|
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a pénzügyi tranzakciós illeték majdani mértéke nem lehetne több egy ezreléknél. A kormányfő hangsúlyozta, a tranzakciós adóról még nincs döntés, "attól nagyon messze vagyunk". Jelezte továbbá, hogy év közben nem szabad az adókat módosítani, csak súlyos kényszer esetén, és ilyen szerinte most nincs. Arra viszont van lehetőség - folytatta a kormányfő -, hogy a 2013-ra szóló költségvetésben megjelenjen az a gondolat, hogy minél kevesebb legyen a munkát terhelő adó, és azokat inkább "áttereljék" a fogyasztás, a forgalom irányába. Fontos megjegyezni, arról sem közölt elképzeléseket a miniszterelnök, hogy milyen banki tételek után kellene fizetni ezt az esetleges közterhet.
A havi adatokból a legnagyobb tételt az MNB-n átmenő pénzforgalom, abból is az úgynevezett VIBER-tételek (valós idejű átutalások) jelentik. Tavaly januárban az MNB VIBER-forgalma 93.916,68 milliárd forintot tett ki, a márciusi forgalom a VIBER-tételekből 110.118,2 milliárd forint volt, ami júniusban 112.062,75 milliárd forintra emelkedett, míg augusztusban már 120.141,5 milliárd forintra emelkedett. Tavaly szeptemberben a bankközi pénzforgalom ismét visszaesett 106.134,77 milliárd forintra. Az érték szerinti megoszlást tekintve is a VIBER-forgalom adja a döntő hányadot: a tavaly szeptemberi pénzforgalomból az MNB VIBER-tételei jelentettek 98 százalékot, a januári pénzforgalomból is a VIBER-forgalom adott 97,5 százalékot. Legeza Péter, a bankközi klíringrendszert (BKR) működtető Giro Elszámolásforgalmi Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: tavaly a Giro Zrt.-n keresztül éves szinten 270-280 millió bankközi tranzakciót mértek, éves szinten ennek értéke hozzávetőleg 60.000 milliárd forint volt, 2010-ben mintegy 57.650 milliárd forintot tett ki. A jegybanki adatokból az is kitűnik, hogy a BKR-en keresztüli tételek döntő részét az egyszerű átutalások adják. Átlagban 85-87 százalékot az egyszerű átutalások jelentik: tavaly szeptemberben a BKR-en keresztül a pénzforgalom mintegy 5.043,6 milliárd forint volt, ebből az egyszerű átutalások 4.393,8 milliárd forintot adtak, míg a csoportos átutalások 544,67 milliárd forintot tettek ki, a csoportos beszedések pedig 25,84 milliárd forintot értek el 2011 szeptemberében.
A posta közlése alapján a csekkszolgáltatásért az igénybe vevő megbízó fizet, a díj mindenki számára egységes, amit a posta a pénzforgalmi szolgáltatások díjairól szóló hirdetményben tesz közzé. A sárga csekkel történő készpénz-átutalási megbízás jelenleg a legolcsóbb, ez a szolgáltatás mindenki számára több mint 2.700 postahelyen, 350 mobilpostán érhető el, még ott is, ahol semmilyen más alternatív eszköz nem áll rendelkezésre. Az MNB honlapján található adatok szerint Magyarországon 2011-ben valamivel több mint 8,9 millió bankkártya volt forgalomban, ebből 6,8 millió MasterCard, 1,9 millió Visa, 164 ezer Amex és 19 ezer saját logós. A különböző kártyákat összesen 355,6 millió alkalommal használták. Ebből csaknem 339 millió volt a hazai kibocsátású kártyák használata, közel 17 millió alkalommal pedig külföldön kibocsátott kártyát használtak Magyarországon. A bankkártyákkal lebonyolított forgalom elérte a 8.135,38 milliárd forintot. A hazai kártyák forgalma 7.713,74 milliárd forint volt, a külföldön kibocsátottakkal pedig 421,53 milliárd forint költést bonyolítottak le. A plasztiklapokat leggyakrabban vásárlásra használják. Tavaly összesen 229 millió alkalommal fizettek kártyával a különböző vásárlásoknál, 1.787,83 milliárd forint értékben. Az adatok szerint 125,6 millió alkalommal vettek fel készpénzt bankkártyával, ennek forgalma 6.303,34 milliárd forint volt. |
Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
kevesebb, mint egy perce
-
A kínai példát is megleste a szintugrásra készülő magyar tőzsdei kkv
43 perce
-
Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
körülbelül 1 órája
-
Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
körülbelül 1 órája
-
Felemásan zártak a tengerentúli tőzsdék
2 órája
-
Íme Donald Trump újabb nagyívű víziója
3 órája
-
„Isten nem áld meg egyetlen konfliktust sem” – így kritizálta a pápa az iráni háborút
3 órája
- A leggazdagabb magyar miatt nem lesz városligeti majális
- Kamara: az orvosok jóval kevesebb mint fele dolgozik csak az állami ellátásban
- Bombaformában várja a forint a vasárnapot
- Keleti szomszédunkkal is forró drótón van az Egyesült Államok
- Talán az utolsó interjúját adta Orbán Viktor a választások előtt
- Sulyok Tamás is üzent a választóknak április 12-e előtt
- Reuters: fordulóponthoz érhet az Orbán-korszak a közelgő választáson
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak.
Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan.
Felemásan zártak a tengerentúli tőzsdék
Az amerikai tőzsdeindexek vegyes képet mutatnak, a befektetők az iráni háborús híreket figyelik.
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
-
Harminchárom kortárs mű érkezik az egri várba
09:11
-
Magyar Péter Egerben: „Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk” – Bódis Péter is megszólalt
07:40
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
2026. április 11. 08:40
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
2026. április 10. 18:45
-
Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
2026. április 11. 09:01
-
Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
2026. április 10. 12:36
-
Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
2026. április 10. 18:00



