Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Tíz százalék alá szeretné csökkenteni a személyi jövedelemadó kulcsát a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Reményeink szerint a személyi jövedelemadó tíz százalék alá csökkentésével folytatódhat az adózási előírások 2010-ben megkezdett átalakítása - mondta Pankucsi Zoltán, a szaktárca adóügyi helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Nem a következő két évben?

Az intézkedés szerepel az elkövetkező évek tervei között. "Az előttünk álló két esztendőben bizonyosan sokat kell majd tenni a költségvetési hiány három százalék alatt tartásáért, de amint lehetőség lesz rá, megvalósul az újabb, jelentős adócsökkentés" - fogalmazott a minisztériumi vezető.

Ki nyerne a 9 százalékos szja-val?

Nemrég Orbán Viktor kormányfő ismét felvetette az egy számjegyű szja bevezetését; ezt kommentálva Varga Mihály gazdasági miniszter elmondta, ő is azt szeretné, ha ez minél hamarabb megvalósulna - egyelőre azonban nem látja a forrását annak, hogy az így kieső bevételt milyen kiadáscsökkentéssel vagy más bevételek növelésével lehetne előteremteni.

A Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmány szerint a 16 százalékos adókulcs felváltása a 9 százalékos adókulccsal a 2011-es adatok alapján 521,8 milliárd forinttal, azaz 44 százalékkal csökkentené tovább a költségvetés személyi jövedelemadóból származó összes bevételét. A legtöbbet azok nyernék, akik egyébként is a legtöbb jövedelemadót fizetik a költségvetésbe - részletek >>

A Privátbankár.hu júniusban publikált egy elemzést arról, pontosan hogyan is érintené a pénztárcánkat a 9 százalékos szja: az eredmények szerint az egy vagy két gyermeket nevelők közül éppen a legalacsonyabb jövedelműek nem nyernének semmit, a háromgyerekesek havi bruttó 620 ezres fizetés alatt nem látnak semmit abból a hatalmas összegből, amennyivel az intézkedés csökkenti a költségvetés bevételeit. Az okot azonban nem szabad szem elől téveszteni: ők a családi adókedvezménynek köszönhetően havi bruttó 620 ezer forintig a jelenlegi szabályok alapján nem fizetnek személyi jövedelemadót. A teljes elemzést itt olvashatja: Most a gazdag gyermektelenek nyernének az új szja-val >>

Pankucsi Zoltán

Ha 2010 után, a világválság időszakában mód nyílt az egykulcsos, 16 százalékos adórendszer bevezetésére, és ezzel évi ötszázmilliárd forintos személyi jövedelemadó-csökkentésre, úgy az elkövetkező, a jelek szerint fellendülést hozó években is megvalósítható hasonló irányú lépés - mondta Pankucsi.

A kétkulcsos adó miatt mentek külföldre?

A helyettes államtitkár szerint a korábbi, kétkulcsos rendszer többeket adócsalásra sarkallt, és sokan a magas teher miatt kereshettek maguknak más országban otthont - olvasható a hétfői Magyar Nemzetben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
depositphotos