Ha a cafeteria terhe a kormány javaslata alapján emelkedik, akkor a vállalkozások meg fogják szüntetni a juttatást - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke a Világgazdaság című napilap által szervezett csütörtöki budapesti konferencián.
Egy vállalkozásnak meg kell tartania nyereséges gazdálkodását, hogy a tőkéjét meg tudja őrizni a kedvezőbb gazdasági környezetben való fejlődéshez - mondta a VOSZ elnöke, aki szerint a cafeteria többletterhét már nem képesek elviselni a vállalkozások.
A kormány a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által korábban bejelentett megszorítások részeként emelné a cafeteria adóterhét. Úgy tudjuk, nem valószínű, hogy az eredeti elképzelést végül megvalósítják, az iparűzési adóval kapcsolatban tervezett változtatásokkal együtt a kormány valószínűleg meghátrál ebben az ügyben. A kérdésről a tegnapi kormányülésen is szó esett, valószínűleg már döntöttek is ez ügyben, de hogy mire jutott a kabinet, az egyelőre nem publikus.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ízelítőt kaptunk az apokalipszisből: hirtelen térdre rogyott a fél internet
5 perce
-
Könnyek szöknek a szemünkbe, ha meglátjuk, mennyivel nőtt a lengyel ipar
körülbelül 1 órája
-
Nagy biznisz az építőanyag-iparban: felvásárolják az Ytong gyártóját
körülbelül 1 órája
-
„America First” a gyakorlatban
2 órája
-
Egyre jobb magyar autósnak lenni
2 órája
-
Álomszerűen indult a hét a magyar részvénytulajdonosoknak
3 órája
-
Sikeres ukrán támadás a világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen
4 órája
- Kirabolták a Louvre múzeumot, vasárnapra be is zárt
- Jutott pénz mentőautóra: bejelentést tett az államtitkár
- Ki gondolta volna, hogy így kezdi a hetet a forint?
- Hadat üzentek a magyar bankok a Revolutnak
- Utcai összecsapások után ismét légitámadás érte a Gázai övezetet
- Rácz András: nem érdemes túl sokat várni a budapesti találkozótól
- Nagy Márton felkavarta az állóvizet, de mit lép erre Varga Mihály?
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát 2025. október 14. 12:13
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
Könnyek szöknek a szemünkbe, ha meglátjuk, mennyivel nőtt a lengyel ipar
Jelentős növekedésről számolt be a lengyel hivatal.
Nagy biznisz az építőanyag-iparban: felvásárolják az Ytong gyártóját
A Xella vevője a svájci Holcim.
Egyre jobb magyar autósnak lenni
Megint csökkentek az üzemanyagok átlagárai, a dízelről pedig újabb jó hír érkezett.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
NGM-államtitkár: a hazai kkv-kat kell helyzetbe hoznunk – Klasszis Podcast
11:57
-
Hiába a magas árak, sokan választják a magánegészségügyet
11:37
-
Illegálisan fúrt kút van a kertjében? Néhány év múlva komoly probléma lehet belőle
11:22
-
Putyin csak az erőből ért
10:56
-
Az új iPhone páratlan sikere
10:25
-
Leállt az internet jelentős része: az Amazon hibája miatt számos weboldal és alkalmazás vált elérhetetlenné
11:05
-
Összefogás az Egri Pásztorvölgyi Iskola sportpályájának felújításáért
10:51
-
Orbán a Harcosok Klubja edzőtáborában: nem áll jól a Fidesz mozgósítási rendszere
08:34
-
Fagyos és napos idővel indul a hét
07:37
-
Fűrész János vehette át idén a „Dobó kardja” díjat
17:43
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
-
Elzárhatják az orosz kőolajtól a Molt, itt a leminősítés
2025. szeptember 22. 11:21
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?
2025. október 20. 06:17
-
Ha így folytatja az orosz hadsereg, 100 év alatt sem foglalja el Ukrajnát
2025. október 19. 14:03
-
Sikeres ukrán támadás a világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen
2025. október 20. 08:32
-
Tüntetők töltötték meg az amerikai nagyvárosok utcáit Trump politikája miatt
2025. október 19. 16:09
