A 2012/2013-as támogatási időszakban összesen 59 milliárd 588 millió forintot hagytak jóvá sportfejlesztési programokra a cégek által felajánlott társaságiadó-kedvezményből - közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Sport Intézet.
A beszámolója szerint az előző, 2011/2012-es periódusban az öt látvány-csapatsportágban 35 milliárd 732 millió forintnyi támogatást ítéltek meg.
A 2012/2013-as időszakban a futball az eddigi trendeknek megfelelően több mint felét kapta az összes felajánlásnak, 31 milliárd 95 millió, ebből eddig ténylegesen 19 milliárd 82 milliót sikerült felhasználni 1330 jóváhagyott program révén.
A lap megjegyzi, hogy a következő, 2013/2014-es időszakra azonban visszaeshet a látvány-csapatsportok támogatása a társasági adót érintő törvény módosítása miatt.
A Világgazdaságnak András Krisztina, a Budapesti Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutató Központjának igazgatója azt mondta: a módosítás szerint kiegészítő sportfejlesztési támogatás jogcímen kell majd a támogatás 10 vagy 19 százalékos társasági adókulccsal számított értékének legalább 75 százalékát szponzori szerződés keretében a sport további fejlesztésére fordítani.
A cégek által felajánlott pénz felét a foci kapta.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
12 perce
-
Hatalmasat kaszált a Google
34 perce
-
A kínai elnök elmondta Trumpnak, mi a legsúlyosabb probléma a kapcsolataikban
körülbelül 1 órája
-
A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
körülbelül 1 órája
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
körülbelül 1 órája
-
Az oroszok továbbra is szállítanak olajat Kubába
2 órája
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2 órája
Mfor.hu Top24
- Hamarosan fontos levél tűnhet fel a postaládában
- Tulajdonosváltás az egyik internetes portálnál
- Pénz a párnacihában – ők a magyar parlament készpénz-bajnokai
- Könnyű álmot ígér a forint
- Beelőzte Magyar Péter Orbán Viktort, de van egy kis csavar
- Útra kelt a német kancellár az amerikai energiafüggőség enyhítésére
- Megvan Magyar Péter évértékelőjének időpontja is
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
Így nyitottak a piacok csütörtökön.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Az oroszok továbbra is szállítanak olajat Kubába
Amerikai-kubai tárgyalások indultak.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
-
Szigorúbb szabályok jönnek a kávépiacon
08:09
-
Szépművészeti Múzeum 120: nagyszabású Gauguin- és Vasarely-kiállítással ünnepel az intézmény
08:07
-
Japán idegenforgalma befékez: drasztikus lépések a tömegturizmus ellen
08:02
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
2026. február 4. 11:41
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
2026. február 4. 13:03
-
Elképesztő: Epstein kezelhette Putyin vagyonának egy részét?
2026. február 4. 13:55
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben. 
