A szakértő véleménye szerint a kérdés csak az, hogy a külső és belső érdekeket szolgáló kívánalmak teljesítésében milyen szerepet töltenek be az adók, ebből a szempontból pedig az adóemelés elkerülhetetlen. Az adószakértő szerint a probléma az, hogy olyan területeket adóztatnak meg hazánkban, amelyek a gazdasági fejlődés motorjai lehetnének, így azonban visszavetik azokat ebben.
Vámosi-Nagy arról is beszélt, hogy az eva utódjának bevezetésével egyetért az alapján, amennyi eddig tudható a témában. A szakértő pozitívan ítéli meg, hogy megpróbálják minél több vállalkozás számára lehetővé tenni a pénzforgalmi szemléletű adózást az eredményszemléletű adózás helyett. Az ekho-t azonban még mindig idegen testnek tartja az adórendszerben, amely kivételez egyes szakmákkal, azonban azt is kifejtette, hogy egyértelmű: már csak azért sem fognak hozzányúlni, mert a sportot például a jelenlegi kormányzat hozta be az ekho-ba, emiatt pedig kiemelten fontosnak tartják az adózásban ezt az elemet.
Eredménytelennek ítéli meg az adószakértő az egykulcsos szja eddigi időszakát is, hiszen – mint mondta – az elképzelések szerint 2011-ben nőnie kellett volna a fogyasztásnak, de nem nőtt, sőt, csökkent, és csökkenni is fog. Véleménye szerint adószakmailag helytelen az az elméleti alapvetés, amely most kezd kibontakozni a kormányzati politikában. Azt mondják, hogy a jövedelem adóztatásába alig visznek szociálpolitikát, és az majd az árakat terhelő adókban jelenik meg. Ennek pont az ellenkezőjét tanítják az egyetemen – és ez így lenne helyes - azt mondják, hogy az árakat terhelő adóba szociálpolitikát nem szabad vinni, mert nem lehet tudni, ki fogyaszt. Így véleménye szerint ha mindenképpen az adónemek közül kell választani, a jövedelemadó lenne ebben a formában a megfelelő eszköz.
Vámosi-Nagy Szabolcs az szja csökkentésről is beszélt, amely helyett véleménye szerint azzal lehetett volna igazán jelentős eredményeket elérni, ha inkább a tb-járulékterhet csökkentik, mert ez rögtön mérsékli a foglalkoztatás költségét, így növelheti az alkalmazottak létszámát . Ráadásul az egykulcsos szja egyenes következménye a minimálbér erőltetett ütemű növelése, a bérkompenzáció, ami mind növeli a vállalkozások költségeit. Elsődlegesen és mindenek felett a munkáltató tb-járulékterhét kéne csökkenteni, amire semmiféle törekvést nem lát a szakértő.
Vámosi-Nagy Szabolcs véleménye szerint adószakmailag helytelen az a kibontakozó kormányzati alapvetés, hogy a jövedelemadóztatásban kevéssé jelenik meg a szociálpolitika, az árakat terhelő adókban viszont igen. Problémaként értékelte, hogy olyan területeket adóztatnak meg hazánkban, melyek a fejlődés motorjai lehetnének. Az egykulcsos szja-t pedig eredménytelennek ítéli, hiszen a fogyasztás nem nőtt, sőt mi több csökkent is az elmúlt időszakban.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Úgy tűnik, az amerikaiak tető alá hoztak egy tűzszünetet
26 perce
-
A Trump-éra legmeredekebb ügye: mekkora bajba került az elnök?
43 perce
-
Az ukránok szerint ez a férfi gyújtotta fel a magyar templomot Kárpátalján
körülbelül 1 órája
-
Szardínia: homokos tengerpart tömegturizmus nélkül
3 órája
-
Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
14 órája
-
Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
14 órája
-
Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
15 órája
Mfor.hu Top24
- „A hibákat nem eltagadni, hanem őszintén bevallani kell” – mondja a Tisza Párt új egészségügyi szakértője
- Váratlan bejelentést tett Kósa Lajos
- Most jött: ennyiért tankolhatunk a hétvégén
- Érdemes euróban, esetleg más devizákban is tartani a megtakarításokat
- Magyarországon a második legmagasabb a bebörtönzött nők aránya Európában
- Lángokban áll a magyarok egyik kedvenc üdülőhelye
- Mintegy 500 millió forintért szabadulna lakásától az MNB-botrány egyik érintettje
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Átlépett egy határt a forint 2025. július 14. 18:38
- Megjött az orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 15. 12:11
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2025. június 30. 07:23
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Úgy tűnik, az amerikaiak tető alá hoztak egy tűzszünetet
Izrael szerdán támadta meg Szíriát, néhány nap után lezárulhat a vérontás.
26 perce
Nemzetközi
Az ukránok szerint ez a férfi gyújtotta fel a magyar templomot Kárpátalján
A 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
top 24
-
Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
2025. július 18. 10:40
-
Telefonált Zelenszkij – újabb francia szupergépeket kaphat Ukrajna
2025. július 18. 17:31
-
Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
2025. július 18. 19:06
-
106 rendszerváltót keres Magyar Péter, devizahitelből osztogat Orbán Viktor – Ez Viszont Privát
2025. július 18. 18:35
-
Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
2025. július 18. 09:50
