3p
A Bankszövetség első embere leautokratázta a kormányt, Patai Mihály rég használt ilyen kemény szavakat és sötét jövőt jósolt a szektornak.

Patai Mihály szerint a világban a politikai elit átvette a hatalmat a pénzügyi elittől, a külső faktorok a magyar bankok számára is teljesen megváltoztak.



"Míg a kilencvenes években Kohl kancellárnak semmi köze nem volt ahhoz, hogy ki a Commerzbank elnöke, addig most ezt Merkel asszony határozza meg" - mondta a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója egy szerdai  budapesti konferencián. Hozzátette: a Royal Bank of Scotland (RBS) vezérigazgatójának személyét ugyanígy a brit miniszterelnök határozza meg.

Szavai szerint a bankszakmában megváltozott a szabályozás jelentősége, sokkal erősebb és szisztematikusabb szabályozást kellett kialakítani, ami nagyon helyes.

Keményen odaszólt a kormánynak

A globális változáshoz "a mi autokrata kormányunknak" a kreativitása is hozzájárul, külön nyomást helyezve a magyar bankrendszerre - jelentette ki Patai Mihály a Brand Festival 2013 című konferencián.

Véleménye szerint a bankok bevétele a jövőben sokkal kevesebb lesz a korábbinál, a lakossági hitelezésben drasztikusan megváltozott a kereslet és a kínálat: az idén egy hónap alatt mindössze 12 százalékát kötik a 2007-ben megkötött üzleteknek.

"Nem arról van szó, hogy csökkent a hitelezés 5 vagy 10 vagy 20 százalékkal, hanem 88 százalékkal" esett vissza - fogalmazott.

Rámutatott: míg korábban az ingatlanfinanszírozás adta a teljes bevételnövekedés egyharmadát, ez is teljesen új fázisba került. Korábban a bankrendszer bevételeinek 17 százaléka származott önkormányzati ügyfelektől, mostantól az önkormányzatok is egészen mást fognak jelenteni a bankok számára. A bankrendszer dolgozóinak létszáma az elmúlt négy évben hatezer fővel csökkent, és jelenleg 27 ezer főt foglalkoztat, a következő években további csökkenéssel kell számolni - mondta.

Összegzése szerint a bankrendszer humánpolitikai és fizikai értelemben is összehúzódik. A céltartalék-képzési ciklus mindig tovább tart, mint egy közgazdasági ciklus, már régen elkezdődött a növekedés az Egyesült Államokban vagy Németországban, de a rendszerben lévő rossz hitelek aránya még nő, ez természetes fáziskésés.

A hét szűk esztendő közepén járunk

Patai Mihály szerint a magyar bankrendszer 2013-ban a hét szűk esztendő közepén van, ez a negyedik év, amikor veszteséges lesz. Úgy vélte, hogy ez még 2-3 évig folytatódik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magyar bankok tőkemegfelelési mutatója magas, a rendszer rendkívül stabil.

A bankszövetség elnöke szerint fontos változás lesz, hogy megszűnik Magyarországon a likviditásimport, a hitel-betét arány a rendszerben 100 százalékra fog beállni, csak azt a pénzt tudják majd kiosztani a bankok, amit a betétesektől beszednek. Megjegyezte, hogy Japánban ez 15 éve így van. A megváltozott környezet következménye, hogy a "darwinizmus" érvényesül a magyar bankrendszerben, azaz kiválasztódás megy végbe, amit a kormány törekvései csak gyorsítanak.

A bankok devizahitelezésben vállalt felelősségét firtató kérdésre azt válaszolta: abból nem lehet engedni, hogy egy bank nyereséges legyen, a szociális problémákat nem a banknak kell megoldania. Az más kérdés, hogy a banknak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy segítse az adott politikai vagy társadalmi elitet az egyenlőtlenségek megszüntetésében. Az újraelosztási logikát nem szabad összekeverni a termelési logikával - mondta Patai Mihály.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
Pénzügyi szektor Leolvadtak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:26
Szerény csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Fontos változás jön az OTP fintech cégénél
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:50
Július 1-től SimplePay Zrt. néven folytatja a működést a fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil Kft. Mostantól SimplePay márkanév alatt egységesítik a vállalkozásoknak kínált digitális fizetési megoldásokat.
Pénzügyi szektor Új korszak indul a bankolásban, minden bankszámlás érintett
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:41
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG