Csaknem félmilliárd forintos a kár a Tímár utcai, társasházi robbanásban és a csillaghegyi tűzesetben. A kárfelmérést ahol lehetett, a biztosítási szakemberek már elvégezték, de a robbanás helyszínén napokba is beletelhet, míg a hatóságok engedélyt adnak a házba való belépésre. A biztosító az ügyfeleknek azonnali kárelőleget folyósít.
Szerda hajnalban súlyos robbanás történt a III. kerületi Pacsirtamező és Timár utca sarkán lévő társasházban. A robbanás következtében az épület harmadik szintje és a fölötte lévő tetőtér is leomlott. Az épületből 22 embert kellett kiköltöztetni, egy sérültet kórházba szállítottak a mentők, egyet pedig a helyszínen láttak el. A helyszín átvizsgálása még zajlik. A statikus szakértői előzetes vélemények szerint jelenleg a teljes épület életveszélyes, de még további vizsgálatokra van szükség. A robbanás során a törmelékektől több, utcán parkoló autó sérült. A robbanás okát egyelőre még nem tudják, de valószínűsítik, hogy gázrobbanás történt.
Kedden, a csillaghegyi Róza közben kiégett egy hatlakásos társasház, valószínűleg a tetőszerkezet szigetelése gyulladt ki. A tetőt több helyen megbontották a tűzoltók, és belülről is oltották a lángokat. A ház lakhatatlanná vált, egy embert kórházba szállítottak.
Az AEGON Magyarország biztosítónak mindkét káreset helyszínén vannak biztosított ügyfelei. A Róza közben a kárfelmérést a biztosító szakemberei azonnal elvégezték, a Pacsirtamezői társasházba viszont jelenleg nem lehet biztonságosan bemenni. Az eddigi tapasztalatok szerint több napba is beletelhet, amíg a hatóságok engedélyt adnak a belépésre.
„Biztosítási szerződésektől függően ilyen esetekben a biztosító nemcsak az épületben és a lakásokban keletkezett károkra fizet, hanem megtérítheti például a biztosítottak utcán parkoló gépjárműveiben keletkezett károkat is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a biztosítás megkötésekor mindig körültekintően járjunk el. Az ár mellett figyeljünk oda, pontosan mire terjed ki a biztosítás, hiszen a legnagyobb vagyoni értékünkről van szó” - hívta fel a figyelmet Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese.
A gázrobbanás és egy csillaghegyi tűz félmilliárdos kárt okozott a biztosítónak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
6 perce
-
A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
11 perce
-
Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
26 perce
-
Egy Harkiv megyei települést foglaltak el az oroszok, folytatódott a csapás Odessza kikötőjére
41 perce
-
Lesújtó adat érkezett: ismét többszáz menekült veszett oda az óceánba
körülbelül 1 órája
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
körülbelül 1 órája
-
Vizsgálat indul Hollandiában az interneten vásárolt gyógyszerek veszélyei miatt, több haláleset történt
2 órája
Mfor.hu Top24
- Súlyos béklyótól szabadulnának Kármán Andrásék, az EU árgus szemekkel figyel
- Magyar Péter a legfőbb ügyésztől is megválna
- Hajszállal görbült csak meg a forint
- Mészáros Lőrinc mesés vagyon helyett csak némi aprót tart a misztikus alapítványában
- Most mi lesz? Kissé beszorult a forint
- Húzónevekkel erősít a közmédia
- Már a Balatonnál pihen Sulyok Tamás
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
A vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
6 perce
Nemzetközi
Egy Harkiv megyei települést foglaltak el az oroszok, folytatódott a csapás Odessza kikötőjére
Több gyermek is súlyosan megsérült.
41 perce
Nemzetközi
Lesújtó adat érkezett: ismét többszáz menekült veszett oda az óceánba
A hajón lévő élelem és ivóvíz már az indulást követő tíz napban elfogyott.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Esik az arany ára
2026. július 20. 16:27
-
Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
2026. július 20. 19:39
-
Méregdrágává vált a benzin Amerikában
2026. július 21. 06:37
-
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
2026. július 21. 10:57




