Pest megyében a dinnyeszezonra tekintettel különösen az utak mentén zöldséget-gyümölcsöt árusítók számíthatnak a NAV, a Nébih és a Pest Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szerveinek közös ellenőrzésére, de a lovagoltatással, kajak-kenu bérbeadással, kalandpark üzemeltetéssel foglalkozók is vizsgálat alá kerülnek - közölte a NAV a Privátbankárral.
A pecázók és fesztiválozók is célpontok
Pest megyében közel száz horgásztó található, ezek üzemeltetőik adózási fegyelmére is külön figyelnek az adóellenőrök, például arra, hogy a horgászjegyek árusításáról és a halértékesítésekről adnak-e számlát, nyugtát, szabályszerűen foglalkoztatják-e alkalmazottaikat.
A nyári rendezvények, fesztiválok szervezőitől azt kéri az adóhivatal, hogy amennyiben a jogkövetés érdekében tájékoztatásra lenne szükségük, azt előzetesen kérjék, a NAV segítséget nyújt, de az ellenőrzésekre még a kisebb rendezvényeken is számítani kell.
Taxisok és strandosok sem ússzák meg
A fővárosban, az idegenforgalmi idényben a taxisokat – azon belül is főleg a reptéri szolgáltatókat – ellenőrzi a NAV. A bevételeiket eltitkolók kiszűrésén túli cél az idelátogató külföldiek sérelmére elkövetett visszaélések megakadályozása, az országimázs védelme. Budapest 12 gyógyfürdője és strandja, valamint a területükön tevékenykedő kereskedők, szolgáltatók pedig az adórevizorokkal és a pénzügyőrökkel közösen vizsgálódó ÁNTSZ ellenőrökkel is találkozhatnak.
A városnéző túrák, idegenvezetés, valamint az egyre népszerűbb gasztro-tour rendezvények szervezői sem kerülhetik el a vizsgálódást, ahogy a különböző alakformáló szalonokban is számítani lehet a revizorok megjelenésére.
Folytatódik a vendéglátóhelyek és az e-kereskedelem ellenőrzése. Ez utóbbinál a fokozott figyelmet az indokolja, hogy a tapasztalatok jogsértésekre hívták fel az adóhivatal figyelmét.
A tisztességes kereskedők védelme a cél
A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága tavaly nyáron több mint 3000 vizsgálatot folytatott le és 60 millió forintot meghaladó mulasztási bírságot szabott ki. Az akciósorozat célja a bevételeiket eltitkolók kiszűrése a fővárosban és környékén, védve ezzel a tisztességes kereskedők, szolgáltatók érdekeit.
Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?
Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.
Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Mészáros Lőrinc autópályás cégeket rakott az új magántőkealapjába
2 órája
-
Akár atombombát is ledobnának az oroszok
3 órája
-
A nemkívánatos nagybankok óvatosan szóltak vissza Nagy Mártonnak
3 órája
-
A Barátság kőolajvezeték csütörtökön indulhat újra
3 órája
-
Ha így csapnának le az oroszokra, felállnának a tárgyalóasztaltól
3 órája
-
Borzalmas az ukrajnai háború mérlege, de azért van néhány jó hírünk
4 órája
-
Egy kis pofon sem tudta visszatartani az erősödő forintot
4 órája
- Minek nekünk euró, ha ilyen erős a forint?
- Zelenszkij tudni szeretné, hogy Ukrajna mikor csatlakozhat az Európai Unióhoz
- Ettől nagyon félnek az oroszok – a béketárgyalásokat is megakaszthatja
- Célba talált Putyin ballisztikus rakétája
- Itt a várva várt döntés: csökkentették a kamatot Varga Mihályék
- Náci kivégzés megkerült fotói borzolják a kedélyeket Görögországban
- Miért nem hallgatott Zelenszkij az amerikai figyelmeztetésekre?
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Akár atombombát is ledobnának az oroszok
Amennyiben a franciák vagy angolok atomtechnológiát adnának Kijevnek.
A nemkívánatos nagybankok óvatosan szóltak vissza Nagy Mártonnak
A miniszter csak öt nagybankot látna szívesen.
-
Kapunyitás, de másképp: teljes fényében pompázik újra a tudomány háza
18:21
-
SIA Csoport: pénzügyi jelentés a harmadik negyedévről
14:45
-
Ötszáz év lenyomata: új grafikai kiállítás Budapesten
14:31
-
Utazás kiállítás: élmények, szakmai programok és növekvő látogatószám
14:11
-
Nagyszabású régiségvásár a Tisza-tónál
12:45
-
Éjszakai kapcsolat Lajosváros és Berva között – ki utazott már az egri 914-es buszjáraton?
19:29
-
Orosz hátterű lejáratókampány indult Iványi Gábor ellen
15:42
-
Sior: rajzok haza 68.
14:26
-
Kilenc jelölt is elindította a kampányt Heves 01-es választókerületében
12:39
-
Nagy Márton négy nagybankot meg is nevezett a „maradó” öt közül
08:02
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Pontosan megmondták az amerikaiak, mi fog történni négy éve, de Zelenszkij sem hitt nekik
2026. február 24. 05:44
-
Ukrajna: már több megoldást is kínáltunk olajügyben, de Orbán Viktornak nem érdeke a megegyezés
2026. február 24. 15:00
-
Nem akármit válaszolt Orbán Viktor az uniós figyelmeztetésre
2026. február 24. 12:04
-
Kiderült, hogy mely nagybankok ügyfelei kezdhetnek aggódni
2026. február 24. 08:16
-
Lehet még ennél is erősebb a forint?
2026. február 24. 07:25
Hatalmas cégekről van szó: az MKIF Üzemeltető például 2024-ben 36,6 milliárd forintos forgalommal zárt. 
