A tételes belföldi összesítő nyilatkozat lényege, hogy 2013. január 1-jétől minden, kétmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű áfát tartalmazó számláról részletes adatszolgáltatást kell teljesíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé. Ráadásul kétféle bontásban kell jelentést készíteniük a vállalkozásoknak: a számlaszintű jelentésekben tételesen meg kell adni minden olyan számla adatait, amely meghaladja az említett összeghatárt, az összevont jelentésekben pedig a partnerenként és időszakonként összesített áfaértéket kell megadni, ha az eléri vagy meghaladja a kétmilliós limitet - olvasható az RSM DTM blogján.
A belföldi összesítő nyilatkozat bevezetése kétségkívül az egyik legnagyobb horderejű változás a magyar adórendszerben – mondja Ágoston Péter, az RSM DTM Hungary Zrt. adószakértője. Egyrészt az idéntől jelentősen megnövekedett adattartalmúvá vált az áfabevallás, hiszen az adatszolgáltatási kötelezettség már a közepes méretű társaságok esetében is akár több száz, bizonyos esetekben több ezer ügyletre is vonatkozhat, másrészt a beszámoló bonyolultsága is feladhatja a leckét a vállalkozásoknak.
Rengeteg a hibalehetőségek, amiért bírság jár
Félreértésekre adhat például okot, hogy a számlán szereplő, tehát az áthárított, illetve a ténylegesen levont áfa értékei eltérhetnek – magyarázza Ágoston Péter. Fontos, hogy az összesítő nyilatkozatban − egyetlen kivételtől eltekintve − akkor is a számlán szereplő áfa értéket kell szerepeltetni a bevallásban, ha a vevő annak csak egy részét vonja le az adott bevallásban (ez a helyzet például a telefonszámlák áfájával, ami legfeljebb 70 százalékban vonható le).
Vigyázni kell arra is, hogy az eladó az adatszolgáltatási értékhatárt akkor is túllépi, ha előbb egy kétmillió forintnál kevesebb áfát tartalmazó számlát állít ki, majd utólag korrigálja az összeget a kétmilliós határ fölé. A vevőnek pedig nem csak az egyes számlákon áthárított adóra kell odafigyelnie, hanem arra is, hogy egy partnerétől egy bevallási időszak alatt kapott számlák alapján levon-e kétmillió forintnyi adót.
A helyesbített, korrigált számláknál további kihívást jelent az is, hogy a kétmilliós értékhatárt mindvégig figyelni kell, illetve hogy annak elérésekor a teljes számlatörténetet be kell mutatni, ráadásul minden esetben. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az összes módosító számla adatait fel kell tüntetni a belföldi összesítő nyilatkozatban, a kiállítás sorrendjében. S bár könnyű egy közbülső számlát kihagyni, ez az apró hiba is mulasztási bírságot vonhat maga után.
Egyetlen apró hibáért is bírságolhat a hatóság
Az adóhatóság jogosult akár egyetlen hibáért, egy ezer forintos eltérésért is mulasztási bírságot kiszabni, amelynek felső határa 500 ezer forint – figyelmeztet Ágoston Péter. A gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják hogy inkább a vizsgált időszakokra szabja ki a bírságot a NAV. Ezúttal azonban az adóhatóság eddigi hozzáállása alapján joggal feltételezhetjük, hogy egy-két negyedévig türelemre számíthatnak a vállalkozók ezen a téren.
Vállalkozások százezrei szembesülnek az idén először az adózási rendszer egyik legnagyobb kihívásának számító tételes belföldi összesítő nyilatkozattal, amelyet február 20-ig kell teljesíteniük, elsőként a havi bevallóknak. Az eddiginél jóval részletesebb és bonyolultabb adatszolgáltatási kötelezettség számos buktatót rejt magában. Márpedig a tét óriási: az adóhatóság akár félmillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat egy ezer forintos eltérésért.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
2 órája
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
15 órája
-
Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
16 órája
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
16 órája
-
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
17 órája
-
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
17 órája
-
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
18 órája
Mfor.hu Top24
- Eléggé vészjóslót közölt az IMF fejese a technológia csodafegyveréről
- Ítéletet mondtak Leó pápa orvosai, közel a fordulópont
- Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek
- Mivé leszünk? Belátható távolságba került a kevesebb mint 9 millió lelkes Magyarország
- Elon Musk már tudja: két szóval elintézte Amerika legnagyobb gondját
- Magyar Péter nem számol Zelenszkijjel a magyar ünnepen
- Költségvetés: élete talán legfontosabb felszólalására készül Magyar Péter
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
- Kilőtték az ukránok az orosz Yandexet 2026. október 11. 10:46
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Vállalat
Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat.
17 órája
Makro / Külgazdaság
Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar?
17 órája
Közérdekű
Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
18 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Pályázatokra várnak a cégek, közben fogy a bizalom és a beruházási kedv
05:52
-
Évekig száguldottak a lakásárak, most váratlan fordulat jött Magyarországon
16:48
-
Mi kell az újraiparosítás felpörgetéséhez?
16:09
-
Magyar Péter fontos bejelentést tett a költségvetésről
15:36
-
Megszerették a rugalmas munkavégzést a magyar dolgozók
14:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
2026. október 17. 10:39
-
Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
2026. október 17. 15:56
-
Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!
2026. október 17. 16:48
-
Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
2026. október 17. 11:11
-
Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
2026. október 17. 09:04




