A következő hetekben hazai munkavállalók százezreinek kell meghatároznia a 2013-ra vonatkozó béren kívüli juttatási csomagját. Az előző évekhez képest újdonság, hogy 2012-től a munkáltató által kötött egészségbiztosítások díjai adó- és járulékmentessé váltak egy törvénymódosításnak köszönhetően (miközben a cafeteria-juttatások adóterhe növekedett). Ennek következményeként egyre szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé a magas szintű magánegészségügyi ellátás Magyarországon.
Ki és mit kap a boríték mellé?
A Generali Biztosító reprezentatív felmérése szerint a munkavállalók közel 30%-a kap cafeteriát vagy egyéb béren kívüli juttatást, 70%-uk számára pedig vonzó lehetőség ez a típusú egészségügyi szolgáltatás.
A hazai munkaképes korú lakosság 28,2%-a kap valamilyen béren kívüli juttatást cégétől. Ugyanakkor a megkérdezettek 40,1%-ának nincs ilyen jellegű bevétele, míg 31,7%-uk mondta azt, hogy jelenleg nem rendelkezik munkahellyel. A korcsoportok, a végzettség, és a nemek szerint is komoly eltérések voltak a válaszok tekintetében. Míg például a kutatásban részt vett férfiak 35%-a rendelkezett béren kívüli juttatási csomaggal, addig a nőknek csupán 21%-a. A 18-29 éves korcsoport 22%-a kap béren kívüli juttatást vagy cafeteriát, míg a 30-39 éveseknél ez az arány már közel 39% volt. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők 45%-a, míg a csupán alapfokú végzettséggel rendelkezők 21%-a élvezheti ezen juttatások előnyeit.
Itt a cafeteria-toplista!
A jövő évi juttatási csomagok kialakítására vonatkozó tervekre is rákérdezett a kutatás. Nem meglepő módon itt elsősorban a gyorsan felhasználható, viszonylag likvid eszközök voltak a legnépszerűbbek. A megkérdezettek körében az Erzsébet-utalvány 71%-os népszerűséggel győzött, de 44%-uk tervezi, hogy 2013-ban a SZÉP-kártyát is beépíti a cafeteria keretébe. A harmadik helyen az egészségpénztári befizetések álltak, 30%-os eredménnyel.
A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás jelenleg még nem tartozik a legismertebb szolgáltatások közé a béren kívüli juttatási csomagok, illetve a cafeteria keretein belül, ugyanakkor a megkérdezettek közel 70%-a mondta azt, hogy biztos (28%) vagy nagyon valószínű (41%), hogy a közeljövőben igénybe venné ezt a szolgáltatást, ha erre lenne módja.
A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás lényege, hogy szűrővizsgálatokat, ambuláns műtéteket és számos alapvizsgálatot a biztosítás fedez, ráadásul a betegutakat is megszervezik a pácienseknek, nem kell sorban állni, megválaszthatjuk az orvosunkat, biztosak lehetünk abban, hogy megkapjuk a szükséges figyelmet az ellátást nyújtó személyzettől és a legmodernebb eszközökkel végzik el a szükséges vizsgálatokat, beavatkozásokat. A most publikált reprezentatív felméréséből az is jól látható, hogy éppen ezeket a területeket jelölték meg a magán-egészségügyi rendszer fő előnyeinek a megkérdezettek.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
Az adószabályok jövőre helyzetbe hozzák az egészségbiztosítást, a jó minőségű magánrendelésekre igény van, csak pénz nincs. Itt lehet a megoldás.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Drasztikus műveletre szánta el magát a lengyel miniszterelnök
8 órája
-
Szijjártó Péter kiáll Katar mellett, mások kritizálják Izraelt is
9 órája
-
Politikai szélvihar söpör végig Nyugat-Európán – Párizs csak a kezdet?
9 órája
-
Csak a zöldhasú karatézta le a forintot
9 órája
-
Lángokban Katmandu: Nepál miniszterelnökének lemondása nem volt elég
10 órája
-
Megbicsaklott kedden a Magyar Telekom
10 órája
-
Erre venne fel hatalmas hitelt Magyarország
11 órája
Mfor.hu Top24
- Ebből indul ki a kormány, amikor a nyugdíjkorrekciót számolja
- Izrael rakétákkal lőtte Katart
- Vége az Elvirának: a MÁV teljesen átállt Emmára
- Az is baj, ha van rajta sapka, az is, ha nincs
- Amerikából küldenek selyemzsinórt Orbán Viktoréknak?
- Karácsony Gergely: elfogyott a pénzünk és a türelmünk
- Ezt a meglepetést fogja bejelenteni Szijjártó Péter
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Itt a bejelentés Trump egészségügyi állapotáról 2025. szeptember 3. 06:26
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő 2025. szeptember 9. 06:58
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Nemzetközi
Szijjártó Péter kiáll Katar mellett, mások kritizálják Izraelt is
A külügyminiszternek fontos Katar biztonsága is.
9 órája
Részvény / Deviza / Áru
Csak a zöldhasú karatézta le a forintot
Csak a dollár erősödött ellene.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Bizakodhatnak a vevők: rengeteg új lakás jöhet a piacra
17:01
-
Minden tizedik szál cigaretta illegális forrásból származik
16:33
-
Derűlátók a kisvállalkozók – egyelőre még nem nálunk
15:16
-
Hihetetlenül olcsón árul tojást és tésztát az egyik politikai párt
13:51
-
A rekorderek között a magyar áremelkedés
13:34
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egri szüreti élmények a Szépasszony-völgyben – borkóstolókkal, koncertekkel és családi programokkal
15:58
-
Tragédia a vasúton: tízéves fiú kiugrott a füzesabonyi vonat ablakán
13:48
-
Bor, hagyomány és ünnep Egerben
10:01
-
Gyermekvédelmi botrány: orgiák, politikai védelem és rendszerszintű válság – megszólalt Kuslits Gábor
07:15
-
Vágner Ákos magára vette Orbán Viktor fenyegetését
19:16
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
2025. szeptember 9. 06:58
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Iszonyatos támadás készül – azonnali evakuációs parancsot adott ki Izrael
2025. szeptember 9. 10:53
-
Az ukrán külügyminiszter mégsem jön Magyarországra
2025. szeptember 9. 15:40
-
Reszketnek az olaszok, dominó dőlhet Franciaországban
2025. szeptember 9. 16:49
