1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Ahogy sejteni lehetett, elfogadták a Medivation rákkutatóért tett 14 milliárd dolláros ajánlatot.

Már reggel írtuk, hogy jöhet a bejelentés a „rákkutatás koronaékszereként” becézett cégtől, nagyon valószínű volt, hogy rábólintanak a Pfizer 14 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatára.

A Bloomberg cikke szerint legutóbb a francia Sanofi tett 6 milliárd dolláros ajánlatot, ezt azonban a Medivation visszautasította, mivel meglátásuk szerint alulárazták a céget.

Rákkutatásban a jövő

A tranzakcióval a Pfizer tovább erősíti a pozícióját a rákkutatás terén, legutóbb tavaly tettek ilyen irányú beruházást, akkor a Hospirát vásárolták fel 17 milliárd dollárért. A Medivation felvásárlásával hozzáférnének a Xtandi nevű, prosztatarák-kezelésére használt készítményükhöz, ebből évente 2 milliárd dollár értékben adnak el szerte a világon. Emellett két kísérleti készítmény, egy mell- és egy vérrák kezelésére használt gyógyszer is a Pfizer tulajdonába került.

A Reuters szerint a Pfizer a részvényeseknek papíronként 81,50 dollárt ajánl, amely több mint 21 százalékos ráajánlás a pénteki záróárfolyamra.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Romba döntötte a brit autógyártást a Jaguar elleni kibertámadás
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 11:47
Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.  
Vállalat A rendőrség is nyomoz az olajfinomítóban történt tűz miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 19:42
Egyelőre nincs gyanúsított.
Vállalat Jelentős változtatásra készül a Mol
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 18:22
Új szerkezetet kap az olajcég.
Vállalat Szijjártó Péternek fontos híre van: ez a paksi erőművet is érinti
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 16:44
Tárgyalásokba kezdett a kormány.
Vállalat Mekkora kárt okozott a Molnak az olajfinomítós tűz?
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 16:10
Már vizsgálják.
Vállalat Újabb területre fókuszál az ESG, ezt a vállalatoknak is tudniuk kell
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:25
Ünnepélyes keretek között mutatták be a Családbarát fenntarthatóság című kötetet a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) épületében. A kiadványt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), a KINCS, valamint a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) közösen készítették. A most megjelent szakmai útmutató segíti a vállalkozásokat az SZTFH ESG kérdőív családbarát tárgyú pontjainak megértésében, ahogy az erre vonatkozó vállalati működés kialakításában is. 
Vállalat Nem örülhet maradéktalanul a Netflix
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 09:10
Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben. Utóbbi megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit viszont kisebb lett a vártnál.
Vállalat Igencsak hatásos meglepetés a General Motors eredményében
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 19:20
A General Motors (GM) autógyártó vállalat harmadik negyedéves nyeresége és bevétele is felülmúlta alta az elemzői várakozásokat.
Vállalat A Waberer’s Kazahsztánban terjeszkedik
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 18:01
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata.
Vállalat Már el is oltották a tüzet a Mol Dunai Finomítójában
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:45
Sikerült eloltani a tüzet a Dunai Finomító AV3 üzemében. A termelés fokozatosan újraindul, Magyarország üzemanyagellátása biztosított – közölte a cég kedd délután.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG