A lap az Ernst and Young adótanácsadó elemzését ismertetve azt írta: legalább 130 milliárdos veszteséget okoznak a zöldség-, a gyümölcs-, a hús- és a baromfitermékek, a növényolaj, a kávé, a cukor, a tej- és a malomipari cikkek jogsértő kereskedelmére szakosodott illegális körök.
Az adótanácsadó szakembere elmondta: a körhintacsalásnak nevezett áfa-csalási módszer egyik válfaja az "export módszer". Ebben a cégek EU-exportra veszik meg a terméket áfa-fizetés nélkül, azonban utóbb több cégen keresztül azt Magyarországon értékesítik. A másik típus az import módszer, amelyben EU-n kívüli országból hoznak be élelmiszert, ennek egy részét legálisan értékesítik, a másikat papíron az EU-n kívülre szállítják, miközben fiktív számlával belföldön adják el.
Az Ernst and Young becslése szerint az áfa-csalás költsége viszonylag magas, így egy 10 százalékos áfa-kulcsnál már nem érné meg a visszaélés. Amennyiben nincs mód az áfa mérséklésére, akkor a fordított adózás bevezetését javasolják legkésőbb a jövő év elejétől - áll a tanulmányban, amelyet az alapvető élelmiszerek gyártóit, forgalmazóit tömörítő érdekvédelmi szervezet megbízásából készítettek.
Az élelmiszerek kereskedeleménél négy adóforintból egy nem folyik be a költségvetésbe, az ágazatban 130 milliárd forint adót csalnak el évente - írta a Magyar Nemzet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Boszorkányüldözés a gyermekvédelem apropóján
11 órája
-
150-en meghaltak a nigériai áradásokban
12 órája
-
Ismét ellenzéki politikusokat zártak be Isztambulban
13 órája
-
Börtönbe kell vonulnia Töröcskei Istvánnak
13 órája
-
Kétséges, hogy igaz-e, amit a kínai sárkányrepülős állít
14 órája
-
Kárpótlást kapnak a parajdi bányamunkások
14 órája
-
SZÉP kártyások figyelem: erre számíthatnak, akik túl sokat költenek a barkácsáruházakban
14 órája
Mfor.hu Top24
- Feszült helyzetben köszönhet be a június a benzinkutakon
- Már meg is van, ki lép Müller Cecília helyére
- Hadházy Ákos: Ilyen vidáman telik Schadl György házi őrizete
- Újságírók listázásába fogott a Fidesz
- Pert nyert Pintér Sándorékkal szemben a Szülői Hang
- Orbán Ráhelnek egyelőre nem jött be a babaüzlet biznisz
- Együtt vigad a NER és a multi: tíz év alatt 50 milliárd profit a cigaretta terítéséből
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Nagy Márton rendelkezett egyet az éjjel – itt vannak a részletek 2025. május 30. 06:33
- Újraindulhat az Északi Áramlat? Az új német kancellár határozott választ adott 2025. május 25. 05:59
- Éjszaka megbillent a forint, méregdrága az euró 2025. május 28. 06:23
Havi top
- Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes? 2025. május 18. 08:18
- Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok 2025. május 18. 13:03
- Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát 2025. május 17. 14:40
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
A privátbankár ajánlja
- Az orosz fegyverexport a padlón, de mi lesz az amerikaival? 2025. április 3. 05:42
Friss
Makro / Külgazdaság
Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
Közel 800 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
15 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
top 24
-
Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
2025. május 31. 12:41
-
Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
2025. május 31. 08:20
-
Elég volt a harcból, 15 éve csak harcolunk! Az utca embere a Harcosok Klubjáról
2025. május 31. 10:29
-
Kétséges, hogy igaz-e, amit a kínai sárkányrepülős állít
2025. május 31. 14:32
-
SZÉP kártyások figyelem: erre számíthatnak, akik túl sokat költenek a barkácsáruházakban
2025. május 31. 13:40
