3p
Bár az elmúlt években egyre komolyabb előrelépések történtek a rugalmas munkavégzés területén, azért még jócskán van hová fejlődnünk. A home office ma már kezd megszokottá válni, de a négynapos munkahét Magyarországon még finoman szólva is ismeretlen. Holott a koncepció mindenképpen életképes, erre példa mások mellett a világ egyik leggazdagabb emberének ötlete is.

A négynapos munkahét nem egy mai történet, először 1950-ben vetette fel az amerikai munkások szakszervezete, de akkor ez az ötlet nem talált népszerűségre. Pedig ma az látszik, hogy rendszeresen akár negyven óra felett dolgozunk, még akkor is, ha a fizetésünk és a juttatásaink csökkennek.

Megállítaná a népességcsökkenést?

A rövidebb munkahét vagy a rugalmas nap nagyon komoly előnyökkel járna a dolgozóknak és a cégeknek is, legyen itt szó például a szabadidő növeléséről, vagy éppen a kisgyerekes szülők életének megkönnyítéséről. Sok cég veszít el egyébként kiváló női dolgozókat azért, mert egy családba megérkezik egy vagy több kisbaba, ez akár 3-4 éves kiesést is jelenthet az anya karrierjében. Ha viszont a kisgyerekes szülők négynapos munkahetekben dolgoznának, a gyerekek elhelyezését három napra egy héten sokkal könnyebb lenne megoldani, mint akár öt vagy hat napra, ezáltal a fiatal anyukák sokkal korábban vissza tudnának lépni a munkaerőpiacra.

De nemcsak a nőknek jön be a négynapos munkahét, például 2008-ban Utah államban vezették be a rövidebb munkaidőt, amitől jócskán megnőtt a dolgozók lelkesedése, ráadásul sokkal hatékonyabban is teljesítették feladataikat.

A szakértők szerint ez alapvetően azzal magyarázható, hogyha kevesebb idő alatt kell ugyanannyi munkát elvégezni, akkor sokkal hatékonyabbá válnak a beosztottak, ráadásul a hosszabb hétvége ígérete egy folyamatos motivációt jelent, és senkinek sem marad ideje arra, hogy az asztalánál ülve elmélkedjen arról, hogy mennyire nincs kedve most dolgozni.

Négy nap? Miért nem rögtön három?

Carlos Slim még korábban egy, a Bloombergnek adott interjújában beszélt arról, hogy a technológiai fejlődés eddig mindig ahhoz vezetett, hogy az embereknek kevesebbet kellett dolgoznia. Mint mondta, miután az emberek egyre tovább élnek, később fejezik be a munkát, ezért a munkanélküliség is egyre nagyobb gondot jelent.

A mexikói milliárdos ezt a problémát azzal oldaná meg, hogy az emberek hetente csak három napot dolgoznak, helyet adva a következő generációknak is. Ez egyrészt az életminőségen is javítana, másrészt a szolgáltatószektor teljesítményének is jót tenne, mivel az embereknek több ideje lenne utazni, kikapcsolódni, szórakozni járni, vagy éppen vásárolgatni. Ráadásul az extra napokat továbbképzésekre is fel lehetne használni, növelve ezzel a munkaerő képzettségét.

A cégek is meg tudják oldani

Felmerül a kérdés, hogy mennyire éri ez meg a cégeknek. Slim a Telmex egyik gyárát hozta például, ahol a nyugdíjas korba kerülő, de jól kiképzett munkásoknak felajánlották, hogy a korábbi fizetésükért cserébe dolgozzanak három napot hetente, és csak később menjenek el nyugdíjba. Ezt az ajánlatot körülbelül negyven százalékuk fogadta el.

Így nyilván lerövidülnek a boldog nyugdíjas évek is, de ha úgy nézzük, a történelem folyamán folyamatosan egyre kevesebbet dolgoztak az emberek, a korábbi 72 órához képest a legtöbben ma már csak 40 órát dolgozunk. És mennyivel praktikusabb az, ha hetente ötször napi 5-6 óra munka helyett inkább helyet adunk a munkanélkülieknek is. Ráadásul ez a dupla foglalkoztatásra is lehetőséget adna, mivel akár mindenkinek lehetne egy hétfőtől szerdáig és egy csütörtöktől szombatig tartó munkája is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tippek Kinőtted az országot? Ezzel az öt tippel külföldön is sikeres leszel
Balkó Rita | 2017. szeptember 20. 18:00
Sikeressé válni egy olyan kis országban is kihívás, mint a miénk, sokak számára azonban szűk ez a falatnyi kis terület. Ha sikerült túlélni a kezdeti nehézségeket, célszerű új piacok után nézni a határon túl, a külföldi terjeszkedés azonban a jelentős profitnövelés mellett sok ismeretlen buktatót és veszélyt rejteget. Mutatunk öt tippet, hogy hogyan élje túl a cég a külföldi terjeszkedést!
Tippek Sikeres akarsz lenni? Hallgasd meg azokat, akik a legfontosabbak!
Privátbankár.hu | 2016. december 31. 17:00
Mire az ember alapos tervezés után elindít egy vállalkozást, már pontosan tudja, milyen termékkel, szolgáltatással kíván belépni a piacra, mivel akarja meghódítani a vásárlókat. Azt is kitalálja, hogyan vezesse be termékét, hogyan reklámozza, tegye népszerűvé és kívánatossá az ügyfelek számára - innentől pedig már csak egy dolog állhat a siker útjába: ha amit kínálunk, az nem elég jó az ügyfélnek. A kudarc azonban biztosan elkerülhető, ha odafigyelünk arra, amit a vevőink jeleznek nekünk.
Tippek Hogyan válasszunk céges mobilelőfizetést?
Privátbankár.hu | 2016. december 30. 14:30
Nem is olyan régen még kinevették az úttörőket, ma már egy vállalkozás sem maradhat életben mobiltelefon nélkül. A piacon rengeteg az ajánlat, versenyeznek az ügyfelekért a szolgáltatók – hogyan válasszunk hát szolgáltatáscsomagot? Miközben nincs mindenkire egyformán alkalmazható recept, összeszedtünk néhány szempontot, amit érdemes szem előtt tartani a választásnál.
Tippek Ez legyen a célod jövőre: a leendő ügyfeleid mindenhol ott vannak, csak el kell érned őket
Privátbankár.hu | 2016. december 29. 15:06
Csatornák miriádjain keresztül léphet ma kapcsolatba egy üzlet a potenciális vásárlóival, de komoly felkészülésre van szükség, ha nem akarunk elveszni a zűrzavarban.
Tippek Amire nem számítanál: kik azok, akik még szabadságra is alig mernek elmenni?
Privátbankár.hu | 2016. december 28. 13:05
Lehet, hogy később majd benő a fejük lágya, de az Y-generáció tagjai egy felmérés szerint pályájuk elején képtelenek elengedni a munkaügyeket: igazi mártíroknak tartják magukat, akik nélkül megáll az élet a cégnél. Még szabadságra se nagyon mennek el, vagy ha igen, akkor is a vállalati ügyekkel foglalkoznak – mivel állandóan online vannak, ezt könnyen meg is tehetik.
Tippek A 10 legmenőbb juttatás, amit egy főnök adhat
Privátbankár.hu | 2016. december 26. 17:30
A jó fizetés a mai világban már csak egy dolog, mivel szinte minden munkahely ad valamilyen extra juttatást ma már. Azt régóta tudjuk, hogy a boldog alkalmazott jobban is dolgozik, ezért összegyűjtöttük, hogy mik azok az extra figyelmességek, amelyek jócskán megkönnyítik a mindennapokat. Irigykedjetek velünk!
Tippek Egy 404-es történet: csinálj előnyt egy hibából!
Balkó Rita | 2016. december 22. 17:00
Elgépeltük, törölték, valami hiba csúszott a számításba – aki számítógépet használ, legalább egyszer az életében már találkozott a 404-es hibakóddal. Ez mind a felhasználónak, mind az oldal üzemeltetőjének egy apró, de megkerülhetetlen kellemetlenség a digitális világban. Ha azonban az oldal üzemeltetője egy kicsit kreatív, úgy nem csak egyedi, de akár szerethető is lehet a hibaüzenet.
Tippek Mi az a rugalmas munkaidő? Akkor dolgozunk, amikor akarunk?
Valkai Nikoletta | 2016. december 21. 16:12
Valószínűleg mindenkinek jutott már legalább egyszer az eszébe, hogy sokszor teljesen felesleges egyhuzamban 8 órát a munkahelyen tölteni. Szerencsére egyre több munkáltató dönt úgy, hogy rugalmas munkaidőt engedélyez dolgozóinak. Így nem csak költségeket lehet csökkenteni, de az alkalmazottak is motiváltabbak lesznek azáltal, hogy befolyásuk van a munkaidejükre, és amellyel nemcsak a munkavégzés válhat hatékonyabbá, de mindebből a cég is profitálhat.
Tippek Kineveti az ötleted a bank? Kérj pénzt az internetezőktől!
Privátbankár.hu | 2016. december 16. 19:55
Ha banánzongorát vagy egy szupermenő hűtőtáskát akar az ember gyártani, de az ötleten kívül semmije sincs meg hozzá, valószínűleg még sorszámot sem kap a bankban, nem hogy hitelt. Ha azonban mások is hisznek az ötletben és pár dollárral beszállnak a megvalósításba, akár a milliók is összejöhetnek. Mire jó a crowdfunding?
Tippek Akiket nem lehet kilóra megvenni - hogyan tartsuk meg a fiatalokat?
Privátbankár.hu | 2016. december 13. 06:10
Hatalmas változáson esik át a munkaerőpiac, új generáció veszi át az irányítást a világban: az Y-generáció tagjai (az 1980-1999 között születettek) teljesen más személettel és elvárással fognak munkához, cégvezetőként pedig tudnod kell, mire van szükségük ahhoz, hogy a legjobbat nyújtsák az üzleted számára ezek a fiatalok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG