- A pénzváltókra is kiterjesztenék a tranzakciós illeték hatályát - írta szombati számában a Magyar Hírlap a birtokába került, a Magyar Bankszövetség és a kormány álláspontját rögzítő tárgyalási emlékeztetőre hivatkozva.
A lap szerint új elem az is, hogy a készpénzfizetés felső értéke a tervezett ötmillió forint helyett másfélmillió forint lesz. Hozzátették: az emlékeztetőből kiderül, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. július 1-jéig vizsgálja meg az illeték vállalatok közötti készpénzes tranzakciókra történő kiterjesztését. A tárca azt is vállalta, hogy javaslatot tesz az otthonteremtési kamattámogatásról szóló rendelet módosítására, vagyis a lap szerint megindulhat a támogatott forinthitelezés.
A Magyar Nemzet a bankok és a kormány között csütörtök késő este kötött, a lap birtokába került megállapodásra hivatkozva azt írta: nem kell tranzakciós illetéket fizetni akkor, amikor készpénzt fizetünk be, vagy hitelt kapunk a bankban. Az eddigi egyezséget rögzítő dokumentumból az is kiolvasható a lap szerint, hogy nem éri meg majd a cégeknek az, hogy az illeték miatt külföldre vigyék a számlájukat.
Egyre több a kérdőjel és a vizsgálandó elem a tranzakciós illeték körül, úgy tűnik a kormány nem mondott le róla, hogy a pénzváltókat is megsarcolja, és az sem egyértelmű még, hogy mennyi lesz a készpénzfizetés felső határa.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
14 perce
-
Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
34 perce
-
Elismerést érdemel a magyar tőzsde
körülbelül 1 órája
-
Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
körülbelül 1 órája
-
Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
körülbelül 1 órája
-
Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
körülbelül 1 órája
-
Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
2 órája
Mfor.hu Top24
- Eddig ez volt a legnagyobb támadás Kijev ellen
- Magyar Péter elárulta: hamarosan eltűnhet a vármegye elnevezés?
- Atomfegyverek érkezhetnek Litvániába
- Nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, hat évre választhatják az Alkotmánybíróság tagjait – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
- Kiakadt Áder János Magyar Péter szavai miatt
- Vitézy Dávid a Millenáris milliárdos vagyonáért is aggódik
- Figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot: akár támadásra is készülhetnek Putyinék
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Alexandru Munteanu tavaly novemberben lett kormányfő.
14 perce
Ingatlan
Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Enyhén visszaestek a lakásbiztosítási díjak.
34 perce
Részvény / Deviza / Áru
Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Egyelőre felülteljesít Európában a BUX.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Háziasszonyok lettek a tőzsde sztárjai, veszik a részvényeket, mint a cukrot
12:36
-
A szabadságot a munkáltató adja ki, ugyanakkor köteles meghallgatni a munkavállaló kérését
12:05
-
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása
11:43
-
Nem fél a magyar a mesterséges intelligenciától
11:23
-
Dráguló húsfélék és növényi olajok, olcsóbb gabonafélék, cukor és tejtermékek
10:34
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
-
Újabb hidegfront érkezik
08:03
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
2026. július 2. 13:59
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábonlőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



