaiban majdnem ugyanannyi forinthiteles van bajban, mint devizahiteles. Sőt, amint a grafikon is látható, a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél a bajba jutott forinthitelesek aránya meghaladja a devizásokét is.

Amint pedig táblázatunkból látszik, a devizahiteles szerződések száma nem sokkal, csak 16 százalékkal haladja meg a forinthitelekét. A devizahitelek összértéke ugyanakkor több mint háromszorosa a forinthitelekének, így valamennyire érthető, hogy a devizahitelesekkel jobban törődnek. Érthető, de nem feltétlenül igazságos és racionális.

Lakossági jelzáloghitelek (2014. március)

Szerződések száma Összértéke

(darab) (millió forint)
Piaci kamatozású forint lakáshitel 269 354 641 613
Deviza lakáshitel 212 167 1 784 008
Szabad felhasználású forint jelzáloghitel 143 259 430 623
Szabad felhasználású deviza jelzáloghitel 266 572 1 638 942
Forinthitel összesen 412 613 1 072 236
Devizahitel öszesen 478 739 3 422 950
(Forrás: MNB)

Sokak szerint a devizahitelesek megmentésére fordított rengeteg pénz, idő, energia helyett a gazdasági növekedés elősegítésére, valódi, tisztességes megélhetést biztosító béreket fizető munkahelyek megteremtésére, vagy adócsökkentésre lenne célszerű koncentrálni. Ez ugyanis az összes hitelesnek, és a hitelcsapdába bele nem esett, de adófizetésein vagy banki költségein keresztül a devizaadós-mentési akciók számláját fizető adófizetőknek is javára válhatna.

(A legfrissebb döntésről a devizahitelekkel kapcsolatban itt tudósítottunk.)


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
Pénzügyi szektor Nyugdíjpénztári toplista: kihirdették a Klasszis 2026-os díjazottjait
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:44
Nemcsak a hozam, hanem a kockázat és az árfolyam-ingadozás is számított a Klasszis nyugdíjpénztári díjain, ahol öt kategóriában ismerték el a legerősebb portfóliókat.
Pénzügyi szektor Hold Alapkezelő, Apelso Trust és a legjobb privátbankárok: íme, a Klasszis-díjazottak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:29
Szolgáltatói kiválóság, tanácsadói teljesítmény és szakmai együttműködés: ezek kerültek a középpontba a Klasszis Média első privátbanki díjátadóján.
Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG