Az ilyen, régóta támogatott gyógyszerek gyártóinak az év utolsó két hónapjában kell fizetniük az OEP-nek, az egészségbiztosító számításai szerint nagyjából 850 millió forintot. 2013-ban és 2014-ben pedig 5,8-7,4 milliárd forint befizetéssel számol az OEP - tették hozzá.
Az Országgyűlés hétfőn szavazta meg az újabb egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését, emellett módosítják a gyógyszerek támogatási rendszerét is: egyes régóta támogatott gyógyszerek gyártóit augusztustól plusz fizetési kötelezettség terheli.
Utóbbi, vagyis a spanyol modell bevezetése vasárnap Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter zárószavazás előtti módosító indítványával került be az egészségügyi törvénycsomagba. Eszerint azon készítmények után, amelyeket a társadalombiztosításba 2006 előtt fogadtak be, 1000 forintnál drágábbak és nincs generikus megfelelőjük, vagyis nem helyettesíthetők, a gyártókat plusz 10 százalékos befizetési kötelezettség terheli. Ez azt jelenti, hogy az intézkedés által érintett készítmények gyártóinak a már meglévő 20 százalékos fizetési kötelezettségükkel együtt a jövőben összesen 30 százalékot kell fizetniük.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Szijjártó Péter kiáll Katar mellett, mások kritizálják Izraelt is
26 perce
-
Politikai szélvihar söpör végig Nyugat-Európán – Párizs csak a kezdet?
körülbelül 1 órája
-
Csak a zöldhasú karatézta le a forintot
körülbelül 1 órája
-
Lángokban Katmandu: Nepál miniszterelnökének lemondása nem volt elég
körülbelül 1 órája
-
Megbicsaklott kedden a Magyar Telekom
2 órája
-
Erre venne fel hatalmas hitelt Magyarország
2 órája
-
A Shellel kötött az MVM stratégiai gázkereskedelmi megállapodást
3 órája
- Karácsony Gergely: elfogyott a pénzünk és a türelmünk
- Feleannyit se ér a Babaváró, mint amikor bevezették
- Ezt a meglepetést fogja bejelenteni Szijjártó Péter
- Törökországban tárgyalt a 4iG elnöke
- Amerikából küldenek selyemzsinórt Orbán Viktoréknak?
- Van, amikor nem lehet mellébeszélni a magyar gazdaság igazi helyzetéről
- Elhalasztaná az üzemanyagok adóemelését a kormány
- Itt a bejelentés Trump egészségügyi állapotáról 2025. szeptember 3. 06:26
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Újabb oligarchákat szedne le az EU szankciós listájáról az Orbán-kormány 2025. szeptember 4. 16:41
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Szijjártó Péter kiáll Katar mellett, mások kritizálják Izraelt is
A külügyminiszternek fontos Katar biztonsága is.
Csak a zöldhasú karatézta le a forintot
Csak a dollár erősödött ellene.
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
Bizakodhatnak a vevők: rengeteg új lakás jöhet a piacra
17:01
-
Minden tizedik szál cigaretta illegális forrásból származik
16:33
-
Derűlátók a kisvállalkozók – egyelőre még nem nálunk
15:16
-
Hihetetlenül olcsón árul tojást és tésztát az egyik politikai párt
13:51
-
A rekorderek között a magyar áremelkedés
13:34
-
Egri szüreti élmények a Szépasszony-völgyben – borkóstolókkal, koncertekkel és családi programokkal
15:58
-
Tragédia a vasúton: tízéves fiú kiugrott a füzesabonyi vonat ablakán
13:48
-
Bor, hagyomány és ünnep Egerben
10:01
-
Gyermekvédelmi botrány: orgiák, politikai védelem és rendszerszintű válság – megszólalt Kuslits Gábor
07:15
-
Vágner Ákos magára vette Orbán Viktor fenyegetését
19:16
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
-
Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
2025. szeptember 9. 06:58
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Iszonyatos támadás készül – azonnali evakuációs parancsot adott ki Izrael
2025. szeptember 9. 10:53
-
Erre a nyugati energiacégre várt Szijjártó Péter
2025. szeptember 9. 13:27
-
Pirosat kaptak a populisták: itt nem jött össze a kormánybuktatás
2025. szeptember 9. 10:09
