A PSZÁF engedélyezte a Genertelnek, hogy javítsa a kgfb-tarifában szereplő elírását (vagy ahogy a biztosító fogalmaz szerkesztőségünknek küldött közleményében "vége az alaptalan spekulációnak).
PSZÁF nem mondott nemet
A hiba lényege, hogy egy felesleges "nem" szócska miatt a biztosító épp azokat büntette volna pótdíjjal, akik az elmúlt 4 évben nem okoztak balesetet, holott nyilván az lett volna a szándéka, hogy az ilyen ügyfelektől megszabaduljon. A rossz szövegezés miatt azonban a Genertel valószínűleg elvesztette volna régi ügyfélkörét. Miután a baki kiderült, a biztosító azonnal tárgyalni kezdett a pénzügyi felügyelettel - mely hivatalból vizsgálta a tarifákat.
A kivétel erősíti...
A biztosítók évente csak egyszer hirdethetnek tarifát, azt megváltoztatniuk nem lehet, így a Genertelnek sem lett volna rá lehetősége, hogy javítson.
A felügyelet friss határozata azonban mégis engedélyezte a korrekciót, de nem azért, mert az elírás egyértelmű. A határozat szövege szerint a Generali direktbiztosítója megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósított meg az ominózus 26. b) pontban, annak címe és szövege ugyanis egymásnak ellentmond. A "Károkozók pótdíja" alcím alatt ugyanis éppen a kármentesen közlekedők 100%-os pótdíjáról van szó. A szöveg így alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztókat.
A Genertelnek november 11-ig kell korrigálnia a hibát, azt a honlapján valamint két napilapban kell publikálnia - utóbbi kettő a Nemzeti Sport és a Metropol lesz, hiszen ezekben jelentek meg az első tarifák is október végén.
A hiba felveti a kérdést, vajon mi értelme annak, hogy a biztosítók csak évente egyszer hirdethetnek díjat, értelemszerűbb lenne, ha negyedévente jelenhetnének meg tarifák. A kivétel most pont, hogy nem a szabályt erősíti.