Az utóbbi időben elharapóztak az olyan magyar nyelven működő, de külföldi webshopok, amelyek az egyes európai országokban érvényes, néhol jelentősen, akár közel 20%-kal alacsonyabb áfa-kulcsot szabálytalanul kihasználva, vagy esetenként akár áfa-mentes értékesítést folytatva, tisztességtelen árelőnyre tesznek szert a magyar piacon, ezzel nehéz helyzetbe hozva a szabályosan működő cégeket.
A fogyasztók védelme
A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület ezért igyekszik a lehető legtöbb eszközzel fellépni a jelenség ellen, és a tisztességtelenül működő webshopokat kiszorítani, tevékenységüket ellehetetleníteni. Ez nem csak a hazai e-kereskedők,hanem a fogyasztók érdeke is, akik az olcsóbb termékeket sokszor úgy vásárolják meg, hogy nincsenek tisztában vele, hogy az eladó nem magyar cég,és külföldi székhelyű eladókkal szemben a magyar fogyasztó nehezen vagy egyáltalán nem tudja érvényesíteni fogyasztói jogait.
Mivel a szavatossági és jótállási szabályok eltérnek még a különböző uniós tagállamokban is, afogyasztók számára nem biztosított, hogy az általuk ismert kifogás-rendezési gyakorlatot alkalmaznitudják.
Mivel az internetezők leggyakrabban az ár-összehasonlító oldalakról értesülnek ezekről a kereskedőkről, ezért az egyesület fontosnak tartja, hogy az ezeken listázott webshopok között ne szerepeljenek olyanok, amelyek az általuk adott kedvező árakat az alacsonyabb áfa-kulcsok szabálytalan alkalmazásával érik el.
Ajánlások
Az egyesület ennek érdekében ajánlásokat fogalmazott meg az ár-összehasonlító oldalak üzemeltetői számára. Az javasolják, hogy csak az olyan magyar nyelven is elérhető, a hazai piacot megcélzó webshopot jelentessék az oldalukon az árösszehasonltó oldalak, amelyek a webshop a jogszabályokban előírt módon egyértelműen feltünteti a fogyasztói árat, amely tartalmazza az áfát és annak mértékét is. Vegyék figyelembe, hogy a webshop bejelentkezett-e a magyar áfa hatálya alá és a Magyarországon érvényes áfa-kulcsokat használja-e.Vizsggálják meg listázs előtt, hogy a weboldalon pontosan megállapítható-e, hogy ki az áruház üzemeltetője, egyértelműen, a magyar jogszabályoknak megfelelően fel vannak tüntetve az üzemeltető elérhetőségei, és azt is, hogy az üzemeltető adatainál megtalálható-e a cég magyar adószáma. Javasoljuk, hogy a fenti feltételek bármelyikének hiánya esetén az adott webshop listázásátszüntessék be, illetve tagadják meg!
A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org), mint a hazai e-kereskedelmi piac egyetlen szakmai szervezete, kiemelt fontosságú feladatának tekinti a piaci verseny tisztaságának megvédését.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
Rengeteg a magyar nyelven működő, de külföldi webshop, amely az egyes európai országokban érvényes áfakulcsot használja. Ezek működése nem csak szabálytalan, de a fogyasztók jogai is gyakran csorbulnak, amikor ilyen webshop-ból vásárolnak. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület ajánlásokat tett, hogyan lehetne ezeket kivédeni.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Shellel kötött az MVM stratégiai gázkereskedelmi megállapodást
12 perce
-
Reszketnek az olaszok, dominó dőlhet Franciaországban
33 perce
-
Hollandiában csökkenti az állam a részesedését az ABN Amro bankban
körülbelül 1 órája
-
Rekord zárás után emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
körülbelül 1 órája
-
Katarban bombázott Hamász vezetőket Izrael
körülbelül 1 órája
-
Az ukrán külügyminiszter mégsem jön Magyarországra
2 órája
-
Ha szerdán repül erre figyeljen! A KLM 100 járatot töröl sztrájk miatt
2 órája
Mfor.hu Top24
- Már nem menő egy hétre lemenni a Balatonhoz
- Van, amikor nem lehet mellébeszélni a magyar gazdaság igazi helyzetéről
- Nagy dobásra készül a BYD
- Koppenhágában tiltakozott a magyar miniszter, és nem volt egyedül
- Az is baj, ha van rajta sapka, az is, ha nincs
- Budapesten fecsegett ki államtitkokat a moldáv kémelhárítás korábbi vezetője
- Karácsony Gergely: elfogyott a pénzünk és a türelmünk
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Itt a bejelentés Trump egészségügyi állapotáról 2025. szeptember 3. 06:26
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Újabb oligarchákat szedne le az EU szankciós listájáról az Orbán-kormány 2025. szeptember 4. 16:41
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Vállalat
Hollandiában csökkenti az állam a részesedését az ABN Amro bankban
30,5 százalékról mintegy 20 százalékra.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Rekord zárás után emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egri szüreti élmények a Szépasszony-völgyben – borkóstolókkal, koncertekkel és családi programokkal
15:58
-
Tragédia a vasúton: tízéves fiú kiugrott a füzesabonyi vonat ablakán
13:48
-
Bor, hagyomány és ünnep Egerben
10:01
-
Gyermekvédelmi botrány: orgiák, politikai védelem és rendszerszintű válság – megszólalt Kuslits Gábor
07:15
-
Vágner Ákos magára vette Orbán Viktor fenyegetését
19:16
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
2025. szeptember 9. 06:58
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Megbukott a miniszterelnök, jön a politikai válság Európa egyik legjelentősebb országában
2025. szeptember 8. 19:05
-
Iszonyatos támadás készül – azonnali evakuációs parancsot adott ki Izrael
2025. szeptember 9. 10:53
-
Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
2025. szeptember 8. 19:47
