A napokban a két legnagyobb kereskedelmi tévé, az RTL Klub és a TV2 is tiltakozott a reklámadó tervezett bevezetése ellen. Ezzel kapcsolatban a kormánypárt szóvivője hangsúlyozta: nincs még konkrét törvényjavaslat a reklámadóról, így annak mértékéről sem lehet vitázni.
A bankok is maradtak
Megjegyezte ugyanakkor: korábban több bank is előállt azzal a fenyegetéssel, hogy a bankadó bevezetése esetén kivonulnak Magyarországról, "aztán végül is maradtak".
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője
"Reményemet fejezem ki, hogy az RTL Klubra és a TV2-re a jövőben is számíthatunk, és nagy figyelemmel fogjuk követni a híradóikat" - mondta Selmeczi Gabriella, hozzátéve, hogy a kormánypárti képviselők között is téma a reklámadó.
Brüsszel miatt lenne ez is?
Megismételte korábbi nyilatkozatát, amely szerint az Európai Unió követel újabb bevételeket Magyarországtól, az unió kérésére vette tervbe a kormány a reklámadó esetleges bevezetését.
A Nemzetgazdasági Minisztérium múlt pénteken azután tette közzé a reklámadó bevezetéséről szóló törvényjavaslat tervezetét, hogy Brüsszelben bejelentették, hogy mennyiségi és minőségi szempontból is elegendőnek tartják a korábban bejelentett csomagot, különösen azért, mert a bejelentett kiigazítás nagyobb része a kiadási oldalt érinti.
Mi az a reklámadó?
Korábban megírtuk, hogy a munkaanyag szerint az adó alanya a reklám közzétevője, alapja pedig az ebből származó nettó árbevétel lenne. Az adó mértéke sávosan emelkedne: 1 milliárd forint alatt nem kellene fizetni, majd 1 százalékot, az 5 és 10 milliárd forint közötti részre 10, az ezt meghaladó részre pedig 20 százalékot.
A magyar RTL Csoport szerint az adó egy teljes iparágat tesz tönkre, amely az elmúlt öt évben már így is bevételei felét elvesztette. A TV2 szerint a reklámadó bevezetésével több száz ember munkahelye kerülne veszélybe, műsorok szűnhetnek meg, emellett nem lenne pénz tömegtájékoztatásra, közszolgálati feladatok teljesítésére.
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor.


