Pannónia Befektetési Szolgáltató a tevékenysége megkezdéséhez szükséges engedélyt megkapta a pénzügyi felügyelettől. A céget a CIG Pannónia Életbiztosító a Pannónia Nyugdíjpénztárral közösen, stratégiai együttműködési megállapodásuk keretében alapította.
A Pannónia Nyugdíjpénztár az egykori VIT, mely a villamosipari dolgozókat gyűjtötte egy kasszához - a CIG Partnerséggel kötött stratégiai megállapodás keretén belül nevezték át a pénztárat Pannóniára, mely később magába olvasztotta a Postás- és az Évgyűrűk magánnyugdíjpénztárát is.
A PSZÁF engedélyezte, hogy a befektetési szolgáltató a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 5.§ (1) bekezdés d) pontjában meghatározott portfóliókezelés befektetési szolgáltatási tevékenységet folytasson a Bszt. 6. §-ban megjelölt valamennyi pénzügyi eszközre kiterjedően.
A fenti engedélynek köszönhetően most már a CIG és a Pannónia Nyugdíjpénztár is abba a helyzetbe került, hogy kitűzött céljaiknak megfelelően a vagyonelemek befektetéseinek kezelésével megbízhatja a pénzügyi szolgáltatót, amely a jövőben a magán- és önkéntes nyugdíjpénztári vagyon, az élet- és nem-életbiztosítási tartalékok, a CIG saját tőkéje, a cégcsoporton belül képződő egyéb források és lehetőség szerint külső megbízásból érkező vagyonelemek befektetéseit végzi.
A CIG és az egykori VIT-ből lett Pannónia Nyugdíjpénztár stratégia partnersége csak most élesedett, a két cég közös befektetési szolgáltatójának zöld jelzést mutatott fel a PSZÁF. A kreatívan Pannónia Befektetési Szolgáltatónak nevezett társaság a CIG biztosítójának is "bedolgozik" majd, nemcsak a pénztárak befektetéseit kezeli majd.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
4 perce
-
A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
39 perce
-
Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
körülbelül 1 órája
-
Kijózanító adat jött a magyar iparból
2 órája
-
Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
2 órája
-
Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
2 órája
-
Zuhan a kőolaj világpiaci ára szerda reggel
2 órája
Mfor.hu Top24
- Az amerikai alelnök még a forintot is felbeszélte?
- Valamitől megriadt Orbán VIktor szövetségese?
- Itt a nagy bejelentés: műholdja lesz Magyarországnak
- Tizennégyszeres árat kért az utastól a taxis, ráfázott a trükközésre
- Kiderült, mi az egyik oka J.D. Vance látogatásának
- Donald Trump olyat mondott Iránnak, mint még soha
- Rogán Antal a választások előtt hozott új rendeletet a titkosszolgálati dolgozóknak
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Nemzetközi
Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
Irán feloldja a Hormuzi-szoros blokádját, de nem teljesen.
4 perce
Részvény / Deviza / Áru
A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
39 perce
Vállalat
Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A háborúk ma már a levegőben dőlnek el, elkészült a világ légierejének felmérése
10:11
-
Kik Trump háborújának nyertesei?
09:44
-
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében
09:28
-
Az év elején is gyenge maradt a magyar ipar teljesítménye
09:11
-
Erőre kapott a kiskereskedelem: látványosan nőtt a boltok és kutak forgalma
08:56
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Veteránautók érkeznek a hétvégén Egerbe, a Chrono Classic túra befutójára
09:44
-
Gallyazás miatt ideiglenes lezárások várhatóak a Knézich és a Klapka utcában
08:03
-
Megtippeljük a választás eredményét
07:46
-
Szeles, gomolyfelhős idő
07:11
-
Gyerekek osztottak fideszes tartalmú leveleket Átányban – kérdések merültek fel a felvétel kapcsán - VIDEÓ
19:33
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
2026. április 7. 13:59
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12
-
Terrorcselekmény történt Isztambulban
2026. április 7. 15:08
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
2026. április 7. 18:31
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35




